Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Cselényi István Gábor: A lelkiség világi és közösségi dimenziója
félreérthetetlenül megélték a közösségi szellemet s a közösségi lelkiséget. „Vidisti frotrem, vidisti Dominum", vallotta a régi szerzetes-mondás, sőt, kifelé sem szabták szűkre a testvéri érzést. A bencés regula azt kéri: ,,Az érkező vendéget úgy fogadjátok, mint Krisztust" (53.). j ' Ezt az egyház kétezeréves történetében fontos szerepet játszó elemet emelte korunk zsinata középpontba, amikor az egyházról mint testvéri közösségről beszél, kétféle értelemben Is: a püspökök-papok-hívek (a hierarchikus tagoltság mellett) egymásnak is testvérei, de ez a közösség az emberiség egyetemes testvériségének is jele, szolgálója (GS 92, AG 8), „sacramentum mundi”. Ez azonban nem maradhat elvi igazság. A zsinat óta mind szélesebbé válik a világegyházban a felismerés, hogy csak az igazi testvéri közösségek lehetnek az evangélium hiteles tanúivá, ahogy Chenu írja: ,,Az evangélium hirdetése nemcsak igaz- sógközlés, hanem az evangélium megtestesülése a ma történelmi valóságában."30 A teológiai kutatás a hitnek szinte minden mozzanatában felfedezi a közösségi szempontot. Az Istenbe mint közös Atyába vetett hit eqymással szemben is testvéri magatartást követel, nemcsak a közös istentiszteleten, de az „élet imádságában” is. A kegye’em közösségi tartalma különösen világos a keresztségben, amelyben „Krisztus testének" leszünk „tagjai", a bűnbánatban, amely nemcsak eqyedi meatérés, de a közösség újra-vállalása is s az eukarisztiában, amely „egy kenyérből" részesít.31 Az egyház ősképe a Szentháromság, amely dinamikus szeretetegység az isteni személyek között, közösség s nem mozdulatlan, vonatkozás nélküli „nomád" egysége. Amit Krisztus kért: hogy úgy legyünk eggyé, ahogy Ő egy az Atyával, nem különbségek nélküli egyformaság, hanem személyek egysége élő szeretet-közösség révén valósul meg.32 Az így kialakuló „koinónia" már elővételezi azok egységét, akik az üdvösségben együtt örvendeznek majd, „socialiter gaudentes". A „lelki élet teológiájáról" írva joggal szűri tehát le Farkasfalvy Dénes a végkövetkeztetést: „a keresztény lelkiség szükségképpen közösségi.” Új hajtások A megújhodott lelkiség új lelkiéleti formákat (is) követel. Elsőként szóljunk az imádság kérdéséről. Már a régiek is vallották: „A közös ima nemcsak Istent dicsőíti hanem... az egyént is integrálja, bekapcsolja a közösségbe."33 A „liturgia" eredeti jelentése: „közös munka", s mivel alanya nem az „én”, hanem a hivők közössége, a közösség összeforrását is előseqíti. Ezt a közösségi tartalmat tovább erősítik a konkrét imádságok (az emberiség egységéért stb). A zsinat utáni lelkiség egyik legörvendetesebb hajtása, hogy a liturgián vagy paraliturgikus ájtatosságokon kívül is eleven az együtt-imádkozás. A közös imádság újra-felfedezéséről beszélhetünk a családon belül, de a hittanosok, fiatalok, felnőtt-csoportok körében is. A közösséq sok esetben csak színhelye a többiek előtt elmondott, tanú- sáatétel-szerű eavéni imádságnak, másutt dráma-szerűen egyetlen egység sodrásába kapcsolja a résztvevőket. Az együttes imádkozás nem zárja ki a maqán-imát. arra is hatással van azonban: abban is jelen van immár — virtuálisan — a közösség, azok, akikért szólunk. Lelkipásztorok úgy látják, hoqy a fiatalok körében az Istennel va'ó kapcsolat is bensőségesebbé, ha szabad így mondani, parineribbé válik, éppen az együtt-imádkozás élménye nyomán.34 A másokért és másokkal végzett imádsáqot azután szervesen egészíti ki a másokkal és másokért véqzett szeretet-munka. így a közösséai szellemű imódsáa eleve kölcsönhatásban áll a cselekvéssel. Az eavség vagy az eszkoton sóvárgása („jöjjön el a te országod”) a konkrét békétlenség, széthúzás, ellenségeskedés fölötti kritika is. leabensőnkben egészen különleges módon építi az egységet, a békét, a világ emberibbé tételét.35 Egyre inkább rájövünk arra is. hogy a közös Szentírás-olvasásnak, a családban vagy a kisebb-naqyobb közösséaben Isten dolgairól, hitbeli kérdésekről folytatott beszélgetésnek is imádság-jellege van38 („Ahol ketten vagy hárman ..."), sőt közvetve Istent szólítom meg a másik emberben, a nem kifejezetten vallásos témák kapcsán is. „Ahol valaki jót mond vagy gondol a másikról, túllát önmagán s testvériesen él, ott már jelen van, ott működik a Szentlélek”37, ő szól „kimondhatatlan sóhajtozással.” De ha minden párbeszéd csírájában már imádság, bennfoglaltan „szemlélődés”, akkor Istennel való találkozás az embertársainkkal való minden találkozás. Amit a házasság esetén különösen hangsúlyozunk: a házasok Krisztust közvetítik egymásnak, valamiképpen érvényes minden találkozásra, a bármilyen rangú közösségért hozott minden áldozatra: Krisztus rejtett jelenlétének megtapasztalása. A „testvériség tiszta és igazi szenvedélyének” felfedezése38 s a „testvériség szentsége" mai lelkiségünk legszebb gyümölcse. 10
