Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Hogyan jön létre a közösség?
ismerje meg a világ Istent, az egyház isteni küldetését. — A közösséget létrehozónak rá kell éreznie, hogy kihez melyik cél áll legközelebb, ki melyik típusú közösségnek lenne szívesen a tagjává. A közös cél, s a célhoz vezető közös út megjelölése a közösség létrejöttének egyik első feltétele. A történelemben a nagy rendalapítók ráéreztek egy-egy korabeli igényre, s ezt tűzték ki célul. Társaikat a nagy cél vonzotta köréjük, s a cél jelentős szerepet játszott abban, hogy közösséggé kovácsolódtak. Korunkban a bázisközösségi mozgatom egyik bölcsője Dél-Amerika. Ott a hierarchia „érezte meg ', hogy a nagy paphiányt élő keresztény „kisközösségek” oldhatják meg: olyan bázisközösségek, amelynek tagjai magukra vállalják egy-egy egyházi közösség gondját. Dél-Amerikában a püspöki karok hívták fel a papokat és híveket a bázisközösségek létrehozására. Ök mutattak rá a lelkipásztori célra, s adták meg a célhoz vezető eszközöket (a jelentkezőket továbbképezték és bevezették a lelkipásztori szolgálatba). így csupán Brazíliának 25 év alatt kb. 100 ezer bázisközössége jött létre. b) A „kiscsoport" mint kiindulópont Sok világi és pap megijed vagy elkeseredik, ha nem lát tömegeket maga körül. Pedig egy élő közösség általában úgy jön létre, ha eleinte kevesek alkotják. A kiscsoport-kutatás szerint egy csoport ideális létszáma 5-12 fő. A résztvevők csak ilyen kis csoportokban tudnak igazán kibontakozni, otthonra találni, itt mernek megszólalni, véleményt nyilvánítani; itt érzik felelősen magukénak a csoport ügyeit. Viszont éppen azáltal, hogy itt otthon érzik magukat, hogy meg mernek szólalni, — alakulnak a közösségnek mind élőbb, mind felelősebb tagjaivá. S egy ilyen felelős tagokból álló, élő közösség kifelé is sugárzik és új tagokat vonz maga köré. A történelem számos példája utal a kiscsoportok működőképességére. A Római Birodalom hadseregének szervezeti sémája a hetes számra épült. A különböző országok parlamentjei általában eleinte kislétszámú vezetők csoportja körül alakultak ki, illetve a megnövekedett létszám esetén újra kis létszámú vezető csoportot választottak maguk közül. Jézus 12 apostolt választott. A társadalomnak és az egyháznak nagy megújulásai sem úgy indultak általában, hogy néhány száz vagy akár tucat ember fogott össze vagy kezdett tanácskozni. A megújulások sokkal inkább úgy kezdődtek, hogy egy, esetleg két-három ember felfedezett egy - az egyházban vagy társadalomban élő — igényt, illetve célul tűzte annak megoldását. E néhány úttörő személy odaadása, céltudata vonzotta később köréjük a negyedik vagy ötödik tagot, majd egy idő után a követők seregét. Aki tehát élő közösséget szeretne létrehozni, annak kis létszámú, odaadó csoporttal — először csak egy emberrel, majd utána még eggyel - kell elkezdenie a közös cél és a célhoz vezető közös eszközök tisztázását, illetve az elindulást a cél felé. c) A csoport növekedése és tagjainak felelőssége A lelkes és összekovácsolódott kiscsoport idővel tagokat vonz maga köré, akik részt akarnak venni a csoport tevékenységében. A csoport magjának mágneses ereje sokáig össze tudja tartani a megnövekedett közösséget is. Egy idő után azonban a csoport „peremén’ lévő tagokban csökken a felelősség, az odaadottság. Mi a teendő ilyenkor? Az első és legfontosabb az, hogy a csoport magja legyen erős. Másodszor szükséges az is, hogy a csoportba újonnan belekerült tagok maguk is tapasztalják meg a kezdeményezők élményét: a kiscsoport egyéniséget alakító légkörét. Ezt azáltal érhetjük el, hogy a közösséget — anélkül, hogy feltétlenül szétszakítanánk azt — kisebb, 5-7 fős egységekre bontjuk, amelyek önálló feladatokat kapnak. Ilyen módon mindnyájan szert tehetnek a kiscsoportok tapasztalatára. Lehetnek olyan személyek is egy keresztény közösségben, akik nem tartoznak az aktívabbak közé. Irántuk is nagy türelemmel kell viseltetni, tudva, hogy sokfélék a hivatások, a Lélek ajándékai, de a test csak egy (1 Kor 12). d) A különböző típusok és a csoportok A keresztény közösségek kialakításakor is tudatában kell lennünk, hogy az emberek különbözőek. Vallási közösségek vonatkozásában alapvető különbség van az aktiv és a szemlélődő típusok között. Különösen a pap-lelkipásztort fenyegeti a veszély, hogy ha csak az egyik típusú közösséget alakítja ki; így azt a benyomást kelti, mintha csak az volna az egyetlen járható út. Ez feszültségeket hozhat létre a nagyobb közösségben. Például ha egy egyházközségben a lelkipásztor csak az imaközösségeket támogatja, akkor a kevésbé meditativ hajlamú, de közösségre vágyó keresztények mellőzve fogják érezni ma189
