Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Bolberitz Pál: A szemlélődés keresztény értékelése
hasonlóság tesz képessé arra, hogy úgy, vagy legalábbis hasonlóan tudjuk látni és szeretni Istent, mint ahogyan Krisztus látta és szerette Öt. Mi az, ha nem a szó eredeti értelmében, de földi hatásaival felfogott valódi szemlélődés? Nem kétséges, hogy a platoni irányú intellektuális misztika erős hatással volt a lelki fejlődés keresztény tanításának kifejtésére. Még ha különbözik is a két gondolkodásban Isten és ember viszonyának felfogása, valamint az ember testi létformájának értékelése s ennek következtében az Isten-látás értelmezése, — magának a folyamatnak, fokozatos erkölcsi és értelmi megtisztuláson keresztül Istenhez vezető emberi útnak szemlélete és elméleti megfogalmazása azonos. Szekularizációs és keresztény szemlélődés Sokan úgy vélik, hogy az üdvösség felé vezető út nem a szemlélődés, hanem az erkölcsi feielossegiuaatpól származó tett. vagyis a tevékeny teieoaiáti szeretet, tz a felismeiés azeit is neiytauo, mert a keresztenyseg elsosorDan „praxis", hiszen kozeppontjaoan a szereiéi áll, ami tevékeny tormajáoan a valóságos. Kezaetben a keresztény aszkérak épp ebDen az értelemben hangsú.yoziak a tevekeny eiet eisoooseget a szemieioaessei szemoen. A kereszteny-kozépkon gondolkodás pedig úgy értelmezte Aristoteiest, hogy a létet nem annyira „meglevő", „adott" valóságként, hanem inkább aktusként, tevékenység gyanánt kell telfogni, tzért a tevékenység f„ageie"J a hagyományos keresztény metafizikában a lét legmagasabb rendű kiteljesedései je.enti (vö. Isten mint „Actus Purus", színtiszta tevékenység és tenyiegesség). A tevékenység során a véges létező mintegy túllép a saját határain és —• e szemlélet tükrében — az ember sem mas, mint a végtelent megcélzó tevékenységi képesség hordozója. Ha azonban teljes összefüggésben vizsgáljuk a keresztény etika tartalmát akkor azt kell mondanunk, hogy Jézus szemében az isteni törvényt teljesítő jótett nem öncélú erkölcsi érték, hanem inkább válasz Isten megelőző tettére, szeretetének önmagát kinyilatkoztató szavára. Isten parancsát megtartani a szó legtisztább értelmében, valiasi aktus: a hivő embernek Isten iránti szeretetoől eredő engedelmessége. Az erkölcsi tevékenység értékét itt a belső jószándék határozza meg, s ez a jószándék lényegében válasz arra, hogy Isten előbb szeretett minket. Nyilvánvaló tehát, hogy a tudatos és szabad erkölcsi tett a keresztény ember részéről feltételez bizonyos szemlélődést. Isten szavát ui. nem elég csak hittel e.fogadni, hanem azt meg is kell érteni, át is kell élni az embernek. Ez a megértés és átélés teszi képessé arra hogy most már egyre tudatosabban kövesse Krisztust és még készségesebben megtegye akaratát. A szemlélődés és tevékenység tehát együttesen formálják azt a belső embert, Krisztus igazi követőjét, aki teljes mivoltában készségesen válaszol Isten üdvösségre hívó szavára. Jóllehet az így értelmezett keresztény szemlélődésnek napjainkban is maradandó esélye van, mégis joggal felmerülhet bennünk a kérdés: szekularizált világunkban van-e helye a keresztény szemlélődésnek? A kérdést nem csupán az a tény indokolja, hogy korunk átlag-embere a tevékenység bűvöletében él, „nincs ideje semmire”, mindig van valami sürgős „tennivalója”, hanem az is, hogy az újkorban a tevékenység fogalma, a korábbi jelentéshez viszonyítva, kiteljesedett. Most már nem csupán az emberi természetből fakadó aktivitást fejezi ki, hanem a tevékenységnek az újkori ember számára „politikai” jelentése is van. Ez azt jelenti, hogy a tevékenység ma történelmet és társadalmat átalakító össz- emberi aktivitás, mely civilizációt formáló tudományos, technikai alkotó munkában jelenik meg. Korunk embere az igazságot nem az egy.e valótlanabbnak tűnő, elvont eszmei világban keresi, hanem a természettudományok segítségével megismert, konkrét tapasztalati valóságban. Az embert sem elvont „természetében”, eszmei lényegében hanem történelmi, társadalmi, pszichofizikai összefüggéseiben kívánja értelmezni. De nemcsak az ember és a világ megértéséről van itt szó. Az újkori tudományosság az ember egzisztenciális helyzetét is megváltoztatta ebben a világban. Tudományos eredményeinek és technikai eszközeinek birtokában úgy érzi, hogy már nincs többé kiszolgáltatva a természet vak erőinek, s így sorsának irányítását sem várja valami felsőbb „isteni” gondviseléstől, hanem önerejéből akar boldogulni a világban. Ezért semmi szükségét sem érzi többé Isten metafizikai világának, hiszen maga kíván „világot teremteni” maqának. A hivő ember nem hunyhat szemet e megváltozott helyzet láttán. Szembe kell néznie az őt körülvevő szekularizálódott világqal. D. Bonhoefter így fogalmazza meg a hivő ember lehetséges magatartását ebben a világban: „A becsületesség azt követeli tőlünk, hogy elismerjük: úgy kell a világban élnünk 'etsi Deus non daretur' — mintha Isten nem is létezne. De ezt éppen Isten színe előtt ismerjük el... Felnőtté válásunk oda vezet hogy felismerjük igazi helyzetünket Isten színe előtt. Isten tudomásunkra hozza, hogy úay kell élnünk, mint, aki Isten nélkül is tud élni. Isten, aki velünk van, ugyanaz az Isten, mint aki elhagy bennünket. Annak az Istennek színe előtt állunk szüntelen, aki az Isten-hipotézis nélkül hagy élni 14
