Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 1. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: A szeretet közösségében
a súlyos bűntől való mentességet, és azt a vágyat, Hogy a szeretet szentségét erősítő táplálékul vegyük magunkhoz. (Lsd.: Quam singulari dekrétum, 1910.) — „Ne imádkozzatok mise alatt, hanem a szentmisét imádkozzátok!" — jelszavával a szentmise tevékeny részvételére buzdított. A liturgikus megújulás a különböző szerzetesközösségekből, — főleg a So- lesmes-i, Beuron-i és Maria-Laach-i bencés kolostorokból indult ki. A megújulás neves tanítói: Lambert Beauduin, Romano Guardini, Pius Parsch, Josef A. Jungmann és főleg Odo Casel. Casel főművében (Das christliche Kultmysterium, Regensburg, I960. — és a halála után kiadott „Das christliche Opfermysterium”, Graz, 1968) az eukarisztia titkának eddig háttérbe szorított igazságait hangsúlyozza: — 1. A szentségi misztérium megvalósítója: Jézus Krisztus, — 2. Az eukarisztia találkozás a felmagasztalt Krisztussal. — 3. Az egyházban állandóan jelenlévő Krisztus megváltó tettének középpontja a húsvéti misztérium: Jézus átmenete a halálból a feltámadás dicsőségébe. — 4. Casel végül azt kívánja, hogy a hívek ne csak egyéni áhítattal fogadják a misztériumokat, hanem az egyház közösségében tapasztalják meg Krisztus titokzatos jelenlétének valóságát. — XII. Piusz Mediator Dei kezdetű körlevelében (1947) a liturgikus közösségi megújulást hivatalosan is elfogadta. „A liturgia Jézus Krisztus misztikus testének, a Főnek és a tagoknak teljes és nyilvános istentisztelete” (DS 3841). A liturgikus megújulás gyümölcse az lett, hogy az eukarisztia tanának pontos és megkülönböztető hangsúlyozásából visszatértek Jézus szentségi jelenlétének és ünnepi közösségének átélésére. A 2. Vatikáni zsinat első konstitúciója (1964), a Sacrosanctum Concilium meghirdette az egyházban az általános liturgikus megújulást azon alapelv szerint, hogy az egyház életének középpontja az eukarisztikus cselekmény: a szentmise. Ez az eukarisztikus cselekmény magába foglalja Krisztus üdvözítő tetteit, halálát és feltámadását, azaz a húsvéti misztériumot, — valamint az egyházat. Az eukarisztia és az egyház kettős titka kiárad minden emberre és elevenen egybekapcsol a szeretet kötelékében Istennel. — Az eukarisztia az egyház cselekménye és „ ... a legfőbb célja az, hogy mindazok, akik a hit és a keresztség által Isten gyermekei lettek, összejöjjenek, és az egyházzal közösségben dicsérjék Istent, részt vegyenek az áldozatban és az Úr vacsoráját egyék .... hogy miután a húsvéti szakramentu- mokkal beteltek, legyenek egy szív és egy lélek a szeretetlen is” (Postcomm. Vig. Paschalis, et Dom. Resurr. SC 12). VI. Pál pápa a Mysterium Fidei körlevélben (1965), feltárta Jézus valóságos jelenlétének belső összefüggéseit az egyházban: Krisztus jelen van a nevében összegyűlt hivő és imádkozó közösségben. (Vö. Se 7.) VI. Pál pápa különösen hangsúlyozta, hogy Jézus jelenléte erejével az eukarisztikus ünneplésben a hivek eggyé lesznek Krisztussal és egymással (LG 7. 11.). AZ EGYHÁZAT EGYESÍTŐ SZERETET. — Ebben a megújulásban mind világosabbá válik az egyház és az eukarisztia bensőséges kapcsolata. „Az egyház közössége először is az eukarisztiót ünneplő helyi egyházat, az oltárközösséget jelenti, ahol az Úr teste és vére által a testvérek közössége egy testté válik" (LG 23). Az egyház az a „summa”, „recapitulatio” amint Szent Iréneusz mondja —, ahol Krisztus időben és kiterjedésben magába sűríti az egész emberiséget. Az eukarisztiát ünneplő egyház tehát lényege szerint nem lehet magába zárkózott csoport, hanem mindig szerves kapcsolatban van a világegyházzal és a Krisztus vére árán megváltott emberiséggel. A HÚSVÉTI TITOK. — Ősi vallási hagyomány, hogy a „szentet" elfátyolozták a kíváncsi tekintetek elől. Egyesek még ma is — így például Louis Thomassin — azt kívánja, hogy a szertartásoknak legyenek értelemmel fel nem fogható elemei is. A zsinat utáni egyház azonban úgy látja, hogy a titok ilyen fokú elfedése gátolja az evangélium örömhírének terjedését, a Krisztussal való találkozás lehetőségét és a szeretet közösségének kialakulását. A hívőknek „királyi papságuk" erejében joguk és kötelességük „a teljes, tudatos részvétel a liturgikus cselekmények bemutatásánál” (SC 14). Ennek megfelelően „úgy kell a szöveget értelmezni, hogy a .szent’, amit a jelek szolgálnak, világosabb kifejezésre jusson, — és a krisztusi nép — amennyire lehetséges megérthesse és a közösséghez kapcsolódva részt vehessen benne" (SC 21). — Jól tudjuk azonban, akár elrejtjük, akár feltárjuk, —■ az isteni misztérium az emberi értelem számára áthatolhatatlan. Minden megvilágítás csak közelítés lehet, de nem adhat teljes megértést. Az eukarisztiában megjelenik Krisztus és az egyház áldozata. Olyan jel ez, amely kinyilvánítja, és ugyanakkor tisztelettel be is burkolja a misztériumot. A két út, a titok elfátyolozása és látható megjelenítése — végső soron találkozik, mert ugyanahhoz a Krisztus-eseményhez vezet, ami az Isten közénk jövetelének tapintható valósága, és ugyanakkor felfoghatatlan titka: a húsvéti titok, a mysterium paschale. 44
