Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)

1982 / 1. szám - TÁVLATOK - Weismayer, Josef: A lelkiség teológiája - Kezdetek és útirányok

bői és sajátos isteni életéből. A keresztény lelkiség ezért elsősorban érdemünktől független, ingyenes megajándékozottság, ám ugyanakkor folytonos útonlét az Isten szentsége felé, mint Cél felé.

1.2. Kísérletek a lelkiség teológiai leírására

Miután megkíséreltük a lelkiség valóságát a felhasznált elnevezések elemzésével megközelíteni, megfontolásainkat a lelkiség teológiai körülírásának ismertetésével folytatjuk.

1.2.1. Hans Urs von Balthasar

— a) „Az evangélium, mint az egyház minden lelkiségének normája és bírálata" (Das Evangelium als Norm und Kritik aller Spiritualität in der Kirche)’2 című művében von Balthasar a lelkiség általános, emberi dimenziójából indul ki. Érti ezen „az embernek azt a gyakorlati vagy egzisztenciális aiapmagatartását, amely a vallásilag — vagy még általánosabban — az erkölcsileg elkötelezett létértelmezésnek a következménye és kifejeződése: életének, az objektív, végső belátásokból és a végső döntésekből fakadó aktusszerű és állapotszerű (habituális) áthangoltsága." Jelzi ezzel az emberi lelkiség három dimenzióját: — először is ez nem más, mint a szétszórtságból az összeszedettség felé irányuló mozgás, a befelé vezető út; — másodszor a világ szolgálata: a valóságnak a Szentlélekből eredő „átstrukturálása”;

— harmadszor az a magatartás amivel engedjük „megtörténni” az eseményeket. Krisztusban ezek a dimenziók egységessé váltak, amit von Balthasar „szerető engedelmességnek" nevez: a feladatot végrehajtó, cselekvő és szenvedést vállaló engedelmesség ez.

— b) A „Spiritualitásról"13 szóló tanulmányában von Balthasar Istennek meghirdetett és befogadott igéjéből indul ki. Az Isten igéjét mint vetőmagot a szívek talaja fogadja be és kel ki abban. A lelkiség kifejezi az Isten igéjét úgy is, mint a befogadott és tovább adott igét; ez (a spiritualitás) „a dogmatika szubjektív oldala". így a le'kiség egy, minthogy alanya az egyház —, ám ugyanakkor sokrétű is, minthogy az egyház sok személyben éli a maga életét. Az így leírt lelkiségnek máriásjellegű középpontja van, nem az „elkülönült lelkiség” értelmében, hanem azért, mivel Mária „az az élő. személyes-természetfölötti pont, akiben minden más, egyébként csupán egyházi objektivitás már korábban vérrel átjárt, élő alannyá, egyéniséggé lett."

1.2.2. Josef Sudbrack SJ

„A keresztény lelkiség titkáról: Egysége és sokfélesége" (Vom Geheimnis christliche Spiritualität: Einheit und Vielheit)14 című tanulmányában Sudbrack a lelkiséget úgy írja le, mint „találkozást Krisztussal"; ezt a mi helyzetünkre a'kalmazza. A kinyilatkoztatás eseményét az ember sajátos léthelyzetére vonatkoztatja. Másként szólva: a lelkiség abból a teljességből fakad amit Isten kinyilatkoztatott és mint üdvösségünkhöz nélkülözhetetlent, nekünk ajándékozott.

1.2.3. Bernhard Fraling

Fraling, az erkölcsteológus az imént felvázolt irányvonalakat a „Megfontolások a spiritualitás fogalmáról" (Überlegungen zum Begriff der Spiritualität15) írt tanulmányában összefoglalja és elmélyíti. Ebben a lelkiség öt jellemző jegyét különbözteti meg:

— a) A lelkiség „Krisztus egyetlen Lelkének kiáradása egyházában és az egyház tagjaiban, akit tulajdonunkként fogadunk és aki összeköt az Atyával; Ö mindenkinek megadja a sajátos karizmáját és működését az egyház egészében."

— b) A lelkiség nemcsak a Lélektől alkotott valóság, hanem emberi teljesség is: „A Lélek sajátossága, hogy belülről kiindulva egészen megragadja az embert.”

— c) Ezzel a két elemmel írható le a lelkiség „belső oldala”. Szükség van azonban a lelkiségnek testi jellegre, konkrét történeti tárgyi megvalósulására is. „A spiritualitás" eszerint az a konkrét, a Lélektől létrehozott életmód, melyben mindenki saját hitét és Krisztus-kapcsolatát valósítja meg.

— d) A lelkiségnek e „testté válása" teszi lehetővé, hogy közölhetővé legyen, hogy szolgálatára lehessen mások hitének.

—• e) Végül a megélt lelkiség mindig kapcsolatban áll a mindenkori, történeti szituációval. Ezeket a jellemző jegyeket összefoglalva. Fraling így fogalmaz: „A keresztény lelkiség az igazi hívőnek az a létmódja, amelyet a Lélek hozott létre és, amelyben tömören kifejeződik Krisztus Lelkének élete az illető saját történeti, konkrét feltételeinek közepette."