Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 2. szám - KÖRKÉP - Szilágyi Lóránd: A nemi jelleg tükröződése a zsidó-keresztény istenfogalomban
szentelmények használatával kapcsolatos, már-már babonás és mágikus tévelygésekben. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a teológiai munkák mutassanak rá arra a szoros kapcsolatra, amely a mai (és mindenkori) ember mélységes szeretetigénye és az Isten végtelen szereietbősége között fennáll, hiszen ezt a kapcsolatot kell tekintenünk az üdvösség fundamentumának. Visszatérve a bevezetőül említett jelenségre, meg kell állapítanunk, hogy az anyai vonások iránti vonzódás keresztény istenképünkben végül is erre a szeretet-igényre vezethető vissza, hiszen a biztonság, az elfogadottság, a „szeretve levés” nagy vágya — az egyetemes emberi tapasztalat szerint — elsősorban az anyai hivatásban és szeretetben talál kielégítésre. Ha azonban a női vonások túlhangsúlyozását kompenzációnak tekintjük az elsősorban a férfi karakterben gyökerező, és gyakran általa megvalósuló erőszakkal szemben, akkor rá kell mutatnunk arra is, hogy a kinyilatkoztatás ismert tanítása szerint az ember mint férfi és nő együtt a teremtő Isten képmása. (Vö. Tér 1,27). A férfi és női karakternek az Isten terve szerinti megvalósulása tehát azt is jelenti, hogy a Teremtő valóságos képmása csakis ily módon rajzolódik ki a család és a társadalom arculatán, és válik felismerhetővé a hivő elemzés számára. Az istenképünkben lévő erőteljesebb vonások „kilúgozása" helyett, ezért azt kell inkább megismernünk, hogy az üdvösségtörténet során miként lesz egyre nyilvánvalóbb Isten nemek- fölöttisége, miközben mégis felismerhetjük az emberi nem két pólusának jelenlétét és harmóniáját a Gondviselő isten működésében.1 Miután témánk nem lebecsülendő hitoktatási nehéiségeket rejt magában el, ezért megpróbáljuk a kérdést történelmi (egyedi és üdvtörténeti) érlelődésének folyamatában elemezni. Kiindulásul a gyermeklélektan egyik ismert megállapítására kell hivatkoznunk, nevezetesen arra, hogy a gyermek életének első kb. hat évében az anyához való kötődés minden más kapcsolatnál erősebb (mind a konkrét életkorban, mind pedig e kapcsolat jövőbeli hatását tekintve).2 Ezért joggal feltételezhetjük, hogy az istenkép anyai vonásai ebben az életkorban elsődlegesebbek, mint ahogy ezt gondolnánk. A többnyire áttételesebben megnyilvánuló apai (gondviselő) szeretet felismerésére a gyermek — élettapasztalatának hiánya és absztrakciós képességének fejletlensége miatt — még általában kevésbé képes. (Ugyanez sok vallásilag megrekedt hivő magatartásáról is elmondható, hiszen ismerjük például a kérő imával kapcsolatos, sokszor gyerekes megnyilatkozásokat, vagy a szenvedés feldolgozására való képtelenséget). Természetes azonban, hogy a gyermek vallási eszmélődése során, — ha a családban a szerető Isten fogalmával ismerkedik — ennek az anyai kötődésnek tudatossá kell válnia. A probléma megoldásához (mint a pedagógiai gyakorlatban oly sokszor) éppen a gyermek reagálása és érdeklődése visz közelebb. így tehát, ha a gyermek felteszi a kérdést, hogy „az Isten férfi-e vagy nő?" — akkor tudatában a nemoeli különbségek bizonyos mérvű felismerése már végbement. Ekkor hárul a nevelőre az a feladat, hogy tudatosítsa a gyermekkel istenképének szükségszerű antropomortizmusát, majd a szellemi lét fogalmának bevezetésével ahhoz a jelentős lépéshez segítse, amelyet tapasztalati ismeretei telöl a fogalmi gondolkodás irányába meg kell tenni. — Az Isten szellemi létére való utalással azonban — bár lényeges mozzanat következett be a helyesebb istenkép alakulásában — a nembeliség problémáját még nem tekinthetjük tisztázottnak a helyes hittani ismeretek megalapozása szempontjáoól. Rá kell tehát térnünk arra, hogy rámutassunk a női és férfi karakter pszichés különbözőségeire is, amelyek bár csak „modeir'-értékűek, mégis a különbözőségnek és egységnek dialektikáját mutatják. Ebből a szempontból a pusztán szellemi istenképre való utalás nem ad választ a nemeKoen meglévő és megnyilatkozó karakterológiai külonoségekre. Az eddig elmondottak azonban az iscenképre vonatkoztatva mégis elősegítik az egy tokkal pontosaoo kérdezést: a női vagy a térti karakter dominál-e a zsidá-kereszteny kinyilatkoztatás isten- képeben. Röviden szólnunk kell itt a kérdés történeti hátteréről. Az ószövetségi Szentírás történelmi vonatkozásban azt mutatja, hogy a nembeliség kérdése az istenrogalommal kapcsoiatoan (a kisgyermekkorhoz hasonlóan; még egyáltaian nem vetődhetett fel tudatosan. Az Ószövetség egeszet tekintve azonoan (pl. a nasznált jelzők gyakoriságát megrigyelve) azt kell látnunk, nogy inkább egy erőteljes térfi karakter kepe formálódik élénk, (beregek Ura 48. zs. Nagy Király, Eeleimetes Ur 47. zs. stb.). Lélektanilag indokoltnak kell tartanunk a fizikai erőt és oltalmat jobban kifejező férfi vonások túlsúlyát a megmaradásáért harcoló választott nép tortenelmeoen, de meg inkaob kérő és hálaadó imáiban. Egyik legszebb példa erre Mardokeus imája (Eszter, 4,17): „Uram, Uram, minaennató Király; A te hataimodoan van a mindenseg, es senki sem tud neked 92
