Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 3. szám - KÖRKÉP - Vasadi Péter: Művészet és igehirdetés
ról, — de ezen túlmenően (ahogy a műemlékvédelmi törvény őrzi és számon kéri a műemléki, műemlék jellegű táj-, városkép jellegű objektumok karbantartását és megőrzését), részesüljenek védelemben azok az egyházművészetileg értékesnek minősített alkotások, úgy, hogy megváltoztatásukat, módosításukat ne lehessen szubjektív és önkényes szándékkal, egyéni ötletekkel végrehajtani - büntetlenül! Ez a feladat az Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács, valamint az egyházmegyei Egyházművészeti Bizottságok tagjainak szükségszerű aktivizálását is jelentené. Pálos Frigyes MŰVÉSZET ÉS IGEHIRDETÉS Művészet és igehirdetés csak akkor áll egymással igaz arányban, ha az igehirdetés azzal a teljességigénnyel lép föl, ami nélkül a művészet elképzelhetetlen. Ezzel azt mondjuk, hogy az igazi igehirdetés művészetszámba megy, hogy az igehirdetés (műfajilag) tekinthető művészetnek is, és a pap vagy, aki vállalja az igehirdető szerepét, művészként foghatja föl a feladatát. Megítélésünk szerint az igehirdetés legmagasabb foka parancso- lóan művészi fok, még akkor is, ha ritkán akadunk ilyenre. A papi élet adottságai, korlátái és lehetőségei igen jó keretnek látszanak a lélek, a szellem elmélyüléséhez. Mire alapozzuk fenti véleményünket? — Arra, hogy mind a művészet, mind az igehirdetés a lényegben azonos követelményeket támaszt az emberrel szemben: a) mindkettő teljes odaadást kíván, szinte azt mondhatnánk, egyeduralmat az emberi szellemben (egyeduralmat, s nem zsarnokságot), b) mindkettő oly beláthatatlanul nagy és mély, hogy ez az egyeduralom ésszerű, c) mindkettőt nem csupán elmével, hanem hiteles élettel is szolgálni kell (ami nem makulátlan, hanem eljegyzett életet jelent), d) mindkettő önmagával jutalmazza azt, aki vállalja: a művészet művekkel, az igehirdetés élő igékkel. Mert a legnagyobb ajándék a mű és a kimondott ige. Mind a műnek, mind az élő igének sugárzási zónája van. Mindkettő tömegekre hat úgy, hogy az ember elevenébe vágó tartalmakat közöl. Itt van azonban a kétféle hatás különbsége is; a mű lassúbb, áttételesebb módon hat, lévén, hogy fölszólítása épp a műbe, a saját közegébe ágyazott és hitelessége emberi, szerzői hitelesség, még akkor is, ha a szellemi Teremtő tekintélye támogatja; az élő ige hatása viszont azonnali, majdnem közeg- telen, ezért fölszólítása közvetlen s nemcsak hogy hiteles, jó igét hirdet, hanem magát az Igét hirdeti, Jézus Krisztust, a második isteni személyt. Ez a tény — sürgősségben és fontosságban - az igehirdetést minden más emberi kommunikáció elébe helyezi, mivel az igében az üdvösség adatik hírül. A mű az üdvösségbe vivő - az üdvösségbe induló ember — útjait világítja meg, emberi utakat a világban és az emberben, — az ige magát az üdvösséget. Az igének ebben az egyedüli adottságában van az igehirdető nagy — művészi - lehetősége, de a kísértése is. Kísértése, mert a bármilyen fölkészületlenül, hanyagul, emberileg esetlenül kimondott ige is, ugyanaz az ige, ami üdvösséget hoz, és nagy lehetőségű is, mert mi más érdemelne az embertől kibontakoztatóbb erőfeszítést, mint az Isten igéje? Ezek után vessünk néhány pillantást arra, hogy mi az az igében, ami művészi képviseletet kíván (1), és arra, milyen is legyen az a művészi képviselet (2)? 1. Az Ige élet. Az Ige Istene az élők Istene, még akkor is, ha meghalnak ezek az élők, mert az örökélet reményében halottak, vagyis Isten kikerülhetetlen vonzásában még élőbbek lesznek, mint amikor éltek. Az igének ez a szüntelenül fokozódó intenzitása, mellyel áttöri élet-halál látszólagos partvonalát, az, hogy ahol az ige elhangzik, megteremtődik élettere is, hogy az igéből származó erővonalak és erőterek kiszámíthatatlanok és meg- foghatatlanok, de létezőén tapasztalatiak, megdöbbentő következménnyel járnak az igehirdetőre: ő lesz ennek az erőtérnek a középpontja. Elsősorban „csupa-száj", vagyis egész élete a kimondott ige szolgálatában áll, életének „apraja” is, „nagyja" is, át meg át kell járja őt a rábízott szó, ami nemcsak azt jelenti, hogy betéve ismerje, hanem azt is, hogy újra és újra élje át, ereszkedjék bele, mint egy titkos csatornarendszerbe, tanulja meg és ízlelgesse azokat a szavakat, ne csak magyarázza, hanem hatoljon eredeti jelentőségük mélyére és szüntelen figyelemmel, tanulással, gyakorlással értse meg, fogja föl s adja át teremtő erejüket. Nagy követelmény ez? Nagy. De mivel az igehirdető föladata és felelőssége akkora, hogy a „dandárját" mindig a Léleknek kell vállalnia, soha nem lehet elég nagy az emberi teljesítménye sem. Ugyanakkor az igehirdető a lehető legkisebbel is a lehető legnagyobb 162
