Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 3. szám - KÖRKÉP - Pálos Frigyes: Szakrális tér
Az elrejtőző Isten teológiájáról alkotott képünk nem volna teljes a „kereszt teológiája" nélkül. Luther ugyanis Isten elrejtett voltának végső okát Krisztus keresztjében fedezi fel. Hogy Isten „csupa kegyelem és szeretet”, ezt senki sem szavatolhatja nekünk, hanem csak Krisztus, aki Luther szép szava szerint „az atyai szív tükre”. Tükre, mert Krisztus szenvedésében az Atya hatalma, szégyenében az ő dicsősége, halálában az ő halált legyőző élete ismerhető fel. Krisztus kinyilatkoztatja Isten valódi lényegét. Abban a „csalódás"-ban, hogy Isten nem hatalomban, hanem „sub contrario”, a kereszt tehetetlenségében találkozik velünk. De ez a csalódás üdvösségünkre válik, mert most már tudjuk: a magunk meg a világ szenvedése Isten önmagát kinyilvánító szeretetében van elrejtve. Isten ugyanis nem bánik másképpen a világgal és velünk, mint egykor egyszülött Fiával. Isten ott van a legközelebb hozzánk, ahol a legtávolabb áll tőlünk. Isten ott nyilatkoztatja ki magát, ahol a leginkább elrejtőzik: Krisztus keresztjében. Krisztus keresztje és feltámadása az elrejtett Isten leghitelesebb igéje. Feltárja elveszett voltunkat és kinyilvánítja elfogadásunkat. — Luthernek mint exegétának, írónak, igehirdetőnek, lelkipásztornak hallatlan munkaereje, fáradhatatlan tevékenysége, kérlelhetetlen vitakészsége, rendíthetetlen bátorsága erre az igére összpontosított hallásból, összeszedett figyelemből táplálkozik. Ebben az igében önmagát és az egész világot egyszer s mindenkorra, örökre kötelező és érvényes módon megszólítottnak érezte. „Szívemben ez az egy hitágazat uralkodik, a Krisztusba vetett hit, amelyből, amely által és amely felé folyik éjjel-nappal minden teológiai gondolatom, és mégis azt tapasztalom, hogy ennek a bölcsességnek magasságát, szélességét és mélységét gyenge és csekély kezdeteiben és töredékeiben tudom megragadni” - vallja Luther. - H. L. Martensen koppenhágai katolikus püspök egyik előadásában így nyilatkozott róla: „Ma katolikusok is elismerik, hogy Luther, mint csak nagyon kevesen, zseniális, történelmet formáló teológus volt. Lehet, hogy egyoldalú volt, lehet, hogy egyes kérdésekben tévedett; hitismeretének mélységét és a mindig új teológiai inspirációit el kell ismerni.” — Valóban, Luther az ige szolgájának vallotta magát. Annak az igének, amely mindenkinek szól, hívőnek és hitetlennek, kereszténynek és nem kereszténynek. Küldetése az egész kereszténység része és öröksége, amely hol fájdalmasan, hol áldásosán érint minket. De hallgatnunk kell rá mint „közös tanítónk”-ra, még ha felekezeti vagy történeti határok választanak is el tőle. Mert időszerűsége éppen abban áll, hogy a keresztény örömhírt olyan eredetiséggel és erővel hirdette, mint kevesen a kereszténység 2000 éves történetében. Ki merné tagadni, hogy ez az örömhír nem mögöttünk, hanem előttünk van? Jegyzetek: 1. Előadásként elhangzott Budapesten 1983. január 24-én a teológiai tanárok konferenciáján. — 2. A bőséges irodalomból két munkát említek csupán, amelyek anyagát, Luther-idézeteit nagymértékben felhasználtam: Martin Luther — 450 Jahre Reformation, ln- ternationes, Bad Godesberg, 1967. és Otto Hermann Pesch: Hinführung zu Luther, Matthias Grünewald-Verlag, Mainz, 1982. — 3. Lelkipásztor, 1Í71/4. 211. o. Sulyok Elemér SZAKRÁLIS TÉR A jelenleg 46. évfolyamát számláló, linzi kiadású Kunst und Kirche ökumenikus szerkesztésű építészeti és művészeti folyóirat 1983. évi első száma ezt a címet viseli: „Teret alkotni”. Teret alkotni az embereknek, teret formálni a keresztény közösségnek: a világ legjelentősebb építészeinek szándékában megtalálhatjuk ezt a témát, akik a jelen század templomépítését is elindították. Szükséges velejárója és folyománya ez annak a liturgikus megújulásnak, melynek gyökerei nem a modernkedők vágyálmaiban, hanem e század vallásosságának igaz voltából, és életközpontúságából fakadó éltető erejét Szent X. Pius Motu propriójából merítette. Az ebből az erőteljes tőből kisarjadt, élő közösségi istentisztelet megújulását szolgáló térformálást a II. Vatikáni zsinat első okmánya tetézte be. A fent nevezett lap szerkesztői számára az aktualitást ennek a témának felvetéséhez két külső és egy belső, mélyebb tényező adta. Az idén emlékeznek Otto Bartning születése 100 éves fordulójára, akit mint az evangélikus templomépítészet „kétségbevonhatatlan vezér- egyéniségét” tartják számon. A másik külső indíték az a nagy kiállítás, amit az Észak-Rajna/ Westfalia-i építészkamara Rudolf Schwarz és Emil Steffann munkásságából rendezett. Ők adták az utóbbi évtizedek katolikus templomépítészetéhez a legjelentősebb indítékokat. A kiállítást mind Nyugat-Németországban, mind pedig Ausztriában sok helyen mutatták be, mindenütt nagy érdeklődést és egyidejűleg vitát is váltott ki. A mélyebb belső tényező, 159
