Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)

1981 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Nemeshegyi Péter: Krisztus találkozása Ázsia lelkével

ugyanis egy olyan ország, ahol csodálatos együttesben találjuk meg mindazokat a nagy szellemi áramlatokat, melyek Ázsia lelkét formálták és formálják.

A mai Japán szellemvilágát négy elem kombinációja teremti:

1. a Buddhizmus formájában élő, indiai eredetű misztikus vallásosság;

2. a Konfucianizmust és Taoizmust hordozó kínai kultúra;

3. a ma is élő, ősi japán népi vallás, a Shinto;

4. a nyugati tudományt, technikát, művészetet, jogrendszert, demokráciát, életszemléletet magával hozó modern világ-civilizáció.

Ennek a négy elemnek kombinációja azért csodálatos, mert eredetileg valamennyi merőben különbözik egymástól. Például az indiai és kínai szellemi világ közötti különbséget, a neves japán tudós, H. Nakamura nyomán. így jellemezhetjük:

Az indiai: A kínai:

1. minden 'létező végső egységre figyel;

2. az egyes ember benső lelki élményeit tartja fontosnak;

3. gondolkodása elvont;

4. a passzív elmélkedést kedveli;

5. az örökkévalóság érdekli;

6. a másvilágot tekinti hazájának;

1. a létezők sokaságában és változatosságában leli kedvét;

2. a külső formákat és az emberi társadalmat teszi érdeklődésének központjává ;

3. a fogható dolgok iránt érdeklődik, képekben gondolkodik;

4. a tevékenységet becsüli nagyra, jó üzleti érzéke van;

5. a történelmet kutatja;

6. az evilági életben érzi otthon magát.

De Japánban talán a legcsodálatosabb az, hogy a Kr. e, VI—V. században Buddha által Indiában alapított vallás, az ugyanebben a korban Konfucius által Kínában alapított erkölcstan és a történelem előtti időkből vallásként itt maradt Shinto jól megfér a computerekkel, superexpressekkel, a legújabb gépekkel, televízióval, pop-muzsikával telített modern kultúrával. Vegyük tehát szemügyre egyenként a fentemlített négy elemet; lényegük rövid ismertetése után igyekezzünk felmutatni a mai japán életre gyakorolt hatásukat, hogy így megértsük azokat a problémákat, melyeknek megoldása a mai ázsiai keresztényekre, különösképpen a keresztény hittudósokra vár.

A Buddhizmus

Kezdjük a Buddhizmussal. Alapítója a Kr. e. VI—V. századbeli indiai bölcs, Siddharta. Királyfi volt, de nagy szomorúsággal töltötte el az emberek, sőt minden élőlény számtalan szenvedésének látása. Minthogy az akkori indiaiak felfogása szerint hitt a lélekvándorlásban, úgy gondolta, hogy az élőlények haláluk után folyvást újra születnek és ezért megint továbbszenvednek. Magányba vonult és megfeszítetten elmélkedett azon, hogy miként is lehetne az élőlényeket ettől a szenvedés-láncolattól megmenteni. Végül is hosszú töprengés után hirtelen világosság támadt elméjében. Emiatt az élménye miatt kapta a „Buddha”, vagyis a „Megvilágosított" nevet. Meglátása ez volt: a szenvedés oka a születés, a születés oka a vágy. Tüntessük el magunkból a vágyat, akkor halálunk utón nem fogunk újjászületni, hanem kialszik én-ünk lángja és beleolvadunk a csendesség tengerébe. Maga Buddha sem ennek a végső csendes békének, sem pedig a világ eredetének kérdéséről nem akart nyilatkozni. Szerinte csak a szabadulás útjának, vagyis a létvágy kioltása útjának ismerete fontos. Ez az út pedig: minden élőlény iránti jóindulat, minden önzés feladása, szenvedély mentesség, elmélkedés, nyugalom, békesség.

135

Nem kevésbé nagy az ellentét a Buddhizmus és a Shinto vallásosság között:

A buddhista:

1. tudatában van minden dolog múlandóságának és másvilági üdvösséget vár;

2. önmegtagadást, önmegtartóztatást, önfegyelmet követel;

A shintoista:

1. a földi életben leli örömét és azt igyekszik harmonikussá, széppé tenni;

2. az ünneplés dáridós hangulatát kedveli.