Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)

1981 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Ferenc: Társadalomszerkezet és lelkipásztorkodás

2. Az értelmiség és a lelkipásztorkodás. Az értelmiségnek a valláshoz való viszonya az utóbbi évszázadokban változó volt. A „vallásos” korokkal szemben pl. a „felvilágosodás” utáni időkben általában tanult embereknek nem illett vallásosnak lenni. Ma ez az éles ellentét lényegileg megszűnt... — A szocialista országokban a legutóbbi időkig a fel­mérések azt látszottak igazolni, hogy a vallás fordítottan aránylik a csoport státuszához, azaz a társadalom szegényebb és alacsonyabb végzettségű, illetve beosztású rétegei val­lásosabbak (27. 17). A legutóbbi felmérések azonban új adatokat hoztak napvilágra. Ezek szerint a középfokú végzettségűek között csökkent, a felsőfokú végzettségűek kö­zött azonban nő a magukat vallásosnak vallók aránya (vagyis arányuk az iskolai vég­zettség emelkedésével egyidejűleg csökken, majd nő) (29, 362). — Érdekességként meg­jegyezzük, hogy a meggyőződésesen vallásos katolikusok aránya általában nagyobb a protestánsokénál, különösen az értelmiség körében. „A katolikusnak keresztelt vezető ál­lású értelmiségiek közül kétszer olyan sokan, az egyéb szellemi dolgozók közül másfél­szer annyian mondják magukat vallásosnak, mint az azonos foglalkozási kategóriájú protestánsok közül” (26. 535.) — Figyelemre méltó továbbá, hogy az utóbbi években a középiskolások és egyetemet végzettek nagyobb arányban vallották magukat vallásosnak, ‘ mint 5—6 évvel ezelőtt. (A középiskolát végzettek 19%-a, a főiskolát vagy egyetemet végzettek 20,5%-a.) (29. 361; 30. 17). „Az értelmiség és a lelkipásztorkodás" témában több szempont érdemel különös fi­gyelmet. a) Az értelmiség helyzetének, számarányának megváltozása új körülményeket terem­tett a lelkipásztorkodás és különösképpen a lelkipásztor számára. 40—50 éve a papság, a társadalom (különösen a falu) legképzettebb rétegéhez tartozott, s ez súlyt, tekintélyt adott szavának, személyének. Ma ez az állapot megszűnt. Utalnak erre a következő szá­mok: A népesség iskolai végzettsége százalékban: Veszélyes tévedés volna, ha valaki a régi papi magatartásmintát követve ma is min­dent tudóként és a tudás egyetlen hordozójaként próbálna fellépni, akárcsak a hívek legszűkebb közössége előtt. b) A tanult ember kritikusabb az egyházzal és tanításával szemben. A kritika hozta létre az „egyház nélküli" kereszténység, vagy az intézményen kívüli vallásosság fogalmát és tényét. Ahol az egyház, illetve az egyháziak komolyan veszik a kritikát, a felmerülő kérdéseket, és felnőttként kezelik a kérdezőket, ott a vallásosságnak ez az értelmiségre jellemzőbb formája kevésbé kísért. c) A vallásos értelmiség szívesen bocsátja erőit az egyház rendelkezésére. De joggal elvárja, hogy az egyház képviselői vegyék komolyan személyét, szaktudását. A nemzetkö­zi felmérések arról szólnak, hogy egy hibás autokratikus magatartás sok — a hitéhez és egyházához hűséges — világi értelmiségit elriasztott attól, hogy bármilyen aktív szere­pet is vállaljon az egyház lelkipásztori küldetésének hordozásában vagy az egyházköz­ség életében. A világiak „nagykorúságát" komolyan vevő lelkipásztori magatartás által viszont megvalósulhat az értelmiségnek az egyház életébe való termékeny bekapcsoló­dása. * * • „Evangelizálni: az egyház számára ez a szó annyit jelent, hogy vigye el a Jó Hírt az emberiség minden csoportjához és az evangélium benső erejével alakítsa át az embe­reket — írja az Evangelii Nuntiandi. — Nem felületesen, nem díszletszerűen, de belül­ről, életet alakítva, gyökeresen." „Az evangelizáció nem azonosítható egyetlen kultúrá­val sem. Mégis, amikor az evangélium az Istenországot hirdeti, ezt az embereknek meg­határozott kultúra keretén belül kell életté váltaniuk. Az Istenország építésében fel kell használniuk az emberi kultúra és kultúrák elemeit... Korunk sajátos drámája, hogy tö­148 ált. isk. középiskola felsőfokú oklev. a 15 éves a 18 éves a 25 éves és id ősebb népe; : s é g b ő I 1930 12,9 4,7 1,8 1980 64,8 23,0 6,5

Next

/
Thumbnails
Contents