Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 3. szám - KÖRKÉP - Seckler, Max - Széll Margit (összeáll.): Számvetésünk a hitről
jegyekről — amelyek megmutatják, hogy milyen filozófiát fogadjon el társának. — Szükséges, hogy a teológiának meglegyenek a maga kritériumai és azokat alkalmazza is. Viszont az értelem nem a teológia kegyéből él. Nem vagyunk eléggé tudatában annak, hogy mennyire fontos a teológia számára az értelem. Az értelmet komolyan venni annyit jelent, hogy elismerjük a konkrét, észérveken alapuló tudományok jelentőségét. Nemcsak a formális érvelési módban jelentős az ésszerűség, hanem az emberi értelem egész, történelmileg megvalósult tevékenységében is. Amint Melchior Cano mondja: nem maga a puszta ész — (mint formális érvelő képesség) — a teológiának „helye”, hanem az egész filozófia és az egész történelem. Abban a fundamentálteológiai érvelésben, amely az értelmet a hit konkrét társának fogadja el, meg kell különböztetnünk a befelé való és kifelé való munkálkodást. A befelé való munka azt jelenti, hogy az alapvető teológia azokkal a hivő emberekkel beszélget, akiknek meqvannak a maguk problémái. A kifelé való munka abban áll, hogy a minden emberhez szóló sajátos üzenetet oly módon mutassa be, hogy a kívülálló is megértse: tulajdonképpen mit is hisznek a keresztények. Ebből következik, hogy hitünk tárgyi kijelentéseit érvelés útján kell közvetítenünk! A bibliai üzenet sajátos erejével világítja meg a személyes egzisztenciát. A mi feladatunk, hogy elősegítsük ezt a megvilágítást. A bibliai üzenet magába foglalja mindazt a világ- és valóságértelmezést, amelyekből a hitbeli kijelentéseket, a hittételeket formálták. A tárgyi kijelentéseket ki kell emelnünk, ki kell dolgoznunk, világosan artikulálnunk kell, vagyis: A keresztény hit tárgyi kijelentéseinek szüksége van érvelő közvetítésre. — Különösen ma van nagy szüksége erre az értelmi közvetítésre, mert egyfajta bizalmatlanság lett úrrá az értelemmel szemben. Kérdés,, alkalmazható-e a mai helyzetre Adorno felvilágosodás dialektikája? — Mivel az értelem nem volt képes teljesíteni a felvilágosodás elvárásait, ezért tehát pusztán a kinyilatkoztatás és a hit szerint kellene tájékozódnia. Az ilyen elgondolás teljesen hamis lehet. Elsősorban a hithirdetésben kell a korszellemhez, a hallgatók befogadó képességeihez és az értelembe vetett kétségekhez alkalmazkodni. A tudományos-teológiai munka azonban nem keresheti ezt a kiutat. Az elmúlt évtizedekben kétségtelenül volt egy olyan korszak, amikor a teológiában mindinkább a tudományelméletre és a pluralista filozófiára támaszkodtak. Ma mintha ez az irányzat megfordult volna? — Seckler válasza szerint ma a teológia átgondolási szakaszáról beszélhetünk. A tudományelméleti viták és bírálatok arra késztették a teológiát, hogy többet foglalkozzék a saját munkamódszerével. A teológia elmúlt évtizedeinek elburjánzásai között talán a legfeltűnőbb volt az a magatartás, amit ,,pozicionalizmusnak" nevezhetnénk. Ez nem teológiai érvekkel folytatott párbeszéd volt, hanem egyszerűen az egyes állásfoglalások összefüggés nélküli bemutatása. A különféle állásfoglalásokat nem értelmezték tárgyilagosan, hanem egyszerűen megkívánták, hogy mások is kövessék. Sokan nem azért olvasták a teológusok egyes műveit, hogy tanuljanak belőlük, hanem, hogy kifürkésszék egymás gyenge vagy éppen erős oldalait. A tudományosan összefüggő teológiai munka csak egyes részterületeken folyt, egyébként többé-kevésbé jámbor vagy éppen meglehetősen anarchikus pluralizmus uralkodott. „A teológiai munka nem pótolja az igehirdetést" A pozicionalizmusnak hamarosan komoly problémája támadt a hit megalapozásával kapcsolatban. — A beszélgetés vezetője itt felhozta példának Wolfhart Pannenberg teológiai kezdeményezését, amelyben végül is megmaradt a szakadék a keresztény hit tudó- mányelméletileg és bölcseletileg megalapozott védelmezése között, valamint Pannenberg személyes meggyőződése között. Mi a megoldás az ilyen helyzetben? — Az egyik, gyakori félreértés az — hangzik a válasz —, hogy felcserélik a hit hirdetését a hitről szóló megfontolással. A hit az igehirdetésből táplálkozik. A hitbeli megfontolás (reflexió) viszont kíséri a hitet. Lehetséges, hogy a hitbeli megfontolás lélektanilag megkönnyíti a hit útját, de teológiailag tekintve a hit nem a mi bizonyítékainkra támaszkodik, hanem a ténybeli igazságra, ami önmagáért beszél. Lélektanilag tekintve másként aligha engedné valaki, hogy akár a legsikerültebb eljárással is rávegyék a hitre, ha ő azt nem akarja. Moldhatnánk ezt bizonyos fajta (természetből fakadó) konokságnak is. Ez a tény mégis arra figyelmeztet, hogy józanul bíráljuk el az olyan ún. hitbeli bizonyítékokat, 177
