Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 2. szám - KÖRKÉP - Bán Endre: A pap közvetítő szerepe
Kétségtelen, hogy ilyen szempontból a centenáris megemlékezések: a párizsi Katolikus Egyetemen, a Természettudományi Múzeumban, az UNESCO székházában és a Notre- Dame katedrálisban alkalmul szolgálnak serkentő eszmecserékre, hogy a tudományelmélet szigorú követelményeinek megfelelően helyesen legyenek megkülönböztetve a módszertani síkok. Teilhard merész szintéziskísérletének eszmei nehézségein és kifejezésbeli gyengeségein túl, korunk minden bizonnyal megőrzi annak az embernek egységbeforrott élettanúságát, akit lénye mélyén megragadott Krisztus, és akinek legfőbb gondja volt a hitnek és az értelemnek közös tisztelete, s így mintegy előre válaszolt II. János Pál felhívására: ,Ne féljetek, nyissátok meg, tárjátok szélesre a kapukat Krisztus előtt; nyissátok meg a kultúra, a civilizáció, a kibontakozás óriási távlatait'.” Boldogan küldöm ezt az üzenetet a Szentatya nevében a találkozó minden résztvevőjének, amelyen Főtisztelendőséged (D. Paul Poupard, a párizsi Kát. Egyetem rektora) elnököl a párizsi Institut Catholique-on, P. Teilhard de Chardin tiszteletére..." E sorok olvasásakor azoknak biztos boldogsága jár át minket is, akikről P. Szabó Ferenc SÍ így szólt a Vatikáni Rádió 1981. május 22-i adásában: „A hit és a tudomány élő szintézisét keresik; a hit vidám merészségével néznek a jövőbe: a .jövő zarándokai’ ők, akik Teilhard-nak, Krisztus egyik legkiválóbb mai tanújának útmutatását követik." Rezek Román a pap közvetítő szerepe Jó vagy legjobb? A 2. Vatikáni zsinat utáni években heves vita bontakozott ki a papi hivatás körül. A hívek általános papságának kihangsúlyozásával és aktívabbá tételével problematikusabbá, majdhogynem vitatottá vált a pap feladata, szükségessége az egyház életében. A váratlanul adódott elméleti tisztázatlanságon akart segíteni a II. püspöki szinódus 1971-ben. Okmánya — De sacerdotio ministerial! — azonban csupán a hagyományos tan megismétlése, megerősítése volt; így nem tudott újat nyújtani a felmerült vitában. Ma, tíz évvel a viták után megállapíthatjuk, hogy az elméleti viták gyakorlati foganta- tásúak voltak. A hívők kezdték úgy érezni, hogy a papság a megváltozott világban már nem tudja közvetíteni számukra Istent, másrészt megtapasztalták, hogy egyes laikusok közvetítésével (pl karizmatikus csoportokban) közelebb kerültek Istenhez. A hívőknek ezt a rossz érzését a papság rugalmasabb része is átérezte, s elégtelenségüket látva elbizonytalanodtak, ill. új utakat kezdtek keresni. Az új, szekularizált világban hirtelen rémlett fel a veszély: a világ elveszíti Istent, a hivatalos közvetítők képtelenek feladatuk betöltésére. Valamiképpen hasonló helyzetbe kerültünk, mint a reformáció idején. A protestánsok éles tiltakozása a papság közvetítő szerepe ellen végül is a korabeli papság gyakorlati csődjéből fakadt. Érdekes és fordított párhuzam kínálkozik a két szituáció között: akkor a papság elvilágiasodása okozta közvetítői szerepének fennakadásait, ma pedig a papságnak a világtól való elidegenedése, lemaradása volt a nehézség oka. A reformáció korára ma már történelmi távlattal tudunk visszatekinteni, s felmérhetjük az egész mozgalom hatásait. A kép nagyon tanulságos: bármennyire elutasította is a reformáció a papság hagyományos fogalmát és közvetítői szerepét elméleti síkon, — a gyakorlatban a reformált egyházaknál is kialakult egy olyan szerepkör, amely egészen hasonló a katolikus megoldáshoz. Az elvi különbségek ellenére a katolikus és a protestáns lelki- pásztor életstílusa, feladata, közösségi szerepe igen hasonló egymáshoz. A mai világ egyik hevesen vitatott kérdésében: a házasság ügyében mondta egyszer valaki: „Nem jó a házasság, de még mindig a legjobb megoldás.” Talán mi is alkalmazhatjuk ezt a mondást, — természetesen nem végső érvként vagy tökéletes válaszként. A papi hivatás, szerepkör tagadóinak vagy vitatóinak első érvként kimondhatjuk: „Még mindig a legjobb megoldás!" Egyszerűen nem tud létezni vallási közösség valamilyen paphoz hasonló „szereplő” nélkül. Elméleti vagy gyakorlati alapon? Egy teológus hajlamos lehet arra, hogy feltett kérdésekre elméleti választ adjon. Mi is belemerülhetnénk filozófiai vagy dogmatikai eszmefuttatásokba, de tisztán kell látnunk, 102
