Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)

1981 / 1. szám - KÖRKÉP - Muntag Ildikó: Isten a nők Istene is

ség a kígyó csábítása sem. Az Isten válasza átok, olyan átok, amely eredeti szándéka ellenére fájdalommá változtatja az élet továbbadásának ajándékát, gyötrődéssé a férfi utáni vágyót és erőviszonnyá a partnerságot. Az ítélet mégsem a természetes rendet képviseli. Ez az állapot a bűn következménye. Ez nem azt jelenti, hogy így van jól, hogy ez lenne a természetes, hanem azt, hogy ez a bűnös valóság. Annak latolgatása viszont, hogy emberi mértékkel igazságos-e a büntetés, teljesen felesleges, abból sem etikai, sem teológiai konzekvencia nem származik.

Annál izgalmasabb azonban az a kérdés, hogyan viszonyuljunk az „uralkodni fog rajtod" kijelentéshez. Nem tetézzük-e bűneinket, amikor a női emancipációért széliünk síkro? Azt hiszem, a legolcsóbb válasz az lenne, ha részben igaz is, hogy hisz Jézus bűnbocsánatot szerzett a kereszten, így Isten visszavonta átkát. — Életünket a bűnbocsánat mellett is el kell tudni hordozni. Az „uralkodni fog rajtad" nem jogosítja fel a férfit a leigázásra, mégha százszor is úgy van. A büntetés alóli kibújást viszont épp az jelentené, ha a nő akarna uralkodni a férfin. Az egyenjogúság vagy felszabadulás helyes útja nem a hatalmi viszonyok átértékelése, hanem a nőiség teljes megélése. Ugyanez vonatkozik a fájdalom nélküli szülésre való orvosi törekvések, vagy a nemi vágy kielégítésének, szublimálásának pszicho- szexuális megoldásaival kapcsolatban. Vagyis a kegyelem ugyanúgy az ítélőbíró jogköre, mint a büntetés kiszabása. Jézus keresztje óta élhetünk abban a hitben, hogy mindezek ellenére az ÜR elállhat saját ítéletétől, ha neki úgy tetszik.

Van-e nagyobb kegyelem a bűnbocsánatnál? Lukács evangéliumának egyik legszebb története beszél róla. Jézus ezúttal Simon farizeus házában vendégeskedik, ahol mindenki megrökönyödésére cselekedetével egy bűnös asszony hívja fel magára a figyelmet (Lk 7,36— 50). „Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát és megkente kenettel.” — Nincs ebben semmi rendkívüli, hisz az asszony a vendégnek egyébként is kijáró tisztelet jegyeivel halmozza el Jézust. Megteszi azt, amit a vendéglátó talán nem szándékosan, de elmulasztott. A megütközést éppen az kelti, hogy Jézus nem húz,ódik el a bűnös asszonytól. Hogy mi volt a bűne, arról nem szól az elbeszélés, csak arról, hogy az asszony bűne köztudott volt, márcsak ezért sem hagyhatta Jézus szó nélkül. Talán valamilyen törvénykezést szegett meg, vagy eleve bűnösnek tartott foglalkozást űzött. Mindenesetre tisztában volt szégyenével, megvetettségével. Csak az igazán mély megbánás adhatott neki bátorságot, hogy mindenki szeme láttára Jézushoz vonuljon. A Mester megbocsátó hatalma egyáltalán nem volt nyilvánvaló, legfeljebb annyi, hogy ő a bűnösök és vámszedők barátja (Lk 7,34). Ez a nő az utolsó utáni remény szálába, a hitébe kapaszkodott. Asszonyi odaadással, a „magamon kívül nincs már semmim" odaszánásával közeledik Jézushoz. Sírása a lábmosás, haja a törölköző, csókja, simogatása az ajándék. Jézus nemcsak elfogadja tiszteletét, szeretetét, nemcsak a meg- botránkoztatást vállalja, de példaképnek állítja az asszonyt a többiek elé. A törvényt tisztelő és betartó, tanult és tájékozott farizeust szembesíti a megvetette!, aki ráadásul asszony is. Ez több, mint megszégyenítő. A bűn és az Istennek való tartozás, az adósság összefüggése a művelt férfi gondolatvilágában nem lehetett ismeretlen. A két adós példázatára a farizeus azért vágja rá azonnal a helyes választ; Nyilván, akinek többet engednek el, az jobban szereti azt, akinek tartozott. Nem is sejti talán, hogy ezzel maga felett mondott ítéletet. Az asszony példája a hité, a szereteté, a reményé. E három a Jézus követésének alapja. Az adósságot, a bűnéét, nem lehet leróni, kifizetni, csak hinni a békesség kegyelmében, és az megőriz. Az asszonynak ez a tette a nővé teremtettség elfogadását és megélését is példázza. Jézus a nőként megélt hitet fogadja el bűnbocsánata talajának.

S vajon mit érthetünk jól sajátos lelkiségünkkel Mária és Márta esetéből (Lk 10,38—42). A sokszor idézett történet hagyományos magyarázataiban kétféle következtetésre jutottak a teológusok. Az egyik szerint a nő mindkét magatartást — a vita contemplatívát és a vita actívát, a szemlélődő és a cselekvő típust — egyaránt kell, hogy megvalósítsa, — csak tudnia kell, hogy mikor melyik a helyes. A másik értelmezés az elbeszélés szimbolikus erejét hangsúlyozza, amelyben a szolgálat és prédikáció egymásmellettiségében ez utóbbit részesíti előnyben. A szűkszavú történet a körülményekről csak annyit árul el, hogy Jézus tanítványaival út közben Mártáék házában pihen meg. Márta a felszolgálással foglalatoskodik, Mária pedig Jézus lábaihoz telepszik és hallgatja. Nem tudják, miről beszélhetett Jézus. Mindössze egy rövid párbeszéd tanúi vagyunk. Mártó szavaiból kiérezhető, hogy legszívesebben ő is benn maradna, de hát valakinek ételről-italról is gondoskodnia kell. Illetve úgy véli, Mária is segíthetne. Nem érzi igazságosnak helyzetét. — Igazi emancipációs probléma! — Bizalmas kapcsolata Jézussal még a szemrehányásra is feljogosítja, azt remélve, hogy igazsága evidens. Ha nem okarunk olyan romantikusan fogalmazni, Jézus körülbelül ezt válaszolta: Márta, ne törd magad annyira, tüsténkedésednek a fele is elég lenne. Mária nálad is jobban tudja, hogy most más a lényeges, ahogy ő döntött, az a helyes. Ne akard elvonni őt! — Jézus a nők gondolkodásába új szempontot akar bevinni. Nagyon általáno43