Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)

1982 / 3. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: A "gyógyító Jézus" - a mai terápia nézőpontjából

nem részletezik, hanem feltételezik ezt a kettős kötelezettséget. Amikor Jézus megállapítja kora társadalma hibáit, főleg azért teszi, hogy szembe állítsa vele a tanítványaitól elvárt életformát (Mk 9,35; 10,24kk).

Megnyugtatja őket a világban uralkodó rossz felől: bízzák mindazt Istenre, aki majd igazságot szolgáltat a végső időkben (búza és konkoly szétválasztása: Mt 13,24kk), addig is az állandó megtérést sürgeti (Lk 13,1kk). A természetnek (betegség, éhség, halál) és a történelemnek való kiszolgáltatottságban Jézus az imádság erejét hangsúlyozza.

„Annak a tudata, hogy az ember, mint Jézus tanítványa részesedik Isten közelségében, türelmében, képessé teszi őt az élet nehézségeinek elviselésére. Jézus a minket mindenben „kiszolgáló" gondviselés utáni várakozás helyett a nagykorúak józan bátorságát várja el tőlünk,” - mondja Kahlefeld (Jesus als Therapeut Cone. 1974/11. 679.). Ez Jézus gyóavitó nevelésének a lényege.

2. tézis* Jézus eszkatologikus szemlélete igazi gyógyszer szorongásunk ellen. Az első evangéliumi szövegek hátteréből ma egyre világosabban kirajzolódik egy olyan feltételezett korai forrásgyűjtemény, amely Jézusnak és az evangéliumi szereplőknek eredeti szavait tartalmazta. (Ezek a források: a Q-szövegek) Innen emelünk ki egy számunkra fontos párhuzamot: Keresztelő János, az előhírnök inkább félelmet keltve térít, amikor Isten ítéletére hivatkozik: Isten a fa gyökerére tette már a fejszét, hogy kivágja és tűzre vesse, mert nem terem gyümölcsöt (vö. Lk. 7—8 Q). Jézus viszont, — mint Márk tudósít róla (1,14k) —, megnyugtatja a bűnösöket, a beteg lelkűeket, és számos hasonlattal kelt reményt a ret- tegőkben. A terméketlen fügefáról szóló példapeszédben például a vincellér így könyörög a gazdának: „Uram, hagyd meg még az idén, körülásom, megtrágyázom, talán így hoz majd gyümölcsöt" (Lk 13,6kk; hasonló az okos intéző; Lk 16,1 kk; az éber szolgák Lk 12,35; és a virrasztó gazda példája: Lk 12,39). Ezekből és sok egyéb szavából kitűnik, hogy Jézus a gyógyuláshoz annyira szükséges örömhírt Isten szerető türelmét hirdeti: Isten az, aki vár, haladékot ad, irgalmat nyújt a bűnösnek, gyógyulás reményét a betegnek. Jézus felszítja a lélekben a bizalmat, hogy minden jóra lordul, elérkezik a végső üdvösség boldogsága. Erre utal az ünnepi lakoma (Mk 2,19), az új bor, új tömlő hasonlata (Mk 2,21 k). Jézus jól tudja, hogy a boldogság reménye a gyógyuláshoz nélkülözhetetlen (nyolc boldogság: Máté 5. fejezet). De ahhoz, hogy „meggyógyítsam őket", idézi Izajást (6,10), szükséges, hogy megismerjék a mennyek országát. Ezért mondja Jézus tanítványainak: „Boldog a ti szemetek, mert lát, a fületek, mert hall..., hogy megértsétek a mennyek országának a titkát (vö. Mt 13,11.15.16.). A nagylelkűség is a végső boldogság reményét ígéri: „Ne a gazdag barátaidat hívd meg a lakomára — mondja Jézus a házigazdának -, hanem a koldusokat, a sántákat és a vakokat. Boldog leszel, mert nem tudják viszonozni neked, de majd visszafizetik a feltámadáskor” (Lk 14,12k).

3. tézis: Jézus mindig személyes hangon szól egyesekhez vagy kisebb közösségekhez. (bűnös nő, Lk 7,36k; szamariai asszony Jn 4,7kk stb.). Közvetelnül vigasztal, reménytkeltően figyelmeztet. Nem mágikusan gyógyít, hanem előbb Istenhez imádkozik, majd felkelti a betegben a gyógyulás szándékát vagy éppen kérésüknek tesz eleget. „Jézus megkívánja a betegektől, hogy igényeljék az életet, és legyen hitük (Mk 9,23). önmagukat teljesen bízzák Jézusra; ez a hit lesz a figyelmeztető-emlékeztető remény és elkötelezettség" (Kahlefeld i. m. 622.). Jézus a testi gyógyuláshoz hozzáadja a lelkit. Hálára kötelez (Lk 17,18), azt kívánja, hogy többet ne vétkezzenek, hanem helyesen éljenek (Mt 9,2 kk; Jn 5,11). Gyógyítása szorosan összefügg a bűnbocsánattal, ami a lelki megnyugvásnak az alapja (Lk 5,19; Jn 5,10). A bűneitől felszabadult ember könnyebben gyógyul és érzékenyebb a kegyelmi ajándékokra.

Jézus nem vitatkozik a szenvedés értelméről, hanem azokat Isten műveinek kinyilvánításával hozza kapcsolatba (Jn 9,2). A gyógyítást nem saját hatalmának tekinti (Mk 3,38), de leleplezi azt, ahol önféltés, számítgatás van a háttérben (Mk 6,4k; Lk 23,8k). Amikor feloldja a fizikai tehetetlenséget (vakság, bénaság, némaság és süketség), legyőzi az emberi kishitűséget is. Közvetlen kapcsolatba lép az elesettekkel, kiemeli megalázott- ságukból, visszavezeti őket a társadalomba (a vérfolyásos asszony; Mk 5,25kk; a meggyógyított poklosokat igazolásul a papokhoz küldi; Lk 17,14).

„Jézus a gyógyítással együtt visszaadja az egész ember egzisztenciáját. Felszabadítja az embert, képessé teszi, hogy újra szeressen ..., ami az Isten terve az emberrel . . . Felébreszti azt a tudatot, hogy újra csodálkozzék, gondolkozzék, éljen, vágyakozzék, tevékeny legyen az élet nagyszerűségének és misztériumának megfelelően" (MongiUo: i. m. 622., 623.). Jézus nyilvánvalóvá teszi, hogy az evilági gyógyulás ugyan csak ideiglenes, viszont megszabadítja az embert „a halálröítéltség gyötrelmétől", megadja azt a lelki egészséget, hogy a halálveszélyben is az örök élet reménye mellett tudjon dönteni. Jézus154