Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 4. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE DR. MAGYAR IMRE ORVOSPROFESSZORRAL - Széll Margit: Élet az igazság, a jóság és a szépség jegyében
— A gyógyítás hosszú évtizede! során mifyen tapasztalata van a vallás erősítő, vigasztaló erejéről? Milyen távlatot ad a kétségbeejtő helyzetekben, a halál bizonytalansága idején? Karl Jaspers szerint „az élet határhelyzeteiben" kitisztul az istenkeresés... Orvosi pályafutásom elején klinikán dolgoztam, ahol kitűnő ápolónővérek, szerzetesnők, apácák voltak. Ha egy beteg rossz állapotba került, az apácák papot hoztak és a közös kórteremben a még öntudatánál levő betegnek feladatták az utolsó kenetet. Ez a beteg számára gyakran megrendítő esemény volt: akkor jött tudatára annak, hogy halálán van. Olyan betegeket is láttam, akik maguk kérték a pap hívását. Szavait nyugodtan fogadták, de mások sírtak, lelkűk nem volt megbékélt. A halál biztos tudatát — néhány magasrendű szellemiség kivételével — senki sem képes elviselni. A haldoklót az orvosnak utolsó pillanatig a remény tudatában kell tartania. Ismerjük azoknak a nagy szellemiségeknek a történetét, akik Istent el nem fogadó életük utolsó pillanataiban megtértek és örömmel fogadták a vallás vigasztalását. Azt gondolom, hogy a nagyon egyszerű emberek és bizonyos, magas szellemiségek számára a vallás vigaszt tud nyújtani — sok, átlagember számára azonban nem. Az élet határhelyzeteiben sok minden megváltozik, a változás iránya is sokféle lehet. —■ Nagyon érzékeny volt a professzor úr egész életében az emberi méltóság megalázására. Az emberi méltóság az orvosi etika alapja is. II. János Pál pápa — aki nemcsak Aquinói Szent Tamásnak korszerű követője, de Max Schelernek és Husserlnek is tanítványa — az emberi méltóság megőrzésében látja az egyháznak, az egész világnak létlenntartá erejét. Most ő is az embertelenségnek, a terrornak szenvedő áldozata lett.. Mit tehetünk mi az emberi méltóság további megőrzésére? Az emberi méltóságról néha beszélünk, de maga a fogalom egyre kopik és halványodik. Méltósága az egyénnek van és világunkban egyre inkább a közösség fontossága lép az egyén fontosságának a helyébe. Pedig a közösség jóléte az egyének jólétén múlik. A kereszténység elvei — melyek e tekintetben megegyeznek a szocializmus elveivel — az emberi méltóság megőrzését fontosnak tartják. Minden embernek egyformán joga van az élethez és a munkához és ezt a jogot sem születési kiváltságok, sem anyagi függőségek nem csorbíthatják vagy erősíthetik. A gyakorlatban, sajnos, az ember nemegyszer objektummá, számmá, a sor egyik tagjává a sok közül, eggyé alacsonyodik. Ha szükségletei biztosíthatók is, igényei legtöbbször nem. Egyre több szabállyal kötik gúzsba, egyre kevesebb megbecsüléssel szólnak hozzá, egyre kevésbé veszik tekintetbe egyéniségét, rendelkeznek vele, rákiabálnak, rendre utasítják, tilalmakat állítanak eléje. Ennek a helyzetnek egyik szélső reakciója a lelkiismeretlen terrorizmus, mely a világ nagy részét ellepi és amely ellen az erkölcsi törvények, a hit és a vallás igéi nem védenek. A terrorizmus az emberi méltóságot nem ismeri, s ha ismeri, sárba tiporja; sem Istent, sem embert nem tisztel, egyetlen célja valamiféle változás elérése. Az ilyen eszközökkel elért változás azonban csak ronthat az emberiséq helyzetén. Eredménye az emberi méltóságot el nem ismerő diktatúra vagy atomhalál lehet. Orvosságot nem tudok. Valamikor a műveltséget tekintettem az erkölcsi normákat lehetővé tevő legfőbb erőnek, a tudást, a felvilágosítást, a megértést, a tudományt, a szépség kultuszát, ma már ezek erejében is kevésbé hiszek. Most valóban nagyon jó volna hinni az Istenben, aki megoldást hoz, és az Isten Fiában, aki végre igazán megváltja a világot. —• Végül felidézem azt az ismert tényt, hogy a zsidó vallás hagyományai folyamatosságára épül a keresztény vallás. A reményfilozófus Martin Buber ezt így fejezi ki: „Egy a könnyünk, egy a reményünk!" A 2. Vatikáni zsinat több helyen kifejezetten hangsúlyozza: „Az egyház mindig szem előtt tartja, hogy... nagy a keresztények és zsidók közös szellemi öröksége, szent zsinatunk támogatja és ajánlja a kölcsönös megismerést és nagyrabecsülést mindkettő között." (Az Egyház viszonya a nem keresztény vallásokhoz, 4.) A vallásokkal csak történelmi és kulturális érdeklődésből foglalkoztam. Sohasem láttam alapvető különbséget a zsidó és keresztény vallás között, hiszen az egyikből alakult ki a másik. Mózes harmadik könyvének, a Leviticusnak 19. fejezetében olvasható a 18. vers, amely így szól: „Veohavtó ieréacho komavchó”. Ez azt jelenti: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” — Azt hiszem, a zsidó vallásnak és a keresztény vallásnak egyaránt ez a parancs az alapja és a lényege. Ezért olyan szomorú, ha egyre kevesebben tartják be. Széli Margit 219
