Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 3. szám - FÓRUM - Belon Gellért: A magyar liturgikus szövegek kérdése
FÓRUM A MAGYAR LITURGIKUS SZÖVEGEK KÉRDÉSE Akik visszautasítják mindazt, amit Waigand József a liturgia magyar nyelvéről írt, azoknak nincs igazuk. Különösen ha szenvedéllyel teszik ezt. Az igazság ugyanis nem szorul rá arra, hogy animozitással nyomatékozzuk, a fél igazságok viszont annál jobban szükségét érzik ennek. Igen is komoly megfontolni való van Írásában. És örülni is kell, hogy ilyen éles világításban tette ezt a kérdést. Hibáznak azok, akik „a Hmine" elutasítják Waigand szempontjainak megfontolását és nem akarják tekintetbe venni azokat a tényeket, amikre fölhívja figyelmünket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenben igazat adunk neki. Elsősorban nem adhatunk igazat a hangban, amit használ a régi liturgikus előírások bírálatában. Nagy kár, hogy ezt a hangot használja, mert már csak ezért is felborzolódnak a kedélyek és elzárják a higgadt megfontolás útját. Hogy némely régebbi liturgikus szabály „inkább 'szobái': így nevezik ugyanis az értelmetlen, logikátlan előírásokat." A liturgia fiatalításának alternatívája szerinte: „vagy inkább konzerváljuk gondosan a régi idők felrakódott sallangjait: dagályos, fellengzős, semmitmondó, nem őszinte nagyszavakat, és az őket körülvevő tömjénfüstös pátoszt?" Meg hogy gettóba zárjuk a misét, ha nem a köznapi nyelven mondjuk stb. Az előző századok vallásossága misztérium-védő volt és a tisztelet hangsúlyozásával akarta kifejezni áhítatát. A modern vallásosság misztérium-értésre törekszik, de ezáltal ne higgyük, hogy közelebb jutunk hitünk titkaihoz. Ami értelmetlennek látszik ma, az a maga korában teljesen érthető volt. És mert még mindig vannak a tisztelet oldaláról megközelítők, számukra értelmes „a dagályosnak, semmitmondónak és tömjénfüstösnek" jelzett stílus. Az öreg Wolkenberg professzor azt szokta mondani: „Tisztelendő urak! Az életstílusokat nem lehet bírálat tárgyává tenni.” Mindenkinek joga van ifjúsága eszményeihez ragaszkodni. Még Luther is hagyta édesanyját a régi vallásban meghalni. Ezért nehéz a belső dialógus is, mert az újítók nem tisztelik a régihez ragaszkodók nézeteit, az öregek pedig megsemmisítőén gondolkodnak a fiatalok nézeteiről. Ennek csak egymásnak agyba-főbe való vagdosása lehet a vége. A másik központi gondolata Waigandnak a szövegek érthetősége. Természetes, hogy az igeliturgiának előkészítő jellege van ezért dominálnia kell benne az érthetőségnek. Tehát kell, hogy tanítson. Ám a tanítás nem csupán ismeretközlésből áll, hanem egy légkör megteremtéséből is, és olyan imponderábilék mozgatásából, amiben legkevesebb része egy megértett szónak vagy mondatnak van. Hogy ez milyen erősen benne van az emberi természetben, mutatja a liturgikus nyelvek története. A görögtől kezdve a latinon át a legutolsó nemzeti nyelvig mind azzal a szándékkal jött, hogy érthetően imádkozzák. És mindegyik bői lett ó-görög, ó-latin, ó-szláv, ó-magyar (Károli). És ez a folyamat aligha fog megállni. Ez abból fakad, hogy a liturgikus imában sokkal több van, mint amit megértünk. Nem kell mindjárt a mágikus szót használni, ha erre utalunk. Mert akárhogy is vesszük, Jézus jelen van a liturgiában a szentségi jelenléten túl is, és ezt a nagy kegyelmi objektívumot nem képes, nem hogy a gyerek agya, de egy Rahner-nek a koponyája sem, egyértelműen kifejezni. Tehát törekedni kell az értelmességre, de kívánnivalót mindig fog találni az ember. Ugyanez áll a másik főgondolatára: a spontán imádkozásra. Erre megint csak okos módon kell törekedni, hiszen az nagyon jó és valóban szép. De csak erre ráállni nem szabad. Az emberben a gondolati elemek és érzések hullámza'iak, és nem mindig vagyunk abban a lelki állapotban, hogy összeszedetten tudjunk imádkozni, még a legjobb akarat mellett sem. Ilyenkor jó a formula-imádság. Jézus működése elején tanította apostolait imádkozni. Elsorolta nekik a hét kérést, hogy mondják, de alig hihető, hogy teljes valójukban fölfogták volna a Miatyánk kéréseinek csodálatos tartalmát. Mit gondolhattak erről, hogy „Jöjjön el a Te országod!”? — mikor még a mennybemenetel előtt is a földi országról kérdezősköd162
