Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Nagy József: Assziszi Szent Ferenc - a mai pap eszményképe
örülni a legegyszerűbb dolognak is. Azt mondogatta testvéreinek: „A lehangoltságnak soha se engedjetek, mert az ördög semmitől sem fél jobban, mint az örvendező embertől!” Miből adódik ez a vidámság? Abból a tudatból, hogy Isten kezében van élete. Egészséges optimizmusa biztonságot ad neki és megvédi a csüggedéstől. II. János Pál pápa is erről beszél a Redemptor hominis enciklikájában: „Hinnünk kell, hogy az egyházi élet megújulásának lendülete hatalmasabb, mint a kéteiyek, amik az összeomlás és válság jelei. Az egyház nem mentes a belső nehézségektől és feszültségektől. Ma jobban ismerjük a problémákat, és ezért nagyobb a készségünk is azok megoldására." Vigyáznunk kell arra, hogy ne legyünk nevetségesen optimisták és betegesen pesszimisták. - Mindennapi munkánkban minket is megkísért a pesszimizmus. Amikor az emberekkel foglalkozunk, látnunk kell a mai élet sokrétű problémáit. Az a pap, aki nem táplálkozik rendszeresen a kegyelem forrásaiból, nem él komoly imádságos életet, nem tanulmányozza intenzíven a teológiát, könnyen elveszíti optimizmusát. Erősen kell hinnünk abban, hogy Isten garanciát vállalt Krisztusban az emberért, és hogy küszködéseinknek megvan a természetfeletti értéke. Ferenc számára a jónak győzelme természetes valami. A gyermeki lelkűiét másik vonása a nyitottság. A gyermek nyitott minden dolog felé. Óráról órára meglepetések érhetik. Szükségképpen nyitott mások felé is, hiszen rájuk szorul. Érzi, hogy önmagában gyenge. Amíg élünk, addig mindig nyitottnak kell lennünk minden érték felé. Nincs annál szomorúbb látvány, mint a bezárt lelkű ember, akit már senki és semmi sem érdekel, akinek számára már nincs meglepetés. Különösképpen érdemes ezen gondolkodnunk mai világunkban. Mario von Galli érdekes megállapítást tesz azzal kapcsolatban, hogy az ember hajlamos a becsontosodásra és nehezen tud kitörni megszokottá vált dolgaiból: „Mindannyian egy foglyot hordozunk magunkban, akit nagyon is szívesen szabadon bocsátanánk, ha nem állna a szokás borzalmas börtönőre az ajtó előtt.” (23.) Az egyház jövője: a szegénység. Szent Ferenc életrajzírói szinte kivétel nélkül a szegénység szellemében keresik az egyház jövőjét. Ezért nevezi Mario von Galli Szent Ferencet a megélt jövő emberének. Próbáljuk összeállítani és egybefogni, hogy mit is jelent igazában a szentferenci szegénység. Függetlenség az anyagi javaktól. Szent Ferenc intuitív egyénisége megérezte már a saját korában az elvilágiasodás veszélyét, és ennek okát elsősorban a pénz hajszolásában látta. Családjában közvetlenül tapasztalhatta, hogy milyen veszélyeket rejt magában a pénz szeretete. Látjuk mi is, hogy a magunk és híveink sorsa mennyire függ a pénztől. Minket is megkísért a túlzott pénzkeresés vágya. Valaki azt mondta, hogy a papok életének legnagyobb kísértése az anyagi javak túlzott keresése. Egyéb gyarlóságát megbocsátják a papnak, de az anyagiasságát legkevésbé. - Ferenc kereste és szerette a szegénységet, mert rájött annak nagyszerű értékére: Függetlenül járni az Isten útján. Nagy Szent Gergely pápa szerint az ördöggel szemben mezítelenül kell harcolnunk, mint a küzdő a szorítóban, hogy ne legyen semmink sem, amivel megragadhat bennünket. Ferenc számára a szegénység életstílus kérdése, — ezzel bizonyította be Istennek, hogy fenntartás nélkül bízik benne. Sőt, így az embereknek is megmutatta, hogy számít jóságukra, megbízik bennük. Ferenc számára a szegénység a legmagasabb fokú személyes kapcsolat volt Istennel és az emberekkel. A mi szegénységünk ma leginkább abban áll, hogy föladjuk azt a biztonságot, amit megszoktunk: a jó közérzet biztonságát, ami csak szűkkeblűén önmagára szorítkozik. Napjainkban ez egészen konkrét feladatot is jelent, amikor a súlyos paphiány arra kényszerít, hogy feladjuk megszokott kényelmünket. Tudomásul kell vennünk, hogy küldetésünk ma a szó legszorosabb értelmében: szolgálat. Merjünk tenni a más javára is valamit! Lássuk be, hogy másokért vagyunk, az emberekért kell élnünk! Hallatlan mozgékonyságot és rugalmasságot tételez fel a szegénység szelleme. Mit jelent ez? Nem azt, hogy szélsőséges mozgalmak élén kell haladnunk, hanem hogy a túlhaladott formáktól könnyebben kell megválnunk! Nem azt, hogy az eddigi út járhatatlan, mert akkor a régiek semmit sem tettek volna. Sőt, nagyon is komolyan értékelni kell a megtett utat, de bizonyos esetekben a becsontosodott formákat fel kell váltanunk a korszerűekkel. Például a hitoktatás területén nem szabad idegenkednünk az új módszerektől. Vagy a hagyományos triduumok helyett valami más formát kellene találnunk. Jó lenne ezeken sokat töprengeni, és a megoldási javaslatokat közös beszélgetéseinkben felszínre hozni, megtárgyalni. Mai értelmezés szerint a szegénység abban is áll, hogy le kell vetnie az egyháznak megmerevedett ideológiáit. Mit jelent ez? Elsősorban azt, hogy tudatositani kell magunkban és híveinkben: a kereszténység nem csupán jól felépített eszmerendszer, hanem élet. Sok186
