Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)

1981 / 4. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: Gyógyítás, egészség, üdvösség

ságot, tegyük életünk értékmérőjévé a szeretetet! — írja Németh György — az egyénért aggódó szeretet formáló ereje óriási.” (i. m. 229.) Csökkenti az agressziót, oldja a belső feszültséget, a depressziósban felkelti a reményt, a testi-lelki visszaesésből (regresszió) felemel a magasabb életszintre. A szeretetből fakadó hála és dicséret fokozza az egészséges önbizalmat, az egyéni tetterőt és kedvet csinál a legnehezebb körülményekben is.

A REMÉNYSÉG FELKELTÉSE a szorongás igazi gyógyszere. Az orvosok megpróbálták felkelteni a haldoklóban az élet, a gyógyulás reményét és szinte csodával határos eredményeket értek el. A hit és a remény képes reaktiválni az egész idegrendszert. A biztatás hatására újra megindulnak a káros anyagokat semlegesítő hormonális és szervi működések, melyeknek leállása okozza a betegséget és a halált. Mindenekelőtt a szeretet az — mint már Paracelsus is megállapította — ami mindent gyógyíti legyőz és hozzásegít ahhoz, hogy a beteg magatartását egészséges irányba terelje. Élettanilag nézve a szorongásra való hajlam kétségtelenül egy velünk született reakcióminta, de annál kevésbé lesz belőle tényleges szorongás, minél biztosabban tudja az egyén, hogy be van ágyazva egy védő, szerető közösség ölébe. Ebben az értelemben kellene kidolgozni az egyházközségnek védő-gondoskodó hálózatát is. Korunk szorongása — Schaefer szerint —• végső fokon a vallásos védettség összeomlásának a kifejeződése és következménye. Akik csupán a tetszetős társadalmi szokásoknak akarnak megfelelni, azoknak rendszerint egészségük vallja kárát a felfokozott munkával, a környezeti stresszhatással, a dohányzással, az alkoholizmussal, a tömegben is átélt magányosság félelme által.

A keresztény erényektől való elszakadás tehát nemcsak vallásilag bűnös állapot, hanem össztársadalmi értelemben is bűnnek nevezhető. Az épség, a szervezetet helyreállító gyógyulás, az egészség tehát szorosan összefügg az erények gyakorlásával, ezért mondható, hogy a közösségi gyógyulás biztos „helye" a vallás. Az ortodox teológia különösképpen kiemeli, hogy Istennel leginkább a közösségben találkozunk. A gyógyulás azonban mindenkiben egyéni módon megy végbe. A közösséget ezért nem lehet egyértelműig egészségesnek vagy betegnek mondani. A közösség és egyén viszont egymást feltételezi. Az egyeseknek a megszentelődése erősíti és gyógyítja a közösséget. Viszont az egyént az üdvöt hozó gyógyításhoz, a megszentelődéshez a közössége vezeti el. A fellazult, a beteges közösségben élőknél a kialakuló betegségek az egyénekben szinte már előre beprogramozottak. Az egyéni bizonytalanságot is csak a közösség védettségében képes a gyermek és a felnőtt egyaránt leküzdeni, de csak olyan közösségben, ahol az em- bertársi szeretet lelki előfeltételei adva vannak. Minden közösség — így az egyházi közösség is — az emberi szervezetben kettős hatást hoz létre;

1. Egyrészt szabályozza a testi működéseket, a külső visszásságokra való érzelmi reagálást, és ezzel megelőzi a betegséget.

2. Másrészt védelmet nyújt, ezzel csökkenti a szervezet rizikóit, és az egyén normális, lelki fejlődését biztosítja.

Ebből következik, hogy az ember egészsége szempontjából nézve az egyháznak egyfelől normatív intézménynek kell lennie, ami rendezi, szabályozza az egyéni magatartást, a kölcsönös cselekvést, — másfelől az egyház legyen olyan lelki közösség, amely békességet áraszt tagjai felé. Az egyház tehát mindkét funkciójában az orvosság, az épség, a jó közérzet, az erkölcs, az evilági gyógyulás és az örök üdvösség feltételeit nyújtja. Az egyházi közösség a lélek üdvét a test üdvösségével szen/esen együtt gondozza.

Az evilági és örök üdvünk kölcsönhatásai

A közösségre kiterjedő pszichoszomatikus orvostudomány világosan tanítja, hogy az embernek egészsége érdekében két irányban kell figyelnie: — 1. Mindenekelőtt tartsa állandó felügyelet alatt saját egészségét. Ezt azonban nem teheti elszigetelten, hiszen mint már korábban láttuk, az egyik ember a másik számára komoly kórokozó tényező lehet. Ennek hátterében a birtoklás és a létezés gondja áll, amely tudatosan vagy öntudatlanul állítja szembe az embereket egymással. ,,A létezés gondja ősi strukturális egészként van jelen (életünkben), és mint ilyen, aprióri módon megelőzi... a létezés minden más, konkrétegzisztenciális viszonylatát" — írja Heidegger,12 — 2. Egyéni létezésünk gondját kölcsönös gondoskodássá kell átalakítanunk.

A „CURA" TEOLÓGIAI FOGALMA mindig a gond és gondoskodás keresztény alapfeladatát jelentette. A gyógyítás teológiájában H. Schipperges13 dolgozta ki a gonó'-Jp gondoskodás szoros összefüggését. A „cura" mint gondoskodás az egész ember 'el-1 kötelezettségét jelenti társai felé. A közösségi pszichoszomatikus szemlélet a kölcsöjjps gondozást, gondoskodást a mindennapi életre akarja kiterjeszteni. Csakis abba.Aóazyértj^.