Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 2. szám - KÖRKÉP - Nyíri Tamás: A világiak és a magyar egyház jövője
KÖRKÉP A VILÁGIAK ÉS A MAGYAR EGYHÁZ JÖVŐJE* A cfm, enyhén szólva is, többértelmű és félreérthető. A világiak nem tartoznak talán az egyházhoz? Ha igen, akkor nem puszta tautológia ez a cím, hiszen csak ezt mondja: az egyház jövője az egyház? A nagyon is zsinat előtti nyelvi klisé azonban nemcsak túlságosan elválasztja a papságot a többi megkeresztelt embertől, hanem feltételezi, vagy inkább sugallja, hogy a papság nem biztosíthatja többé a magyar egyház jövőjét. De más csapda is rejlik e címben. Nevezetesen az, mintha az egyház — tehát a papok és a hívek együtt —, elválasztható lenne a társadalomtól. Az egyház nyilvánvalóan nem azonosítható egyszerűen a társadalommal, de mégis csak a társadalomban kell megvalósulnia. Arisztotelészi—Szent Tamás-i nyelven a társadalom az a lehetőség, amelyben aktualizálódik az egyház. Harmadszor pedig: vajon úgy tünteti föl a cím, mintha az egyház jövője, a magyaré is, nem függene legalább annyira Istentől is, mint az emberektől? Mivel magam választottam ezt a címet, a következőkben megkísérlem eloszlatni e félreértések lehetőségét. Úgy gondolom, hogy a felsorolt szemantikai elemzések túlzottak ugyan, de nem alaptalanok. Az első pont tehát, amivel a következőkben foglalkozom, nem a világiak helye, szerepe, helyzete lesz, hanem a papságé. Ez után térek rá a világiak kérdésére, majd néhány társadalmi problémára, s végül Istenről, helyesebben az Istenről való beszédről említek néhány szót. Mindezt azonban csak nagyon vázlatosan teszem; egyetlen témát sem fejtek ki alaposabban, inkább csak néhány gondolatot kívánok felkelteni. 1. A magyar papságról Vagy tíz éve, 1972-ben írtam egy tanulmányt a magyar papság helyzetéről. Az Új Ember 1972. október 15-i számában megjelent válasz szokatlanul heves bírálatban részesített, bár egyetlen állításomat — legalábbis lényeges állításomat — sem cáfolta meg. Az eavik, talán fő vád az volt, hogy miért a jelenről (az akkoriról) írok, és miért nem a jövőről. A tíz esztendeié számon kért jövő, a mostani jelen - úgy tűnik — valamennyi lényeges kijelentésemet igazolta. Mi történt az elmúlt tíz év alatt? Az egvik dunántúli egvhnzmeavében például 1963-ban 310 aktív pap működött (25 volt nyugdíias), 1979-ben pedig 206, tehát egy harmaddal csökkent az aktív papok száma. Egy másik, alföldi egyházmegye sematizmusa 1970-ben 424 aktív papot sorolt fel, 1980-ban pedig 351 -et. Tíz év alatt meghalt 91 fő, ebből 58 aktív, nyugdíjba ment 37 pap és 38-at szenteltek, tehát 384 aktív papnak kellene lennie, de csak 351 van. A hiánvzá 33 papot nem találtam sem a nyugdíiasok, sem a betegek, elhaltak, exkardináltak, külföldre tóvozottak között. A 10 évvel ezelőtti aktív papok 7 százalékának, hogv úgy mondjam, egyszerűen nyoma veszett. Eltűntek. 1970-ben 3158 latin szertartású, aktív egvházmegvés pap működött hazánkban, 1979- 80-ban 2644. Ha minden úgv megy tovább egyházunkban, mint eddig, ha legalább annyi kispapot fognak szentelni, mint az elmúlt évek során, ha nem növekszik az egyes korcsoportokra iellemző halálozási aránvszám, ha nem mennek többen nyugdíjba és nem „szívódnak fel" többen, mint az elmúlt tíz esztendőben, akkor 1990-ben kb. 1500—1600 aktív római katolikus pap lesz hazánkban. Az említett tanulmány egvik hibáia az volt. hogv nem foglalkozott külön a szerzetesekkel és a görög katolikus papsággal. Ez utóbbiak száma ugyanis 1990-ben a jelenlegi 146 * A teológiai tanárok budapesti tanulmányi napjain (1982. jan. 23-26.) elhangzott vitaindító előadás. 85
