Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)

1982 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: Jób könyvének üzenete

zalma, amit megrendítsen fejez ki: „Tudom, él ügyem szószólója, ő lép fel utoljára a földön. Hogyha fölébredek, maga mellé állít, és meglátom még testemből az Istent. Látni fogom, s ő a pártomon lesz, kit szemem lát, az nem lesz majd idegen" (19,25-27).

„£/ az én megváltóm... testemben meglátom az Istent..." — így fordítja a régi latin és szír Szentírás és az újszövetségi teológia fényében Jézus Krisztusra és az emberi feltámadásra vonatkoztatja. — A közvetlen szövegösszefüggésből és a Jób korában tartott szenvedésfelfogásból azonban csak arra következtethetünk: Jób barátainak vádaskodásai és saját megingásai ellenére is bízik Istenben, hogy sorsa még ezen a világon jóra fordul.

Az Elihu beszédek

Az elhúzódó vitákba új meglátást hoznak az utoljára bekapcsolódó bölcsnek. Elihunak a fejtegetései. A szentíráskutatók arra következtetnek, hogy ez a rész talán későbbi betoldás (Kr. e. a III. századból) és a könyv végleges szerkesztője azért iktatta be, hogy újabb szempontból világítsa meg a szenvedés kérdését.

Elihu, aki a legfiatalabb, várt mindaddig, amíg idősebb társai kifogytak az érvekből és csak azután vette át a szót (32,17—20). Beszéde eleién elmarasztalja Jóbot elbizakodottsága miatt (33. fej.), nem fogadja el az előtte szólók okoskodásait sem. Jól látja, hogy „az igazságtalanság távol áll Istentől, a Mindenható nem követhet el álnokságot" (34,10). Elihu két új gondolatot hoz be a vitába:

— Mi nem szabhatjuk meg az Istennek, mit és hogyan tegyen (36,23). — Nem ismerhetjük Isten valódi nagyságát sem (36,26), hiszen „Félelmetes ragyogás van az Isten körül ... hatalma s igaza mérhetetlenül nagy, az igazság teljességét nem ferdítheti el" (37,22 k.), ezért kell őt félnünk és tisztelnünk!

Jahve és Jób párbeszéde

Istent a könyv korábbi részében El, Eloah, Saddai megnevezéssel illették. A 33,1 -tői kezdve egészen a 42,6-ig terjedő részben viszont Jahve, a szövetség Istene szól a viharból. Az a Jahve, aki kivezette népét az egyiptomi fogságból, szövetséget kötött és népévé fogadta Izraelt.

— Jahve először bemutatja a teremtés művét, aminek nagysága megszégyeníti Jóbot és beláttatja vele, hogy ő mennyire kicsi, és milyen alaptalanok a Teremtő ellen felhozott vádaskodásai. Jahve a hatalmas építőmester, aki gátakat állít, kapukat épít, hogy határt szabjon az óceánnak. Jahve jól ismeri a „halál kapuit" a fény és a sötétség lakhelyét, ő parancsol abban is, hogy milyen legyen az időjárás (vö. 38,1—30). Jahve a hatalmas csillagvilágok alkotója, aki a mennybolt törvényeit éppen úgy megszabja, mint ahogyan gondoskodik az állatokról (vö. 38,33-39,40).

— Jób most már belátja saját kicsinységét: „Nézd, parányi vagyok, mit feleljek neked? A számra teszem kezem" (40,4). Isten bemutatja, miként fogadja az embert munkatársává a teremtésben, hogy az tovább formálja és elrendezze a világot. Ügy látszik, elkerülhetetlen, hogy ebben a munkában legyen szenvedés, pusztulás is. A szenvedés tehát a szabadságnak és a szabadon tevékenykedő szeretetnek az ára.

— Jahve második beszédében közli, miként uralkodik a gonosz hatalmakon (40,6—41,26). A „behemót" a táplálkozási és a nemi ösztön jelképe, amely azért lehet veszedelmes, mert mértéktelenségével felemészti az ember alkotó erejét, úgy, amint a behemót szívja magába a Jordán megáradt vizét (40 23). — A másik titokzatos lény a „leviátán", ami a természet romboló erőit ábrázolja. A technika vívmányaival, emberi erőnkkel ne csak büszkélkedjünk, hanem minden erővel álljunk ellen a természeti pusztításoknak, éppen úgy, mint az emberi rombolásnak, mert csak így bontakoztathatjuk ki Isten tervét a teremlésben. Ha átelmélkedjük a teremtés törvényeit, az emberi életet, akkor a türelmesen viselt szenvedés — legyen az baleset, betegség, fogyatékosság, az idős kor nehézségei —, mind megszentelődnek és az isteni teremtés építőkövei lesznek.

— Jób az annyira áhított, Istennel való beszélgetés után megtért, lelkében átalakult. Ezzel igazabbá vált, átformálódott istenképe is: „Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen. Én borítottam tervedet homályba olyan szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás... Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, és megbánok porban, hamuban" (42,2—3. 5-6.).

így alakul át Jóbnak ez a csapásokkal teli életszakasza igazi Isten-tapasztalássá. Visszanyeri lelki békéjét és új fényben látja megpróbáltatásainak értelmét. A szenvedés mint

149