Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: A házasság felbonthatatlanságának jogi és teológiai értelmezése
már a jelenben is figyelembe veszi a történelmi voltában kibontakozó, fejlődő egyház követelményeit.8 „Amit Isten egybekötött.. A Szentírásnak a keresztény házasságra vonatkozó, oly sokszor idézett mondatait nem volna szabad viszonylagos kiszakítottságukban értelmezni, sem pedig kivételt nem ismerő kérlelhetetlenséggel abszolutizálni. Erre az értelmezéstan nem ad felhatalmazást. Sőt figyelmeztet arra, mennyire csak egészben, vagyis a kontextus összefüggésében lehet megérteni és értelmezni az isteni üzenetet is.9 Viszonylagos kiszakítottság volna, ha csupán a házasságra vonatkozó újszövetségi idézetekre hivatkozunk, s ha Jézus elvi határozottságát elválasztjuk irgalmasságától. Újra meg újra kutatnunk kell tehát Krisztus magatartásának és tanításának teljes értelmét a keresztény házassággal kapcsolatban is. „Amit Isten egybekötött .. .”10 Az idézet értelme nem az, hogy „Isten önmaga köti össze a házasfeleket”,1' hanem egyszerűen az, amit aztán maga Jézus magvaráz meg az írástudókkal való vitájában: Isten okirata, terve, eredeti szándéka, hogy a házasságban ketten eggyé legyenek, olyan bensőséges és mély emberi kapcsolatban, amelyből az életreszóló hűségre való utalás is kiolvasható. Ez az, ami vitathatatlan. De mi következik ebből? Vajon nem Isten eredeti terve és szándéka volt-e az is, hogv a bűn ne rontsa meg az ember életét? Ezt azonban akaratunktól tette függővé. A bűn következtében viszont az emberi cselekvés legbensőbb forrása, a „szív keményedett mea”, vagy éppen gyönaült el. S ez a házasság eredeti, Isten tervezte eszményét is érinti, amelv még a választott népnél sem maradt meg eredeti tisztaságában. A többnejűség és a váltólevél utal erre. Jézus az írástudókkal vitázva teljes világossággal állítja elénk az újszövetségi értelmezés lényeges szempontját: az Ószövetségben a többnejűség és a válás „engedmény” volt, nem pedig „törvény” (Mt 10,6). Ez igen nagv különbség. S nem szabad elfelejteni, hogy az engedményből Jézus korában a zsidóságnál már gyakorlatilag törvény lett, amely egyszerre sértette súlyosan Isten eredeti szándékát és a nők emberi jogát. Rabbi Akiba például elegendőnek tartotta a válólevélhez, ha a feleség a férjnek „már nem tetszett”.12 Egyes teológusok ma megkérdőjelezik, hogy Jézus szavait lehet-e örökérvényű jogi törvénynek felfogni. Nem kell-e inkább a hegyi beszéd szellemében a legmagasabb rendű erkölcsi ideálként értelmezni, egyben azonban számolni az élet fájdalmasan emberi realitásaival, a szív „keménységével", vagy gyöngeségeivel, s az emberi környezet olykor nyomasztó kényszerhatásaival?13 A vita jogos. Egv azonban teljes világossággal következik a keresztény gondolkodás számára: a házasság felbontását Krisztus szellemében nem lehet törvényerőre emelni! Nem lehet, mert nyilván ellentmondás volna a „fölbonthatatlanság" és a „fölbonthatóság" törvényét egyszerre, együttesen elismerni. Nem lehet, azért sem, mert ez Jézus szavaival, ill. az Újszövetség utalásaival, azok szellemével is ellenkeznék. Arról nem is szólva, hogy miiven gyakorlati következményekkel járna ilyenfajta „kettős igazság”.11 Nem szerencsés és aligha indokolt az egyház „teljhatalmáról" beszélni az oldás és kötés vonatkozásában sem. Mert az egyház belső ügyeivel kapcsolatos hatalom, tehát maga a jogalkotás sem szakadhat el Krisztus szellemétől. Sokkal indokoltabbnak tűnik ma az a törekvés, amelv Krisztus tanításának egészében közelít a házasság teológiai értelmezéséhez, amelyből aztán az egyhózjogi előírások következnek, s amely alapján a keresztény magatartás szabályai hitelesebben újrafogalmazhatok. A teljes Krisztus A teológiai értelmezéstan (hermeneutika) alaptétele, szinte főparancsolata, hogy egy tanítást „in contextu”, vagyis a szövegösszefüggés egészében kell értelmezni. A keresztény házassággal kapcsolatban megszokott dolog újra meg újra ugyanazon szövegekre utalni, amelyek a felbonthatatlansóg „törvényét" támasztják alá, és amelyekre az egyházban állandóan kísértő szigorúság oly szívesen és olv egyoldalúan hivatkozik. Pedig Jézus szava és magatartása teljesebb értelmezést igényel. Ennek lényege pedig eléggé ismert, és így foglalható össze: Jézus elitéli a bűnt, de irgalmas a bűnöshöz. Ismeri az Atya akaratát, de ismeri az ember gyöngeségét is. Fönntart, sőt olykor kiélezetten, radikális formában megfogalmaz elveket18 — a házassággal kapcsolatban is —, de újra meg újra hangsúlyozza Isten szeretetét és megbocsátó irgalmát. Meghirdeti Isten eredeti szándékát („Amit Isten egybekötött”) és elutasítja a házasság könnyelmű felbontásának emberi törvény rangjára való emelését („ember el ne válassza"), de a házassógtőrő asszony iránti magatartásában és szavaiban az irgalom, a megbocsátás tükröződik (Jn 8,f.). (Hogyan is lehetne fenntartani az újszövetség törvényében azt a kíáltóan ellentmondásos szemléletet, amely a válóok értelmezésének végletes liberalizmusát a hózasságtörésért járó megkövezés embertelen rigoriz74
