Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE FEKETE GYULA ÍRÓVAL - Közös Gondunk: a család
ezerrel csökkent a 10 éven aluliak száma, ugyanakkor 337 ezerrel nőtt a lakosság —, ez csak úgy lehet, ha összeadom a 400 ezret és a 337 ezret, akkor ezzel az értékkel nőtt a nyugdíjas korúak száma, ennyivel tovább éltek az emberek. A világ leggyorsabban elöregedő országa vagyunk, és ez a népességi öregedés ez idő szerint is tart. Konkrétan azt jelenti, hogy 16 év alatt csak öregekkel „szaporodtunk", a gyerekek, azok fogytak. — összefoglalva, ez volt tehát a mi gondunk 1958 után, amikor az átlagember még nem tudta, hogy így fogyunk. Kik tudatosították ezt a tényt a közvéleményben? — 1962-ben kezdett ez a téma jelentkezni az irodalmi lapokban. Bozóky Éva egyik cikkére jól emlékszem. Illyés Gyula, Bor Ambrus írt erről. Az 1962-es év emlékezetes volt. Új világrekordot csináltunk. A legkevesebb gyerek nálunk született. Ha jól emlékszem, 12 ezrelék, kb. 126 ezer születés lehetett. Akkor már sokan tudták, milyen nagy a fogyás, hogy itt már nem a népszaporulat a kérdés, hanem a népesség szintentartása. Ehhez csináltuk a 700 ezres mínuszt. Az első 16—17 évben ez nem jelentett társadalmi gondot, sőt emelte az életszínvonalat. Ez azt jelentette, hogy 700 ezer gyerekünket megettük pelenkástul, kisréklistül, kiskocsistul, mindenestül. Ettől híztunk. Végső soron az utánpótlási fogyás csak akkor jelent gondot az országnak, amikor már azok, akik hiányoztak a gyerekágyból, a családból, a családi költségvetésből, azok hiányozni kezdenek a munkapadok mellől is. Ez a szakasz a 70-es évek végén kezdett bekövetkezni. Ettől kezdve fogy a munkaerő, az utánpótlás. De visszatérve a kérdésre, — 1963-ban és 64-ben éles viták voltak a népesedésről az Éiet- és Irodalomban. Még Veress Péter is beleszólt ezekbe. Amikor én is hozzákapcsolódtam a vitához, akkor kezdtem csak igazán belemerülni a kérdésbe. Persze egy kicsit meg kellett tanulni a demográfiát, a szociológiát, a közgazdaságtant, mert én szakmai szempontból fel akartam készülni. Jórészt ennek volt köszönhető, hogy már 1964-ben javaslatot tettem a gyes-re először, majd azután többször is a nyilvánosság előtt. Kiemeltem, hogy egy bölcsődei férőhely az államnak 1000—1100 Ft-ba kerül a szülői hozzájáruláson kívül. Tehát én javasoltam, hogy vágják ketté ezt az 1100-at, adjanak 600 Ft-ot annak az anyának, aki három évig vállalja ezt, és jól jár az állam, jól jár az anya, jól jár különösen a gyerek. Mert a gyereknek hároméves koráig nagy szüksége van az anya állandó és rendszeres közelségére. És akármilyen is az a munkamegosztás a családokban, azért az apró gyerekeknek mindenféle gondja elsősorban az anyákra hárul. Egyszerűen nem bírják, nem bírták az aprógyerekes anyák ezt a kettős terhelést. Ez volt többek között az egyik oka, hogy miért is zuhant le annyira a születésszám. Egyesek azt hangoztatták, hogy a 60-as években a kezdődő jólét miatt nem kívántak sokan gyermeket.. . —• Ezek a vélemények összetévesztik az okot az okozatokkal. A jólét — egyrészt legalább is —, annak a következménye volt, hogy nem volt kiadás a gyerekre. Legjobban a házaspárok úgy tudták jólétüket emelni, ha nem vállaltak gyereket, vagy lehetőleg csak egyet. Kificamodott logika tehát, amelyik a jólétre vezeti vissza a gyerek nemvállalását. Pontosan fordítva van. Ugyanaz a képlet, mint az ormánsági egykénél volt, hogy ugyanis a lecsúszástól való félelem miatt már eleve kevesebbet vállaltak, vagy nem is vállaltak gyereket. Az „Éljünk magunknak?", az egyik legfontosabb könyvem címe ezt a szemléletet fejezi ki. Egyik levélben az illető le is írja, ha narancs-szezon van, narancsot eszünk, ha banán-szezon van, eszünk banánt, — különben azt is a gyerek enné el előlünk. Tulajdonképpen nem is elméleti alapja van ennek, hanem az érdekviszonyok úgy alakultak a társadalomban, hogy gyerekellenes, különösképp több-gyerekellenes volt az érvényesülés mindenfajta lehetősége. A nő is akkor boldogult jobban, akkor juthatott jobban előre, ha otthon nem volt nehezéke a gyerek, vagy legalábbis nem kettő-három . . . Miként alakult a helyzet a továbbiakban? Miben látja a gyökeres megoldás útját? — 1967-től megvalósítottuk a gyes-t. Már az első évben statisztikailag kimutatott több 10 ezret emelt a születésszámon. De akkor már évente 50—60 ezres mínuszban voltunk, úgy hogy még ezzel a több 10 ezres emeléssel sem értük el a normális születésszámot. Egy 10—11 milliós nemzetnél évi 180—190 ezer volna a normális utánpótlás, A mi helyzetünkben különösen szükség volna, hogy ne csak szintentartsuk a népességet, hanem egy enyhén bővített utánpótlást is biztosítsunk, mert a társadalom létszáma annyira leromlott az alatt a 16 év alatt. — A gyes-nek azonban már az első 2—3 év után csökkenni kezdett a hatása, mert az a 600 Ft egyre kevesebbet ért. 1970 tavaszán elindítottam az anyák többszörös megterheléséről, a gyermeknevelés magán- és közgondjairól egy sajtóvitát a Nők Lapjában. Exponáltam az említett képtelenségeket, főleg az anyaságra vonatkoztatva. Mitől van az, hogy az anyaság ünnepi és köznapi „jelzői" 89
