Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Tarnay Brúnó: Ingadozó-e mai teológiánk? Tudományszociológiai vázlat
Az egyetemi viták inkább a már humanisztikus középkor szabad és kritikai gondolkodásának képét mutatják, de a háttérből mozgató vetélkedés sem hiányzik: nemcsak a nagy testvérszerzetek, hanem nagy szentek is leszállnak az arénába. - A történelem végül is Tamást jelenti ki győztesnek, „a nagy magányost, aki nem tulajdon századának írt, de volt ideje saját kora számára is." (Gilson) Több fronton is kénytelen vitázni: Arisztotelész arab és zsidó értelmezőivel és ezek latin változataival — továbbá az ún. ferences iskolával — és nem utolsósorban az egyházi egyetemi hatóságokkal. A vita bölcseleti síkon folyik, de középponti keresztény tanokat is érint: az ágostoni „illuminatio ", az értelem isteni megvilágosításának tana, amely Ágoston értelmezésében az örök isteni eszmék igazságában való részesedés, Tamás szerint annyit jelent, hogy Istentől van a természetes értelem igazságot felismerő ereje. Kijelenti ugyan, hogy a különbség nem lényeges (,,non múltúm interest’), igazában azonban döntő, és két gondolatvilágot választ el egymástól: Tamásnál Istenhez való viszonyunk (teremtő és fenntartó aktusát kivéve) mindig közvetett, az emberek és az emberi szférának önállóságot és saját értéket biztosít a Teremtő — ez a keresztény humanizmus gyökere. Ezért sürgeti többek között a tudományos kutatás fontosságát is: „a teremtményekről alkotott hamis nézetek eltorzítják istenismeretünket is.” Hasonlóan sokat jelentő vitatéma volt: a világ időben való teremtése. Tamás bírálja ugyan az arisztotelészi tételt a mozgás örökkévalóságáról, de félreérthetetlenül céloz Bo- naventura Sententia-kommentárjának érveire; a kezdet nélküli időben fennálló világ önellentmondását nem lehet bizonyítani, — sőt, ne hangoztassuk Bonaventura érveit, nehogy az ellenfél azt higgye, hogy a teremtés tana „ilyen gyenge érvelésen nyugszik." A vita kétségtelenül élesedik: az egyedi halhatatlanság, az angyalok tiszta szellemi természete és arisztotelészi politeisztikus önállósága, az ember természetének teljes egysége a földi életben, „in via", ami elmosná a szellemi és anyagi különbözőségét — mindez egyáltalán nem mellékes kérdés. Tamást azzal vádolják, hogy „felvizezi a keresztény hagyomány színborát", — mire a csattanó válasz sem marad el: „Nem öntünk vizet a borba, hanem a vizet borrá változtatjuk." Párizsi kollégái elég illetlenül rendreutasítják Tamást (Correctorium fratris Thomae, 1273.), Bonaventura, már mint a ferencesek generálisa rendtársai körében tartja meg a voltaképpen Tamást bíráló konferenciát a teremtés- történetről, (mivel az egyházi fennhatóság már betiltani készül a kérdés nyilvánosság előtti bolygatását), ezt pedig Tamás távollétében teszi, annak itáliai tartózkodása idején. Halála után gyors egymásutánban következnek a hatósági rendszabályok. 1277. márc. 7-én Etienne Tempier, Párizs püspöke, egy teológiai bizottság meglehetősen kapkodó munkája után 179 bölcseleti és 40 teológiai tévedést marasztal el, köztük a tomizmus minden formáját. Az egyik tekintélyes szereplő a háttérből J. Peckham, aki Tamás egész vállalkozását így ítéli meg: „megvetik a szent doktorok tanítását... bálványokkal töltik meg Isten templomátRobert Kilwardby, Canterbury érseke, ugyanazon év márciusában Ox- fordban eltilt 16 tomista tételt. Az akkori pápa, XXI. János már a következő hónapban további tisztogató munkára ad utasítást „mind a szabad művészetekben, mind a teológiában." Peckham megismétli elődje intézkedését 1284-ben. Megjegyezhetjük, hogy az ilyen cenzúrák az egyetemek hatáskörébe tartoztak, mégha püspök mondotta is ki: a „ma- gisterium" a középkorban az egyetemi katedra tekintélyét fejezte ki, — a „magisterium cathedrae pontificalis" — a pápa tekintélye ettől különbözött.12 A vita hevessége lassanként csillapult, bizonyos kérdésekben az ingadozás megmaradt, de nem érintette sajátosan a teológia lényegét. A viennei egyetemes zsinat autentikusnak nyilvánítja a tomista formulát: „a lélek a test lényegi formája”. A párizsi tilalmat csak Tamás szenttéavatása után (1323) két évvel oldják fel. Meg kell gondolnunk, hogy a vázolt harcok reprezentáns alakjai: két szent és mindkét értelemben apostoli férfiú, Bonaventura és Tamás. Az előbbi, a „szeráfi doktor", az evangélium, bölcsesség mellett nem tűr meg hiú filozófiát. Tamás a keresztény humanista megjelenítője, aki igent akar mondani mindarra, ami isteni és emberi. Az egyik a kanonizált szentek többségéhez tartozik, akik mindent feláldoznak a Teremtő iránti kizárólagos szeretetből, apostolságuk alapja a lelkiség, az imádság. A humanista szentek inkább a kivételek közé tartoznak, heroizmusuk nem olyan szembetűnő, mint az előbbieké, de a Lélek különleges adományát bírják: a tudományt és bölcsességet. Filozófiai teljesítményük alig mérhető össze: Bonaventura akkor szakítja meg elöljárói tisztsége miatt tudományos munkáját, amikor Tamás megkezdi (1254). Követői Ágostonra hivatkoznak, mert az ősi keresztény hitet és kultúrát féltik a pogányságtól — ez az új- ágostonos irány azonban szembeötlő módon rögtönzés, tételekbe foglalása után harminc évvel már nem képviselik, helyét átveszi a ferences iskola. Az isteni illumináció lángelméje, Ágoston, nem alkotott soha szisztémát, Tamás pedig, noha rendszeresen idézi Ágos77
