Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)

1981 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Izgalmas lehet-e a krisztusi élet

oda, akikről tudtam, hogy örömet szerez nekik. Talán a legnehezebb volt naptárgyűjteményemtől megválnom. Régóta gyűjtöm a naptárokat, sőt sikerült régieket is összeszednem, úgy, hogy születésemig visszamenőleg minden évről voltak naptáraim. Egy ismerős kisfiúnak adtam, aki gyűjti. Nagyon örült. Amikor mindent odaadtam, olyan nagy szabadságot éreztem, amit nem is tudok elmondani, örültem, hogy másoknak örömet szereztem és úgy éreztem, hogy sok hely lelszabadult bennem a jó Isten számára."

Sorolhatnám a további példákat, de csupán egy megállapítással szeretném összefoglalni a mondottakat: Úgy tűnik számomra, hogy e gyakorlat által a hitoktatás legkínzóbb problémái — amelyekről a bevezetőben szóltunk — megoldást nyerhetnek.

1. Megoldást nyert a hittan és a Szentírás életre váltásának kérdése. Én ugyan az ifjúság körében szerzett tapasztalatomat mondtam el, de sok fiatal hitoktató az általános iskolások hitoktatásában is meghonosította ezt a gyakorlatot. Az osztályok összetételétől függően természetesen sokféleképpen alakult a „kísérlet", de a végeredmény nagyjából egyforma volt (legalábbis ott, ahol a hitoktatók maguk is törekedtek életre váltani a gyermekek elé tűzendő szentírási mondatokat): Az általános iskolások is nagy lelkesedéssel kezdtek el élni az evangélium szerint, és bizonyos átmenet után általában rövidesen felszabadultan mesélték a hittanórák erre szánt idejében, hogy milyen élményeik voltok az „igével".

Az alsósok bájos természetességgel tudják elmondani élményeiket. (Vö.: Az Új Ember — „Mi így csináljuk" rovatát!) Ezek az élmények naivságukban is nagyon mélyek. Például egy harmadik osztályos a következőket mesélte el azzal a mondattal kapcsolatban, hogy „Isten országa köztetek van”:

„Éppen játszani akartam, amikor láttam, hogy sok szemét van a konyhában. Kisöpröget- tem, mert az Úr Jézus mennyorszában sincs szemét, és hogy Isten Országa itt is szebb legyen. Közben gondoltam Jézusra, hogy ezt most Neki teszem.”

Vagy a sok közül egy másik, ugyancsak alsós élménye:

„Anyám és nagynéném beszélgettek. Én is ott álltam, de senki sem szólt hozzám. Akkor arra gondoltam, hogy Jézust is kitaszították. Ott maradtam anélkül, hogy savanyú képet vágtam volna.”

— Az első pillanatban az ember elmosolyodik ezen a gyermeki gondolat-kapcsoláson. De valójában éppen az a legmeglepőbb ezekben a beszámolókban, hogy a gyermekek ráérez- nek a lényegre, és életük kicsiny eseményeiben élni kezdik az evangéliumot. A fiatalok ezt úgy fogalmazták meg, hogy ezáltal az életforma által Krisztus nemcsak a hittanórán vagy az imádságok alkalmával van jelen életünkben, hanem az egész nap folyamán.

2. E gyakorlatban megoldódik a hittan motivációjának, izgalmassá tételének problémája is. A gyermekek, a fiatalok maguk élik át, hogy a kereszténység érdekes, izgalmas. Amikor például azt a mondatot éltük, hogy „szeressétek ellenségeiteket”, akkor a fiatalok fogalmazták meg azt, hogy: „ez forradalom! Sokszor nehéz volt vállalnunk, hogy egészen másként cselekszünk, mint társaink — mondták —. De ha az emberek nem is így élnek, mégis mindnyájan várnak a szeretetnek erre a forradalmára." — Igen. És a fiatalokat semmi sem vonzza onnyira, mint a nagy forradalmi tettek.

3. Az egyik legfontosabb „gyümölcs", hogy azok, akik elmélyültek ebben a gyakorlatban, azok felnőtté válva is kitartanak benne. Ez azt jelenti, hogy az így élő fiatalok például házasságkötés után is tovább élik a közösen választott szentírási igéket, és hétköznapi életük irányító elvének érzik azokat. De nemcsak olyan felnőttek járnak szívesen ezen az úton, akik már fiatal korban megismerték azt, hanem mások is. Világszerte és nálunk is terjednek azok a felnőtt hittanok, vagy keresztény közösségek, amelyekben a rendszeres találkozásokon nem annyira az elméleti teológiai képzés a központi téma — noha van helye annak is —, hanem az élet: hogy a Szentírás szavait miként lehet megvalósítani a hétköznapokban.

4. Végül szólhatunk arról is, hogy ez az élet vonzóan izgalmas a kívülállók számára is. Egy langyos, középszerű elméleti kereszténység nem vonz. Már azért sem, mert nem élő, nem izgalmas. Viszont azokat a gyerekeket, fiatalokat, akik így élnek, minden szóbeli agitáció nélkül is általában rövidesen többen követik társaik közül és eljönnek velük a hittanra. Jellemző az is, hogy a házasság előtt álló fiatalok partnereit is gyakran annyira meglepi ez a „rodikális”, következetes kereszténység, hogy közülük többen megtérnek, vagy elmélyülnek a keresztény életben.

A Szentírás életre váltása és a közösség

Az elmondottakkal kapcsolatban néhány gyakorlati kérdésre szeretnénk kitérni, elsősorban arra, hogy miként valósulnak meg a mondottak egy konkrét közösségben. — A krisztusi élet elsajátítása és megélése közösséget tételez fel, — írja a Catechesi Tradendae (24). A lelkiéletnek és a hit szerinti életre nevelésnek itt vázolt útja teljességgel személyes, de egy61