Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: "Láttuk az Atya Egyszülöttének dicsőségét"
Az Ige dicsősége Már hivatkoztunk arra, hogy a Logos-himnusz és a Fii 2,5—11 legvilágosabban kiemeli a Fiú három létmódját: előzetes árok létét, földi életét és megdicsoúit állapotát. A nagy külonoseg mégis az, nogy a fnippi leveioen a toiai lét a szoigai a/Japor, a kiüresues állapota, míg János evangeiiumaoan Krisztus földi elete is a dicsőségnek horaozoja és kinynvamtója. A hivonek ezt tel kell ismernie, sőt tóltekeznie kell veie. Mind fáinál, mind Jánosnál a felülről leielé mutató kriszto.ógiát találjuk: az örök isteni személy vette magara emöeri természetünket es úgy lepett a világoa. De amíg fái a Fiúnak a kiüresí- tesDen vállalt szolidaritására és segítokeszségére mutat rá, aüüig János a hit motívumaként inkáoö emoeri természetének kiváltságait emeli ki. Ezek a kiváltságok arra valók, hogy mi is részesedjünk bennük. A negyeáik evangélium következetes ebDen a gondolat- menetben. Jézus az utolsó vacsorán mondott főpapi imájáoan arra hivatkozik, hogy az Atyától kapott dicsőséget átadta az embereknek, akik hisznek benne (Jn 17,22). Krisztus tehát nem alkalmi látogató, aki könyöradományt osztogat. Ö az Atya képe, hatalmának hoiaozoja, szeietetenek Knejezoje. De úgy lep a viiagoa, mint ember, váuaija a világért vaió teieiosseget, hiszen hozzá tartozik, Denne él, sót belőle él, ezért sorsáoan is osztozik, tenát vagy elpusztul vele, vagy a világ osztozik az ő kiváltságában és veie együtt meg- dicsóül. Álljunk meg tehát annál a gondolatnál, hogy a Logos-himnuszban és az egész negyedik evangéliumban Krisztus dicsőségének szemléltetése a hit motívuma. De természetesen úgy, hogy a hitből remény és szeretet fakadjon. Ha pedig az egész könyv azért készült, hogy higgyünk Jézus Krsiztusban, a Messiásban, az Isten Fiában, és hogy a hit által életünk legyen (Jn 20,30), akkor ezt a dicsőséget mináen nemzedéknek ki kell olvasni az ő életéből, ha a hitét biztos alapokra akarja rakni. Magától értetődik, hogy amikor az apostoli igehirdetés elkezdte Jézust bemutatni mint messiást, az ószövetségi nyelvet használta. Ezért a benne megjelent természetfölöttiség érzékeltetését ugyanolyan kifejezésekkel és képekkel végzik el. mint amilyeneket az Ószövetségben olvastak. Az angyali üdvözlet felidézésében a Szentlélek, Isten Lelke úgy lebeg Mária fölött, mint ahogy regen Isten dicsősége a felhőből beragyogta a szent sátort és a jeruzsálemi templomot (1Kir 8,10; Lk 1,35). Jézus születésekor isten dicsősége ragyog le a pásztorokra (Lk 2,9). Simeon énekében maga Jézus lesz a választott nép dicsőségé (aki eddig maga Jahve volt) és a pogányok világossága (Lk 2,32). Tanításában is visz- szacseng az ószövetségi „kabod", az erő, a dicsőség, amennyiben úgy tanított, mint akinek hatalma van (Mk 1,22). Megkeresztelkedésekor és színeváltozásában égi szózat igazolja, s ugyanolyan felhő veszi korül, mint amelyből Isten a Sinai hegyen szólt (Mt 3,16; 17,5). Csodái láttán a hivő embereknek az volt a gondolatuk, hogy Isten újra meglátogatta népét (Lk 7,16), mint ahogy egykor vele volt a tüzes felhőben. Máté evangéliu- máoan a húsvéti híradás kifejezetten Jézus dicsőségének bemutatása: angyalok szolgálnak neki, mint Jahvénak. Angyal hengeríti el a követ a sír bejáratától, angyal hozza a feltámadt Krisztus üzenetét, sőt halálára és feltámadására a természet erői is megrendülnek. Lukács pedig arra hivatkozik, hogy szenvedése és halála volt a kapu mennyei dicsőségéhez (Lk 24,26). Mennybemenetelénél szintén szerepelteti a felhőt és az angyali követeket, mint a dicsőség szimbólumait. Pál apostol már nem annyira Jézus földi életére tekint vissza, hanem megdicsőült állapotára, s erről mondja, hogy a hit fényében meglátjuk Isten dicsőségét felragyogni Jézus Krisztus arcán (2Kor 4,6). Mit ad ezekhez János evangéliuma? A kérdés jogos, hiszen itt az apostoli igehirdetésnek azt a tormáját kapjuk, amely az első század végére az ellenfelekkel való vitában és a lelki igények kielégítésében kicsiszolódott, és a sugalmazó Szentlélek ezt a formál használta fel a kinyilatkoztatás véglegesítésére. A Logos-himnusz bejelentése ez: ,,Az Ige ( a Szó) testté lett és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be". A többlet tehát az, hogy az emberré lett Lógósban nem egyszerűen Isten dicsősége lett láthatóvá, hanem az Atya Egyszülöttének dicsősége. További eligazításul az evangélista ezt írja; „akit kegyelem és igazság tölt be". Ezt a két szót tehát Krisztus dicsőségének vizsgálatánál mindenképpen figyelembe kell vennünk. Elsősorban a messiási idő teljessége és újdonsága fejeződik ki bennük: Mózes a törvényt közvetítette, s tudjuk, hogy az ószövetségi törvény csak az utat mutatta, de nem hozhatott bűnbocsánatot, inkább a bűnt szaporította (Róm 7,7—10), mert felébresztette az emberben az ellentmondás ösztönét. Ezért volt szükség arra, hogy Jézus Krisztus által „a kegyelem és az igazság legyen osztályrészünk”. Jánosnál a krisztológia teljessége éppen annak a meglátásában van, hogy a kegyelmet és az igazságot csak az Atya Egyszülötte hozhatta. S az evangéliumban ő valóban úgy tekint vissza Jézus életére, tanítására, tetteire, kereszthalálára és feltámadására, hogy azokból kicsendül az Atya üzenete: „Ügy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (3,16). 195
