Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Koncz Lajos: A szenvedés teológiájához
dogságok meghirdetése. A kereszten az Isten a szenvedést, a halál útkészitőjét életté változtatta, új élet lehetőségévé annak, aki átadja magát Krisztusnak. Ahol Jób története végződött, ott kezdődik az evangélium. Jób számára az Isten megfoghatatlansága volt a kinyilatkoztatás. Krisztusban és az ő keresztjében — a felfoghatatlan Isten kegyelme lett nyilvánvalóvá, a kegyelmes Isten felfoghatatlanságán túl... A szenvedés önmagában - sokak szerint - vérlázító. S valóban lehet is lázadni ellene, sőt egy olyan Isten ellen is, aki magának való boldogságban, érzéketlen transzcendenciával trónol a szenvedő világ felett.9 De az az Isten, aki „úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16), lenyűgöz, lekötelez. Aki Fia szenvedése által együttszenved a világgal, emberiséggel, megnyerte a világot. Ezért teljességgel igaz Szent Pál végkövetkeztetése, sőt követelése: „Ö azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (2Kor 5,15). S ugyanezért igazak az elragadtatott szavak is: „Tudjuk, hogy akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik... Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna vele együtt mindent nekünk? ... Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély, vagy kard?... Mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket" (Rám 8,28-37). Isten szeretetének kinyilvánítása Krisztus szenvedésében a hivő számára így mindent magában foglal. Nemcsak a bűntől való megváltást, hanem a szenvedéstől és haláltól való szabadulást is. Persze nem közvetlen, megélési szinten a mában, hanem a metafizikai-kegyelmi rendben s majd beteljesülve az eszkatonban. Isten szeretete nem a halál- fő/ és szenvedésfő/ ment meg minket, hanem a szenvedésben és halálban, sőt éppen általuk, ha Krisztussal együtt vállaljuk őket. A keresztény egzisztenciához hozzátartozik a szenvedés, az Érte és „Vele-együtt" való szenvedés (Rám 8,17): „Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte” (Fii 1,29), „kiegészítve a testben azt, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik testének, az Egyháznak a javára” (Kol 1,24). A szenvedéssel azonosuló Isten Mindez nem jelent életidegenséget és érzéketlenséget, passzív belenyugvást a szenvedésbe, mindenfajta szenvedésbe. Az evangéliumok Jézusa hősi küzdelmet folytatott a bajok, betegségek, a gonoszság hatalmai ellen őszinte együttérzéssel és szánalommal, és „ahol csak járt, jót tett” (ApCsel 10,38). Az irgalmas szamaritánus-példázatban (Lk 10) és az utolsó ítélet leírásában felállított mércével (éhezők, szomjazok, betegek stb. segítése, Mt 25) egyértelműen a felebaráti szeretet és segítő szolidaritásra adott utasítást, és azonosította magát a rászorulók sorsával, sőt személyével. Nem véletlen tehát, hanem a kereszténység szívéből fakadó lényeg, a nagy világvallásoktól is élesen megkülönböztető specifikum, hogy a kereszténység egész történelme során mindig tudatosan és intézményesen törődött az elesettekkel, betegekkel, özvegyekkel, árvákkal, foglyokkal, szóval az élet meg- próbáltjaival. De K. Rahner további követelése — egy új idő új adottságai között — szintén a keresztény ség logikájából következik, amikor legutóbb így nyilatkozott10: „Az evangéliumot, mint az örök élet reményét, nem szabad kihasználni nyugtató gyógyszer gyanánt. Nem szabad vele igazolni igazságtalan társadalmi helyzeteket, amelyeket kemény küzdelemmel meg kellene változtatni ... A kereszténység ősidejében olyan volt a helyzet, hogy a társadalmi struktúrák csak igen lassan alakultak. így a keresztények nem is láthattak lehetőséget azok megváltoztatására. Ezért a szenvedés elleni küzdelem csupán a felebarát megsegítésére irányult, mint Páli Szent Vince és a szeretet más hőseinek példája mutatja, napjainkban Kalkuttai Teréz anyáé. Ezer és ezer gyermek hal éhen és pusztul el; ő ezek közül néhányat megment. Csodálatos és nagyszerű dolog, kell is, hogy ilyesmi legyen. Ma azonban olyan a világ, hogy a legtöbb nyomorúság oka maga a társadalmi helyzet. Ezt a tényt fel kell ismerni és meg is lehet változtatni emberi erővel.” Viszont azt is tudja a kereszténység megtestesült Istenének példájából, hogy minden kísérlet a föld paradicsommá-tételére, valamiféle „aranykor” megteremtése — szomorú illúzió. A szenvedés és halál az embervolt velejárója az ősbűn óta, amelyet nem szüntetett meg a krisztusi megváltás sem. De aki hisz, aki a Keresztrefeszítettet Urának ismeri el és átadja magát neki, aki tehát Urának követésében saját keresztjét nap mint nap felveszi, annak része lesz az Általa megteremtett új életben, és részesül a megváltás szabadságában is. Szabadulással a bűntől és „törvénytől", de felszabadító belső szabadságban a szenvedéstől és haláltól is. Ezek ui. a bűn gyümölcse és zsoldja, de „fullánkjukat" elvesztették, s többé nem keseríthetik meg a hivő életét.11 14C
