Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rezek Román: Elmélkedések a keresztút állomásaira (Teilhard de Chardin fordításaiból)
IV. Krisztus találkozik Édesanyjával. Erről a jelenetről az evangélisták finom tapintattal hallgatnak. Csak a hagyomány őrizte meg emlékét. Találkozás az Úrral A dolgok őskezdetétől fogva kezdődött az összeszedettség és a szorgalmas munka Ádventje, melynek során a fizikai megkötöttségek engedelmes szeretettel hajlottak meg és irányultak egy minden reményt felülmúló — pedig várva várt — Gyümölcs előkészítésére. A világ energiái és szubsztanciái Jessze törzsében központosultak és tisztultak meg, oly csodálatosan alkalmazkodva és összhangba simulva, hogy a legfőbb Transzcendens szinte teljesen az ő immanenciájukból fogamzott meg; finommá párolt és így egybegyűjtött kincseikből szervezték meg az anyag csillogó drágagyöngyét, a kozmosz Gyémántját és a megtestesülő személyes Abszolúthoz kötő csatlakozási pontját, a boldogságos Szűz Máriát, mindenek Királynőjét és Anyját, a valódi Démétért . . . S amikor eljött a Szűz napja, hirtelen kinyilatkoztatta magát a világmindenség mélységes és teljesen Istentől függő finalitása: már azoktól az időktől kezdve, amikor az egyénivé-válás első lehellete leszállt a szétfolyó alsórendű legfőbb Központra s ezáltal benne az őseredeti mondák mosolyát villantotta fel, — minden az Asszony Gyermekének születése felé irányította mozgását (A kozmikus élet). Amikor eljött az a pillanat, hogy Isten elhatározta: szemünk láttára valósítja meg a Megtestesülést, — előbb a Világban föl kellett szítania egy olyan erényt, amely őt egészen hozzánk képes lehúzni. Anyára volt szüksége, aki őt méhében megfoganja az emberi szférákban. Mit tett ekkor Isten? Megteremtette Szűz Máriát, vagyis akkora tisztaságot küldött a Földre, hogy annak áttetszőségében sajátmaga lett egy ponttá, egészen addig, hogy mint kis Gyermek jelent meg (Benne élünk). Istenem, add, hogy minden percben olyannak találj, amilyennek kívánsz engem, ott, ahol vársz reám; azért, hogy teljesen megragadhass engem önmagam belsejében és külsejében egyaránt (Benne élünk). V. „Találtak egy arra menőt, Cirenei Simont, és kényszerítették, hogy vigye Jézus keresztjét” (Mt 27,32; Mk 15,21). Nem félni az erőfeszítéstől! Egy más világmindenséget — kevesebb rosszal — „jobbnak” minősítenénk, mert mi lajhá- rokként gondolkodunk, akiket elrémít az erőfeszítés. Vajon egy ilyen környezet alkalmas volna-e arra, hogy kicsírázzék benne az az életszentség, amely a kereszt lábánál fakad? — A legnagyobb áldozat, amit csak meghozhatunk; a legnagyobb győzelem, amelyet elérhetünk önmagunk felett; túlszárnyalni a tunyaságot, a kisebb erőfeszítésre csalogató vágyunkat. (Genése d’une pensée) Minden hűségesen élő egyéni létezés tele van elhagyott csigaházakkal, amiket egy- másrakövetkező átalakulásaink során vetettünk le. Fölfelé tartani ilyen szüntelen megfosztódásban: ez már a kereszt útja (Világmindenségem). Jézus, Megmentője az emberi aktivitásnak, légy az emberi egység üdvössége, kényszerítve minket arra, hogy elhagyjuk kicsinyességeinket és hogy Terád támaszkodva ki merjünk kalandozni a szeretet ismeretlen óceánjára (Benne élünk). Istenem, erőfeszítéseim közben milyen jó éreznem: ha kibontakozom, lehetővé teszem, hogy Te végy kezedbe engem. Add, hogy megzavarodás nélkül jussak az egyesülés ama fázisához, melynek során Te az enyém leszel azáltal, hogy én kicsivé leszek Tebenned (Benne élünk). 7
