Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)

1982 / 2. szám - KÖRKÉP - Rezek Román: "Leszállt a Tűz..." Gondolatok Teilhard igazságáért folytatott harcáról, születésének 100. évfordulójára

Szegény jó naiv Teilhard! Azt képzelte, hogy az Előszóban kifejtett episztemológiai fundamentumát megértik — és el is fogadják — a hajszálhasogató, skolasztikus „distinkciókhoz" szokott jezsuita koponyák ... Meg is kapta — húsz hónapi türelmetlen várakozás után — az elmarasztaló hosszú recenzió első bekezdésében: „Ez az írás valamiféle keveréke (mixtúra quaedam — mert latinul szólt a kritika) a tudománynak, a filozófiának, a teológiának, meg a költészetnek ..."

Teilhard folytatja az 1941-es Eclaircissements-ját:

„2. Az 1. pontban mondottak miatt ne csodálkozzék olvasóm, hogy e lapokon, amelyeket egy .jelenség' (=az embernek, — ,a jelenségek jelenségének' — mondja Teilhard számtalanszor) tanulmányozására korlátoztam (éppen ez az erősségük — teszi hozzá maga Teilhard), semmiféle elgondolás nem található a szellemnek és az anyagnak ontológiai természetéről, s nem is említek seholsem egyetlen kinyilatkoztatott igazságot sem (Bukás, Megtestesülés, Teremtés...). Ezeket az igazságokat én nem tagadom, nem is felejtettem el, de szándékosan mellőztem, mert tudományos munkában nem lenne sem logikai, sem pszichológiai helyük",

A cenzor szerint: „(Teilhard) állandóan előhoz vagy éppen tanít is olyan dolgokat, amelyek az ontológiába tartoznak, s néha foglalkozik a hittel kapcsolatos kérdésekkel is."

Teilhard igen jól tudta, hogy mi az elvont filozófálgatás, a valóságtól független ontológiai játszadozás, a légvárakat gyártó metafizika. Célját világosan megmondja már az 1938-40-es Bevezetésében (Látni): „...Könyvem egyetlen célja és igazi erőm is csak az, hogy látni próbálok, vagyis az Emberre kiterjesztett általános tapasztalatainkat szeretném egy veretű és összefüggő (homogén és koherens) távlatba állítani. Egységes egészet, ami lejátszódik előttünk". (Az emberi jelenség könyvkiadásomból idéztem, pp. 21—22.) — De bizony milyen nagy — és alázatos! — intelligencia kellett volna azoknak a római jezsuita cenzoroknak, hogy - valamicske tudományos felkészültséggel is rendelkezve - megérthessék, hogy Teilhard első fogalmazványának oldalai (43 oldalt tesznek ki Az emberi jelenség 1955-ös francia kiadásában) éppen az új, a hiperfizikai (tehát nem hagyományos ontológiai!) módszerrel akarnak eljutni a Világegyetem szövetanyagának, a sokaságnak, az alapvető egységnek, az energiának, a rendszernek, az egésznek, a mennyiségnek, az anyag fejlődésének, a számbeli törvényeknek stb. mai megértéséhez: „a dolgok benseje", „a szellemi energia" veszik át a régi ontológiai fogalmak helyét, s közben Teilhard nem szűnik meg hangsúlyozni, hogy „magától értetődő, hogy meglátásaim ... jórészt kezdeti próbálkozások és egyéniek." (p. 22. a magyar könyvkiadásomban). De ezt is hozzáteszi — és jogosan, éppen az ontológia vádjával előhozakodóknak szánva: „Azt mégis mondhatom, hogy (meglátásaim) figyelemreméltó kutatómunkára és hosszú eszmélődésre támaszkodnak, s ezért egy példán segítenek fogalmat alkotni, hogy az Ember problémája miként fest a Tudományban" (uo.). — Ami pedig azt a „vádat" illeti, hogy Teilhard „néha foglalkozik a hittel kapcsolatos kérdésekkel is": Teilhard megfelelt rá mór a Bevezetése végén: „Be kell már látnunk, hogy a Világegyetem értelmezése — még ha pozitivista is — csak akkor lehet kielégítő, ha felöleli a dolgok bensejét és külsejét egyaránt, a Szellemet ugyanúgy, mint az Anyagot. Az igazi Fizika (értsd: az összes tudományok eredményeit egyetemesítő és általános érvényű fokra emelő hiperfizika) az, amelynek valamikor sikerülni fog az egész Embert beleszőnie a Világ összefüggő képébe” (uo. p. 23.). - Persze, hogy a „hit dolgai” — ilyen hiperfizikai szempontból nézve — máris beletartoznak az egész ember teljes (ismerési és aktivitási) dimenziójába. A vallást — merőben tudományos szempontból nézve - sem lehet kiebrudalni „a Világ többi valósága közül”: tengelyei, lét-értéke, növekedési képessége a „merőben természettudós" figyelmét sem kerülhetik el. (Vö.: Zárószó. A keresztény jelenség, fordításomban: pp. 340—349.) — Csakhogy ezen a hiperfizikai szemléleti síkon még nem lehet szó arról, amit — szűklátókörű dogmatizmussal - a római cenzor követel: „Ki kellett volna fejtenie Isten szükséges akcióját, főleg a dolgok teremtésére, az élet eredetére, az evolúció különféle fokaira, a lélek teremtésére vonatkozólag .. .” (A recenzió 4. ponjtából idéztem). — Egy szó jellemzi a cenzor intelligenciáját: egy fontos helyen ezt kérdezi Teilhard-tól: „Agiturne de fabula, vei subauditur systema quoddam idealis- ticum?”: „Mesélni akar Teilhard? - vagy csak valamiféle idealista szisztéma rejlik a szemléletmódja mögött?"

Teilhard Éclaircissements-jának 3. pontja éppen az előbbi jogtalan követelésre válaszol: az I. Vatikáni zsinat tanítása világosan megmondja, hogy racionális és tudományos utat követve a személyes Isten létezésének csak megközelítéséhez juthatunk el; Teilhard mégis reméli, hogy - tiszteletben tartva a tudományos módszer követelményeit (tehát egyáltalán nem keverve össze tudományos, filozófiai és teológiai módszert! — amint ezzel vádolják az őt nem ismerők!) — „előkészíti az olvasók szellemét egy Kinyilatkoztatás várására és elismerésébe" (lásd: A keresztény jelenségről szóló fejezetet!).

97