Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 3. szám - FÓRUM - Konkoly István - Seregély István - Égi Ferenc - Mádi Gyula - Sófalvy Márton: Hozzászólások a papnélküli vasárnapi istentisztelet kérdéséhez
Az igeistentisztelet résztvevőinek meg kell találniok a személyes bekapcsolódás módját. A paphiáiy enyhítésére nem lenne alkalmas a szolgálat mércéjét csökkenteni. Jó eredményt hozott Belgiumban az elkötelezettséget vállaló nők apostoli munkába állítása. (Auxiliaire d’apostolat. Apostolatshelferin.) Ök püspöki megbízatásból gyakorolják a pontosan körülírt hivatásformát. Minden szükség-adta új próbálkozás nyilvánvalóan nemcsak eredményt, hanem kudarcokat is hozhat magával. Ezért alapos megfontolásra és türelemre van szükség. Az óvatosan védett „törékeny remény” bizonyára meghozza majd a várt eredményt. Seregély István — 1. A téma időszerűségét a körülmények és a növekvő paphiány igazolja. Ez esetben a körülmények nem átmeneti megoldást akarnak kikényszeríteni az egyház gyakorlatától, hanem lényegesen fontosat. Azt, hogy az EGYETEMES PAPSÁG eszméjét nem elég csupán elismerni; nem elég csak azt hangoztatni, hogy „ezt mi soha nem tagadtuk", hanem az EGYETEMES PAPSÁG tényét kell megvalósítani. Mit élnek meg híveink abból, hogy ők az EGYETEMES PAPSÁG hordozói? Azt írja a LUMEN GENTIÜM: ,,A hívők egyetemes papsága és a szolgáló, azaz a hierarchikus papság egymáshoz van rendelve ... mert egyikük is, másikuk is a maga módján részesedik Krisztus egyetlen papságában” (10. fej.). Amennyire az ige liturgiájában aktívan szóhoz jutnak a hívek — a szolgálati papság vezetése alatt —, annyiban nemcsak az átmenetinek vélt paphiány oldódik meg, hanem megtapasztalható valóság lesz a zsinat szava: „ad invicem ordinantur”. És a szentmisén való közreműködésük is telítődni fog azzal a tudattal, hogy „királyi papság erejében” végzik imájukat és éneküket. — 2. A Zsinat dokumentumai sokat szólnak a papi hivatások támogatásáról. Nos, elképzelhető-e hathatósabb támogatás, mint értelmes, egészséges gondolkodású fiatalok szerepeltetése az igeliturgiában? Hiszen mikor szépen, okosan olvassák fel a szent szövegeket, s találkoznak a hívek jóakaratú figyelmével, nyilván lelkűk mélyén erősödik a hit! A hittel befogadott igének pedig bűnbocsátó ereje van. A hívek többsége ugyanis nem tudja, mit jelent az, hogy „per evangelica dicta deleantur nostra deíicta"=az evangéliumban elhangzott igék töröljék el vétkeinket! A hittel felolvasott igének azoiban felhivá ereje is van a felolvasóra. Miért ne tudna a „TOLLE ET LEGE!" (Vedd és olvasd!) felhívása fiataljainkból „Ágostonokat” formálni? A szónak alakító ereje van, hát még az ISTENI SZÓ-nak! Ezzel azt akarom mondani, hogy amit mi „kényszer-megoldásnak” érzünk, az a paphiány megszüntetésének egy nagyon is hatásos eszköze lehet. Égi Ferenc Végre egy olyan téma ami nálunk nagyon is aktuális! Illetve nemsokára azzá válik majdnem ötvenéves késéssel, amivel csupán tizenöt évvel a keletnémetek után „már” foglalkozunk! Mindenképpen fel kell vetni a pap nélküli istentisztelet kérdését a magyar katolikus nyilvánosság előtt. Van hely, ahol máris aktuális! Máshol már küszöbön álló kérdés, tehát fel kell készülni rá. Legtöbb helyen biztosan rákényszerít bennünket az Isten, hogy a hívek és a papok egyaránt vegyék komolyan, amit tesznek. — Úgy látszik, a pap nélküli istentisztelettel kapcsolatban meg kell különböztetni a tényleges igényt és a személyes igényt. Minden pap és elkötelezett keresztény kötelessége, hogy élő, felelős közösséggé formálja családját; imádkozó és szeretetben szolgáló kis közösségeket bontakoztassunk ki az egyházközségekben (barátok, szomszédok között), hogy így megtapasztaljuk: Krisztus él, van krisztusi közösség, ez élhető, tőlem is függ, sőt az én odaadásom is szükséges hozzá; a Krisztus-követés hosszú távon enélkül el sem képzelhető. — A közös ima, személyes ima természetes módon kapjon helyet ott, ahol Krisztus nevében ketten-hárman összejönnek; a pap a hívekkel vagy a hívek egymás között. Itt megtanulható az egymás iránti tapintat, egymás elfogadása. Megtanulnak röviden, tömören szólni, egymás gyöigeségeinek kijavításán tárgyilagosan segíteni, értékeiket elismerni. — Véleményem szerint — a pap nélküli istentisztelet módjával kapcsolatban — nálunk még sokakban az eukarisztia statikus szemlélete él. Csak a fiatalabbak kezdik megélni az eukarisztiát úgy, mint cselekményt. Ezért helyesnek tartanám, ha az áldoztatásnál az egyházközségi szentmisével való kapcsolat egyértelműen világos lenne: Egyrészt a gyakorlatban (a plébániai miséről hozott eukarisztia), másrészt az imák segítségével. Az egyik, állandó imarésznek erről a szerves kapcsolatról kellene szólnia, de a többiek is utaljanak rá (például: a hívek könyörgése terjedjen ki az anyaegyház gondjaira, örömeire, a plébános felelősségére stb.). 1Ó7
