Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 4. szám - KÖRKÉP - Fülöp Béla: Isten lelkének jelenléte
elleni lázadást okoz tevékenysége, akkor biztos, hogy nem az Isten szava szól belőle. Ezt felmerni a közösség hivatott vezetői kepesek és kötelesek. Szent hál is, mint a koríntusi közösség vezetője teremt rendet a karizmatikusok kozott, s ez azóta is az egyház vezetőinek reiadata. Ugyanakkor figyeljünk tel a kemény rigyelmeztetesre is: „Aki a Lé.ekoen szól, meg ne Ítéljétek!” A kanzmatikusok által megszólaló Szentlélek indításait nem szarjad visszautasítani, mert a Szentlélek elleni bűn megDocsájtnatatian (Mt 12,31). A pasztorális levelek az egyházi hivatalt is, mint karizmát említik: „Ne hanyagold el magaüoan a kegyeimet, amelyet a prófétai szó alapján a papságra felavató kezrölté- te.iel nyertél” (Ilim 4,14). Más helyen: „Éleszd föl magadban Isten kegyelmét, mely kézföltételem folytán benned él” (2Tim 1,6). Mindkét helyen a kegyelem szó az eredeti görög szövegDen: karizma. Az egyházi hivatal: püspökség, papsag, diakonátus méltán soromató a karizmák közé, mert a karizma két biztos ismertető jeie megvan benne: a Szentielektől ered. „Isten az erő, a szeretet és józanság Lelkét adta nekünk" (2lim 1,7). Másreszt pedig az egynázi közösség szoiga,ata: „Magadat is, hallgatóidat is üdvösségre segíted”, (Ilim 4,16J. Az Efezusi levél ugyan nem használja a karizma szót, de az Ur fölemelt adományaként említi, hogy „Ö némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus Testét” (4,11). A többi karizma között sorolja fel a pásztori, a vezetői szolgálatot. Ehhez a pasztorális levelek azt az újat adják hozzá, hogy ez a karizma a kéztöltétellel továbbadható. A különböző karizmák bemutatása után Szent Pál biztat, hogy „törekedjetek értékesebb adományokra = karizmákra!” (lKor 12,31). És a mindennel magasztosabb utat, a szeretet útját mutatja meg. Ez va,óban a legkiválóbb karizma. A szeretet Lelke önti belénk. „A szeretet mintegy az az anyag, amelyből az összes kegyelmi adományok kialakulnak, a léleknek az a sajátossága, mely az újjászületés gyümölcse és amiben a Szentlélek lakozik... Szeretünk anélkül, hogy okunk lenne rá, szeretünk, mert a természetünkhöz tartozik, hogy szeressünk; és a természetünk, mert a Szentlélek Isten tette természetünkké" (Newman Breviárium 117. o. Szent István Társulat 1977). A szeretet egységesítő erő, tehát a legtökéletesebben szolgálja Krisztus Testének, az egyháznak minél szorosabb összetartását, összefonódását. A szeretet talaján fejlődnek ki a „Lélek gyümölcsei” (Gál 5,22). Ha mélyebben vizsgáljuk a Szentlélek működését, hogy a történelem folyamán milyen adományokkal ajándékozta meg a kereszténységet, akkor ma olyan jelenségeket is karizmának ítélhetünk, melyeket Szent Pál akkor még nem sorolt fel. Ilyeneknek vehetünk bizonyos rátermettségeket egyes, a közösséget építő hivatások körében. Ilyen az elhivatottság a szerzetesi életre, de annak vehecjük a keresztény házaséletre való elhivatottságot is. Jelek ezek, melyek az egyházat építik a szeretetben, és ebben a világban Isten szeretetét és hűségét tanúsítják. Személyes kegyelmi adományokként, karizmákként értékelhetjük ezeket is, mert a hitet, a reményt és a szeretetet szilárdítják meg az egyházban. Ezek a karizmák is alapot nyújtanak ahhoz, hogy megcsodáljuk, megköszönjük, hogy maga az Isten van közöttünk és tevékenykedik általunk. Szent Pál buzdít, hogy törekedjünk a karizmákra: Törekedjetek a szeretetre, de igyekezzetek lelki adományokat is elnyerni (lKor 14,1). Ez a törekvés tulajdonképpen buzgó- ságunk fokozása. A világ törekszik tekintélyre, tiszteletre, címre, hatalomra. A keresztény törekvés, a keresztény buzgóság sem elégedhet meg csupán a bűnök kerülésével, de még azzal sem, hogy csak saját üdvösségünkkel törődünk. Krisztus tüzet jött gyújtani a földön (Lk 12,49), és felhív minket is arra a munkára, hogy tegyük teljessé a teremtéssel elkezdődött és a megváltással megújított isteni művet. Minél többet merítsünk az Isten Leikéből, hogy az Ö erejével Krisztus művét egyre közelebb vigyük céljához. A buzgóság sokszor magában hordozza a veszélyt hogy „zelótizmussá” lesz. Ez az egész közösség kárára válhat. Az apostol el akarja kerülni ezt a veszélyt, amikor a buzgóság, a lelkesedés feltételéül a szeretetet teszi. Minden törekvés, hogy „nagyobb eredményeket” érjen el az egyház életében, attól nyeri értékét, hogy a szeretetre van-e alapozva. Ebben az értelemben lehet a szeretetet „alap-karizmának” nevezni. Nagyobb karizmákra törekedni helyes módon csak az tud, aki mint lelki ember = pneumatikosz (Gál 6,1) a Szentlélektől vezetett, szeretetbe ágyazott életvitelen fáradozik. Az egyház első századaiban szükségesnek tartotta a Szentlélek a rendkívüli karizmák osztogatását, hogy „a hitetlenek számára csodajel” legyen (1Kor 14,22). Az egyház történelmének minden korszakában feltűntek a Szentlélek rendkívüli jelei, de ugyanakkor bőven árasztotta azokat a lelki adományokat is, melyek ugyan nem feltűnően, de a hívek életében állandóan építették Isten országát, mely közöttünk van. „A Szentlélek, aki manapság egyre jobban tudatosítja a világiakban saját felelősségüket, és mindenütt Krisztus és az egyház szolgálatára ösztönzi őket", „a hivőket apostolkodásukhoz különleges 238
