Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 3. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: A "gyógyító Jézus" - a mai terápia nézőpontjából
pedig tekintheti szükségszerű tervnek, vagy éppen reménynek, képessége és kapcsolatai kibontakoztatásának..." (Rossi i. m. 623.). A gyógyulás ilyen értelemben az a képesség, amivel megszüntethetjük öngyötrésünket és kialakíthatjuk magunkban azt a jó közérzetet, amivel csökkenthetjük szenvedésünket. Ezáltal feloldódhatunk a regresszió (visszaesés, leépülés) és a szorongás állapotából, kiszabadulhatunk belső zártságunkból (leblokkoltsá- gunkból), mivel konfliktusainkat már néven tudjuk nevezni ...” ( Rossi i. m. 623., 624.). Rossi összeloglalása alapján a gyógyulás j e I e az is, ha új határokat szabunk magunknak: megpróbáljuk leküzdeni a tehetetlenséget, de nem akarunk „mindenhatók" lenni. Rendezzük kapcsolatainkat mások felé, hogy lehetőség szerint biztonságban érezzük életünket. Aki állandóan élete kínos eseményeire emlékezve gyötri magát, aki szüntelenül mérleget készít kudarcairól, az önmaga és mások ellenében küszködik, annak egészsége ezek miatt a feszültségek miatt állandó veszélyben van. Az ilyen emberek hajlamosabbak a testi betegségre, vagy szorongásosak lesznek, esetleg olcsó pótlékokban (öltözködés, gyerekes tárgyak) keresnek kielégülést, vagy éppen veszélyes szenvedélyekben mint „menedékzónákban'’ húzódnak meg. A regressziónak minden ilyen káros és primitív formájából fel kell szabadítanunk a sérülteket, és még ha nem is várhatjuk mindenkitől, hogy vágyaikat szublimálni tudják, mégis valami reális, jövőbe mutató ,, reményszignált" kell nyújtanunk nekik. — Ugyanis csakis a gyógyulás reményében oldódnak fel a szorongások; a bűnadósságok feloldódása után pedig felsejlik a lélekben egy olyan titkos öröm, mintha az élet új szabadságával ajándékozták volna meg. A gyógyításban a betegnek tehát kétoldali erősítést kell kapnia: — 1. A technikai-tudományos részről gyógyszeresen, készülékekkel vagy sebészi úton a betegség okait vagy legalább tüneteit csökkentik, megszüntetik. Ám a gyógyítási technikában is ma egyre inkább a humanizálásra törekednek, azaz arra, hogy a szervi kezelésből eljussanak az egész személyiség gyógyításához. A személyiséget ugyanis a szervezet fizikaiélettani rendszere mint szubsztrátum — azaz mint dinamikusan működő alapközeg — fogadja magába és állandó kölcsönhatásban járja át. Az ilyen, totális értelemben vett gyógyítás új munkafeladatot jelent, amivel felszabadítjuk a leblokkolt energiákat, serkentjük az egyéni gyarapodást, újra felszítjuk a munka és a szeretet készségét. — 2. A gyógyításnak transzlerális feladata is van. Egy jó kapcsolatnak, lelki emelkedettségnek a hatása transzferként, azaz átvivő erőként működik, ami kiemeli a beteget görcsös befelé fordultságából, és ráveszi, hogy leszámoljon a múlt kudarcaival és felszabaduljon önféltéséből. Az eddigieket összegezve tehát: a gyógyulásban az eredeti adottságaink az „egész" helyreállításában találják meg az új lehetőségeket. Állandóan szem előtt kell tartanunk még azt is, hogy a gyógyulást mennyire akadályozza az emberi környezet, melyben egyesek gyakran öntudatlanul is azt akarják, hogy a másik elnyomott, „deprimált" legyen, mert így könnyebb uralkodni rajta. A társadalmi, a munkahelyi és családi elnyomottságban már sokan torzultak el testileg és lelkileg, ebbe belebetegedtek — és később mint betegek - nehezen gyógyíthatók lettek. A gyógyítónak mindezt fel kell ismernie és meg kell keresnie a beteg számára azt a teremtő lehetőséget, ami legalább viszonylagos cselekvési és lelki szabadságot biztosít neki. Mario Rossi itt is joggal hangsúlyozza, hogy ma nemcsak egyesek, hanem egész népek, a világ éhezői, testi-lelki elnyomottjai várakoznak a gyógyulásra és az üdvösségre. Tehát népeket és csoportokat is gyógyítani kell. Meg kell kísérelni, hogy feloldják a hatalmukat görcsösen védő elnyomók agresszióját, és felszabadítsák a nyomorúságban élő tömegeket, hogy ezáltal az emberiség világszerte egészségesen fejlődhessék (i. m. 626). Osszehangolható-e a gyógyítás a vallással? Amikor a modern terápia lényeges gyógyító erőnek tartja a reményszignált, akkor nyilvánvaló Mongillo állítása, hogy ti. a betegek előtt „a vallások úgy jelennek meg, mint a gyógyulás vágyának hiteles biztosítékai, amelyek támogatják az életerőt és szembe- szállnak a pusztító hatásokkal'1 (i. m. 621.). Alfredo Fierro klinikai pszichológus, teológus, aki a gyógyítás funkciójában összefogja a helyreállító működési folyamatok módját, jellegét és célját, a felvetett kérdésre az alábbiakban válaszol (Besitz die christliche Religion eine therapeutische Funktion? Conc. 1974/11. 627-632); — 1. Lehet-e a vallásnak, konkréten a keresztény vallásnak gyógyító funkciója? Mindenekelőtt megemlíti a szélsőséges véleményeket: Egyes teológusok túlzottan leegyszerűsítik a problémát, szerintük a lelki és testi betegségnek egyaránt a vallástalanság, az Isten hiánya az oka. Kierkegaard és követői a kulturált ember szorongását, szabadságának 152