Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: A házasság felbonthatatlanságának jogi és teológiai értelmezése
(15,29). Vagyis a hűséges házasságban élő, el nem vált keresztények sem élnek azért mindenben Isten eredeti terve és a hegyi beszéd szelleme szerint. Ők is rászorulnak az Atya irgalmasságára, és részesednek is benne az egyház által épp elégszer (vő. bűnbánat, (eloldozás) . Ettől függetlenül a lel ki pásztori bölcsesség ebben a tekintetben sem fölösleges, sőt szükséges. A helyi adottságokat figyelembe kell venni. Erre javaslatok vannak. Az egyház komoly feltételeket szabhat azoknak, akik második házasságukat emberileg nem számolhatják fel. Köztudott azonban, hogy a házasság jogi rendezésének hagyományos követelménye (sanatio in radice) „a testvéri együttélés” feltételével kevesek számára nyújt reális lehetőséget.21 Régebbi korok szemléletét és szituációját tükrözi, s meglátszik rajta, hogy nem házasságban élők fogalmazták. Ezt egy hatvan felé járó intelligens férfi tanulságosan fogalmazta meg komoly belső konfliktussal járó tapasztalata birtokában, amikor a „testvéri együttélés" kérdése fölmerült. Vallomása szerint mindez semmi különösebb nehézséget nem jelentett számára, amíg valami miatt lelke mélyén tartósabb haragot, megvetést, valamiféle gyűlöletet, vagy közönyt érzett a másik iránt. Amikor azonban átérezte a szeretetet és a hálát, ígéretének megtartása közös életükben egyszerre elmondhatatlanul nehézzé vált. S ez nyilván nem egyedi eset. Ajánlatos-e tehát ilyen árat fizettetni? Nem kellene-e valóban fontolóra venni például azt a vezeklési formát, melyet több mai morálteológus ajánl? Tegyen eleget a vétkes mindenekelőtt például az első házasságból származó gyermekek iránti kötelességének a kötelező anyagi támoqatás határain túl (látogatások, törődés a jövőjükkel, szükség esetén anyagi segítség stb.).22 Ez egyáltalán nem könnyű feladat A lelkiismereti felelősség belső szólítását is ébren tartja. Alázatot is kíván. A helyi lelkipásztor ezt figyelemmel tudja kísérni. A hívek közösségében is jótékony visszhangja van az ilyen magatartásnak, és akkor másként ítélik meg a dolgot. Azok az elváltak viszont, akik egyáltalán nem törődnek az egyház joai vonatkozású, intézményes követelményeivel, azokat amúqv sem érdekli, hogy a Titokzatos Test élő tagjaiként bekapcsolódhassanak a szentségek vételébe. A szentségi házasság kérdése Ahhoz, hogy az egyház nagyobb irgalmat tanúsíthasson elvált és második házasságban élő hívei iránt, újra szükségessé válik a szentségi házasság teológiai átgondolása és feltételeinek lemérése. Tudjuk, hogy Jézus Péterre és általa eqyházára bízta az oldás és kötés hatalmát (Mt 16,19), s ez nem csuoán a bűnbánat szentségére, a házasságra is vonatkozik. Ez nem jelent „teljhatalmat”, de eleqendő hatalmat jelent arra vonatkozóan, hogy az egyház Jézus szavait s velük az evangélium üzenetét a történelmi korok szituációival szembesítve megfelelő módon értelmezze és a hívek üdvösséqe érdekében kamatoztassa. Ha tehát az oldás és kötés hatalmából indulunk ki, következetesen kell alkalmaznunk a kéoet. Nyilvánvaló, hogy amit lazán kötöttek meg, azt könnyen föl lehet oldani. Amit viszont szilárdan megkötöttek, az kioldhatatlan. A házasság szentségi jellegű kötelékéhez viszonyítva eqy „polgári kötés” azért is lazább, mert nem a feltétlen, életre szóló hűség szándékával történik. Maga a szentségi házasság azonban elvileg o legszilárdabb köteléket jelenti. Ám ennek megfelelően kell tekintetbe venni feltételeit is. — A szentségi házasság feltételei teológiailag nézve igen komolyak. Ilyen házasság csak kellő tudatossággal és szabadsággal, hitben és szeretetben, két személy jól meqérlelt belső igenjével remélhető. Ebben a tekintetben is súlyos problémát vet fel a teológia és az egyházjog szembesítése. Az utóbbi a maga oldaláról szentségi házasságnak tekinti két megkeresztelt személy formailag hiánytalan életszövetségét, amennyiben dokumentálható akadályok nem állnak fenn; és felbonthatatlannak tartja, amennyiben ezt a kötést a házastársak testi kapcsolattal is megpecsételték (ratum et consummatum). Az erkölcsteológia viszont élesen fölveti a már említett szükségképpeni „joghézagot”, a szentség misztérium-voltát és a valóban személyes, kellően megérlelt belső igent, valamint azt a hitet és szeretetet, amely nélkül a belső fórum oldaláról valóban szentségi házasság nem jöhet létre. Ha mármost a jogi szemléletet elkülönítve alkalmazzuk, érvényes szentségi házasságnak tekintünk olyan „templomi esküvőket”, amelyek hitelesítő belső feltételei hiányoznak, elsősorban a tényleges kere*ztény hitben és szeretetben kimondott igen, amellyel megfelelő személyi érettség birtokában vállalni lehet az életre- szóló elkötelezettséget, s amely egyúttal kölcsönös. A másik komoly problémát a szentségi jelleg értelmezése okozza. A hivő tudatba befész- kelődött egy különös félreértés a szentségek objektív (ex opere operato) hatását illetően. Ez — mint Gründel rámutat — eredetileg azt a célt szolgálta, hogy a szentségkiszolgáltató szubjektivitásától (hangulat, szimpátia stb.) mentesítse a szentség kiszolgáltatását.23 Például a gyóntató esetleges ellenérzése ne befolyásolja a gyónás érvényességét. De a házasságban egészen más a helyzet. Ott ugyanis köztudottan nem a pap, hanem az életszövetség megkötői, maguk a házasulok szolgáltatják ki önmaguknak a házasság szentségét Isten 76
