Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Bozóky Éva: Példaképünk, testvérünk, kortársunk: Árpádházi Szent Erzsébet
dő... Három gyermeke születik; temperamentuma, eleven, viliódzó jókedve betölti a várat. Assisi Szent Ferenc, noha csak hírből ismerte, ezt mondta róla: „Magyarországi Szent Erzsébet szívesen játszott és táncolt. Gyakran vett részt boldog vigasságokban, anélkül, hogy Istenhez való ragaszkodása törést szenvedett volna, mert jámborsága olyan mélyen gyökerezett lelkében, hogy az minden pompa közepett is csak bensőségesebbé vált. A nagy tüzek a széltől csak erősödnek, míg a kicsinyek, ha nem védjük őket, kialszanak!" A fiatal pár 1222-ben hazalátogat Magyarországra, Erzsébet állandó kapcsolatot tart apjával, s nyelvét sem felejtette el, magyar dajkája, udvarhölgyei, kísérő lovagjai mellette maradtak. Mint fejedelemasszony szabadon gyakorolhatja az irgalmasság cselekedeteit, a jószívű, szerelmes férj szabad kezet ad neki, ő pedig már ekkor is naponta kétszer látogatja betegeit wartburglejtői és eisenachi kórházaiban. Eteti őket, sebeiket kötözi, sző és fon számukra, mai szávai élve az ápolónői hivatás megszállottja. Mégsem csupán „jótékonykodó fejedelemasszony”, amilyen több is akadt ez idő tájt, hiszen az alamizsnálkodás illem és jómodor kérdése is volt, és olybá vették, mint később a közadókat. Nem is csak az adományok mennyisége különbözik az övékétől — mert míg mások a feleslegből adtak. Erzsébet pénzzé tette ékszereit, ruháit, hozományát, s végül elosztogatta mindenét —, hanem elsősorban gondolkodásmódja és életvitele. Éjt nappallá tevő, megállást nem ismerő dolgozó nő már ebben az időben is, miközben fejedelemasszony, kisgyermekes anya, törékeny szervezetű serdülő; s a kor legszebb, legromantiku- sabb szerelmi regényét éli, a beteljesült, boldog szerelem románcát, melynek híre messze földön is dalra készteti a minnesöngereket. Az irgalmasság, a szeretet messzefénylő példája lehetett volna akkor is, ha ez az élet így tart tovább. Hiszen nemcsak sebeket kötözött, éhezőket táplált, de önmagát is adta; ő volt a kedves szent, aki senkitől sem sajnálta a meleg szavakat, a gyöngédséget. Kivált a szülő anyákat, s a leányanyákat pártfogolta, az elhagyott gyermekeket gyűjtötte maga köré. Nagy gondja volt a legelesettebbekre is, a leprásokra, bélpoklosokra. Mindössze 20 éves, amikor férje, a kereszteshadjáratba induló Lajos Otrantóban a sereget megtizedelő láz áldozatául esik. Halálának hírét véve, szinte eszét veszti, mintegy önkívületben száguld fel s alá a vár termeiben, úgy érzi, mindennek vége. Mélységes összeomlásából végül is egészen más életre ébred. Már özvegy, amikor harmadik gyermeke, a később boldoggá avatott Gertrud megszületik. A fejedelmi ház szokásai szerint Erzsébet fia a fejedelemség várományosa, ám felnövekedéséig Heinrich Raspe a régens és a gyám. Ez a testvérféltékenységtől mindig is gyötört, irigy és rosszindulatú sógor gyakorolja a hatalmat. Lajos vonzó volt daliás, kedves, szép külsejű, tehetséges szervező, népszerű uralkodó, boldog szerelmes. Heinrich Raspe mindenben az ellentéte. Bátyja iránti ellenszenvét átvitte sógornőjére is. Első ténykedéseként zárolta Erzsébet birtokait, s beszüntetett onnan minden élelemszállítást. Erzsébet helyzete oly tarthatatlanná vált, hogy 1228 telének egyik éjszakáján egyedül hagyja el a várat. Eisenachban rövid időre menedéket kap ugyan, de miután sógora megtiltja a városka lakóinak, hogy befogadják, egy városszéli disznóólban húzódik meg. Hűséges udvarhölgye, Guda utánaszökteti ugyan gyermekeit, ő azonban nem akarja kitenni őket a tél hidegének, s visszaküldi a két nagyobbat a várba, a kis Gertrúdot pedig gyalog viszi el az ötóra járásra levő Altenberg kolostorába. — Erzsébet átgondolja sorsát, életét, és az önként vállalt szegénység mellett dönt, A maga erejéből, munkájából akar élni, betegek ápolására szánja további éveit. Nem a maga ura azonban: kiszolgáltatottabb, mint gondolná. Az ápolónő Elsőbben is német földön terjed el Erzsébet méltatlan helyzetének híre, s az anyai rokonok jóakaratú akcióba lépnek érdekében. A jámbor életű Mechtild, kitzingeni apátnő menedéket ad kolostorában unokahúgának, és levélben kéri fivérét, Eckbert bambergi püspököt, hogy keljen védelmére. Közben a magyar király is hírét veszi lánya sorsának, küldöttséget meneszt hazahívására. Erzsébet — gyóntatója kívánságára — Eckbert püspök gyámolítását fogadja el, s gyanútlanul siet udvarába. Nem sejti még, hogy jótettnek szánt csapda várja: a nagybácsi férjhez akarja adni a császárhoz. Kétségbeesetten tiltakozik, hiszen megesküdött férjének, hogy sohasem dobja el az özvegyi fátyolt. A püspök fel akarja menteni az eskü alól, és váltig nem érti húga makacsságát. Azt sem, hogy ha végképp nem hajlandó új házasságra, miért nem vonul hát kolostorba. Erzsébet mindkét lehetőség ellen tiltakozik. Kórházban akar élni és dolgozni. (Akkor, ott még nem volt ápolórend.) Eckbert visszaköveteli számára móringjának és jegyajándékának maradékát. Erzsébet nem akar pereskedni. 213
