Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Gál Ferenc: A hívő közösség erői
is kitűnik, hogy Isten személyes erőkkel, személyes hatással dolgozik. Olyannal, amely vont, bátorít, biztat, megvilágosít, de nem veszi el szabadságunkat, hanem személyes állásfoglalásra késztet. Ha ezt figyelembe vesszük, könnyű belátni, hogy az ember lelki irányításához nem elég a parancsok hangoztatása. A törvény csak annak a megfogalmazása, ami már ott van Isten kitárulásában, mint ígéret, mint követelmény és mint szankció. Hogy pedig a Krisztus által teljességre emelt természetfölötti erők itt vannak, annak tapasztalható bizonyítéka az evangélium elevensége. Ma is keressük igazi értelmét, elfogadjuk vonzását, bízunk ígéreteiben és alkalmazzuk magunkra követelményeit. Sőt, hivatkozunk a kritikai szerepére. Minden egyéni és közösségi vállalkozás, minden szellemi áramlat, mozgalom vagy értékelmélet csak annyiban igazán emberi, erkölcsös és ígéretes, ha összhangban van a krisztusi eszménnyel. De nem akarok történelemfeletti általánosságokba elkalandozni, hanem megmaradok a lelkipásztori reflexióknál. Azért röviden még azt a kérdést érintem, hogy melyek azok az erők, amelyekre egyéni hitünkben, igehirdetésünkben és a keresztény szellem ápolásában támaszkodhatunk. Ezen a téren alapvetőnek találom azt, hogy Krisztus tanítása és a róla szóló tanítás úgy maradt meg, mint evangélium, mint örömhír. Krisztus maga az Isten országának örömhíréről beszélt. Az ilyen hír felvillanyoz, meglep, elhatározásra késztet. Természetesen tőlünk is függ, hogy mit hallunk meg a Szentírás szavaiból és az egyház tanításából. S akik közvetítik a tanítást, azoktól is függ, hogy a teljes isteni üzenetet adják-e tovább, vagy saját belemagyarázásukat. Ha János evangéliumában az utolsó vacsorán elhangzott beszédet úgy fogjuk fel, mint Jézus búcsúzását és végrendeletét, akkor ott az egyes kijelentéseken különös hangsúly van. Ilyeneket olvasunk ott: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen örömötök” (15,11). „Ti most szomorkodtok, de szomorúságtok örömre változik" (16,20). „Majd viszontlátlak benneteket, és akkor örülni fog a szívetek" (uo. 21). „Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen" (uo. 24.). „Most visszatérek hozzád, Atyám, ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen" (17,13). Vegyük hozzá, hogy mindez akkor hangzott el, amikor ő maga már rálépett a keresztútra, tanítványairól pedig tudta, hogy gyarló emberek és ijedelmükben nemsokára lepereg róluk mindaz, amit szavavaí, példájával és kegyelmével kialakított bennük. De tudta azt is, hogy megtérnek, összeszedik magukat, s a megtérő bűnös az Atyának nagyobb csodája, mint a kilencvenkilenc igaz. Az apostolok, akik megtapasztalták ezt az örömet, küldetésüket úgy fogták fel, mint ennek a felszabadító üzenetnek a továbbadását. Máténál a küldetés tartalma az, hogy az embereket Krisztus tanítványaivá lehet tenni, mert ő maga kíséri munkájukat. Ö, akié minden hatalom az égben és a földön (Mt 28,19-20). Márk szerint az evangéliumot lehet hirdetni minden teremtménynek, mert aki hisz és megkeresztelkedik, annak az üdvössége biztos. A küldötteket pedig különleges karizmatikus erők fogják kísérni (Mk 16,15-18). Lukácsnál a feladat az, hogy Jézus nevében megtérést és bűnbocsánatot hirdessenek minden népnek (Lk 24,47), s erre meg is lesz a képességük, mert erő tölti el őket a magasságból." Pál apostol a kiengesztelődés szolgálatát hordozza (2Kor 5,18), János pedig a levelében ezt a vallomást teszi: „Megismertük a szeretetet, amelyet Isten oltott belénk, és hittünk benne. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad" (1Jn 4,16). Ennyi is elég annak jelzésére, hogy mire támaszkodtak az apostolok, amikor egyéni életükben vállalták az evangélium megvalósítását, kifelé pedig vállalták annak hirdetését. Mi sokat beszélünk a lelki élet módszereiről, technikájáról, sokat kísérletezünk az igehirdetés formáival. Ezekre szükség van, de hatásuk csak akkor lesz, ha nem pusztán emberi ötletet hordoznak, hanem a felülről jövő erők alkalmas eszközeivé tesszük őket. A hivő közösség ma is meggyőződhet arról, hogy életének van értelme, célja, s a mindenható Isten emberi közelségbe jött hozzá. Mégpedig mindenkihez: egészségesekhez és betegekhez, erősekhez és gyengékhez, határozottakhoz és ingadozókhoz. Igazi életkedvet csak olyan forrásból meríthetünk, amely nem apad el a reménytelennek látszó helyzetekben sem, sőt a bűn és a halál közelségében sem. Gál Ferenc 192
