Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Tüskés Gábor: A kultusz fenomenológiája. Megfigyelések a népi vallásosság köréből
Kultusz és játék A kultuszban a külső szemlélőnek sem nehéz felismerni a játékos elemeket és a játékban felfedezni a kultikus vonatkozások nyomait. A játék és a szent cselekmények azonosságának gondolata már Platónnál megtalálható, aki a szent dolgokat fenntartás nélkül a játék kategóriájába vonta. Ezzel nem a szentet húzta le a játék szintjére, hanem a játékot emelte föl azzal, hogy a kultusz szférájába utalta.45 Huizinga egyenesen a játékból kísérelte meg levezetni a kultusz kialakulását: ,,Az archaikus közösség úgy játszik, mint a gyerek és az állatok. Ez a játék kezdettől fogva tele van olyan elemekkel, ami a játék igazi sajátja: rend, feszültség, mozgás, ünnepélyesség, lelkesedés. A társadalom későbbi szakaszában a játékhoz az az elképzelés kapcsolódik, hogy benne valami kifejezésre jut: az életről alkotott elképzelés. Ami egyszer beszéd nélküli játék volt, most költői formát kezd ölteni. A játék formájában, ami önálló minőség, az ember kozmoszba való beágyazottságának érzése találja meg első, legmagasabb, legszentebb kifejezési formáját. A szent cselekmény jelentése egyre jobban benyomul a játékba. A kultusz így fokozatosan rátelepszik a játékra, de a játék volt az elsődleges.’'40 A kultusz vagy a játék elsőbbségének mérlegelése helyett itt csak annyit mondhatunk, hogy a természeti népek tudatában és a népi vallásosság számos megnyilvánulásában a kultusz és a játék még együtt van, s csak a tudományos terminológia választja el őket egymástól. A kultuszra jellemző a komolyság, de megvan benne az öröm motívuma is; a játék eredeti értelmében szintén komoly, s ez a komolyság feszültséget, emelkedettséget, nemegyszer elragadtatást, féktelenséget eredményez, ami nagyon hasonló a vallásos kultuszok extázisához. Szabadság és korlátozottság, szertelenség és fegyelmezettség sajátos összhangja szerint történik mindegyik. Mindkettőt jellemzi a felszabadító hatás, a mindennapi élet kikapcsolása, a kiemelkedés a megszokott térből és időből. Alapvető azonosság rejlik a kultusz maszk-szerepének és a játék „csak úgy tesz, mintha” vonásának mélyén is. Mindkettő részvételt jelent — ha más-más keretek között is - az emberen kívüli erők játékában, a „numinózum"-ban.47 Kultusz és kultúra A kultusz eddig leírt jellemvonásaiból következik, hogy a különféle kultuszok a társadalomban élő közösségek révén a kultúra alakító tényezői.48 A transzcendentális vonatkozások mellett fenomenológiai szempontból a kultusz úgy is felfogható, mint a verbális és nem verbális társadalmi interakciók lefolyásának kommunikációs alapegysége egy meghatározott kulturális közösségben.49 A kultusz szimbólumteremtő erejénél fogva tehát nemcsak a vallásnak, hanem a kultúrának is „nyelve", jelrendszere. A kultusz kultúrajelző funkciója nyilvánul meg abban, hogy minden kultúra rá speciális jellemző kultusz-modelit hoz létre. A kultúrák változását rendszerint a szemiotikái magatartás előtérbe kerülése, s ennek következtében a kultúra kultikus dimenziójának megváltozása kíséri. így például a korlátok közé szorított, irányított kultúra egyik jellemzője a kultúra kultikus dimenziójának túlburjánzása. Más esetekben a kultúra emancipálódása azt eredményezheti, hogy a saját kultikus kifejezési lehetőségeit megtagadó kultúra emelkedik kultusz-pótlékká. A régi kultusz elleni harc sok esetben lehet ugyancsak kultikus jellegű, ami megnyilvánulhat például a kultusz új formáinak túlságosan gyors, erőszakos (tehát követhetetlen és befogadhatat- lan) bevezetésében.50 összefoglalóan elmondhatjuk: a hagyományos népi kultúrában a kultusz eredeti tartalma szerint nem kiemelkedő, a hétköznapi élettől különálló ünnepi cselekmény, hanem az élet szövetébe ivódott egyetemes tudás arról, hogy az ember fizikai cselekedeteivel is megszentelt tevékenységet végez. A fizikai és a kultikus cselekvés itt szerves egységet képez: a fizikai cselekedetek többet jelentenek a puszta materiális tevékenységnél, mivel egy szellemi állapotot, magatartást is kifejeznek.51 Ez az egység azt jelenti, hogy a hagyományos népi kultúrában a „szakrális” és a „profán", a kultusz és a kultúra megkülönböztetése jórészt ismeretlen. Az emberi élet alapja itt teljes egészében a szakrális életrend, amely a szellemi és anyagi valóság közötti kapcsolat fenntartását folyamatosan biztosítja. Jegyzetek: 1. Cf. W. Pannenberg: Eschatologie und Sinnerfahrung, in: K. Krenn: Die wirkliche Wirklichkeit Gottes. München 1974. 143-145. — 2. O. Schatz: Hat die Religion Zukunft? Graz 1971. vö: Concilium 1973/1. — 3. H. Küng: Christ sein, München 1974. 52. — 4. Ch. Y. 83
