Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 1. szám - KÖRKÉP - Rezek Román: Huszonöt éve halt meg Teilhard de Chardin
mint, amelyben átélte és megírta az írások a háború idejéből esszéit és elmélkedéseit. Ezért Kát mór 1921 márciusától kezdve előrelátta azt a próbatételt, amellyel öt évvel később szembe kell néznie, és igen világosan meg is mondta, hogy miként fogja ezt megtenni: „Tudom, hogy számomra lehetetlen volna lojálisán utat keresni az egyházon kívül. Olyan vagyok, mint, oki ragyogni lát egy fényt a ködön át... Nem lehet másképp elérni Krisztus Urunkat, mint csak előretartva a ködön át, vagyis egyre inkább egy testet alkotva az egyházzal. De az is lehetetlen, hogy ne kívánnám: arca jobban ragyogjon”. Teilhard szelleme nagy közvetítő a tudományos magatartás és egy sajátos misztika között; az elsőt olyan fenomenológiai reflexió toldja meg, amely bevezetést ad egy sajátos filozófiai és teológiai világképhez. Csakhogy ilyen „filozofáláshoz” még nem szoktak hozzá az ezerkilencszázhúszas évek egyházi gondolkodói. így történhetett meg, hogy Teilhard-nak az eredeti bűn négy hipotetikus magyarázatáról készített, magánjellegű írását éppen az egyik jezsuita rendtársa küldte el Rómába, ahol persze elképedtek a dogma szabad, „fizikai szellemű" magyarázatán, és ezért — egyelőre egy évre, majd azután meghatározatlan időre (1925—1946) — Kínába küldték, vagyis száműzték Párizsból ... Csak közbe-közbe látogathat vissza Párizsba, amelyet ő mindig szellemi szülőföldjének tekint. Nem szaktudományos írásai közül pedig csak közbe-közbe egy-kettő csúszik át a cenzorok szűrőjén, mert jezsuita elöljárói szigorúan paleontológiái és geológiai szakmunkára korlátozzák. Hosszú évek szakmunkája, expedíciók hosszú sora jelzi Teilhard kínai és távol-keleti munkáját. Teljesen szakemberekre tartozik Teilhardnak ez a munkássága, amely jórészt már akkor napvilágot látott paleontológiái és geológiai szaklapokban. (Karl Schmitz-Moormann tíz hatalmas kötetben adta ki ezeket az írásokat, egy kötetben pedig térképeket Teilhard expedícióiról.) A legkülönfélébb nemzetiségű — főleg amerikai és kínai — szakemberrel dolgozik együtt. Amikor pedig a politikai zavargások vagy rablóbandák fosztogatásai miatt lehetetlen egy-egy expedíció megvalósítása, Teilhard szüntelenül dolgozik a tudományos világképéből kialakuló, azt a filozófia és a teológia felé túlszárnyaló (hiperfizikoi) elmélkedésein. így születik meg — sok más tanulmánya között — A mise a világ lelett és Az isteni miliő (magyar fordításban: Benne élünk), volamint legfontosabb könyve: Az emberi jelenség kézirata (1936—1938). Levelezési kapcsolatban marad nemcsak a világ legjelentősebb szakembereivel, hanem régi és új barátaival is. (Már több mint tíz kötetet tesz ki ez a levelezése, nem is számítva a Bizalmas levelei c. hatalmas kötetet, amelyet Henri de Lubac, a híres jezsuita teológus adott ki bőséges jegyzetekkel és megfelelő magyarázatokkal). Filozófiába és teológiába hajló eszmélődései során állandóan tapasztalja, hogy még mély szakadék választja el a tudományos gondolkodás világát (amelyben ő egyre otthonosabbon mozgott) és a hivatalos teológia nyelvezetét (amelyhez ő a hivatása révén szokott hozzá). Két, teljesen valóságos világ ez, de kölcsönösen nem értették meg egymást. S Teilhard megkérdezi: „Hátha most én lennék képes arra, hogy — beszélve az elsőnek a nyelvét — helyesen fejezzem ki azt, amit a másik érez és ismétel a sokak számára érthetetlenné vált szavaival?" Ezt a nagyszerű ambícióját nevezi ő így: „Harc az angyallal" . .. S azok a kritikák, amelyeket egyesek felhoznak még az ő eszemevilágának megformulázási módja ellen, egyszerűen csak azt bizonyítják, hogy ilyen harcban bizony akadnak túlzások, hibák — és nogy győzelmek is. A fontos az, hogy a harc folytatódjon, „a terep tisztuljon”. Ha ma valoki összehasonlítja Teilhard szellemi világképének lényegét a 2. Vatikáni zsinat szövegeivel (számosán megtették már), világosan kitűnik, hogy Teilhard szelleme — sok más nagy ember szellemével együtt, és éppen rajtuk keresztül is — mennyire megtalálható az egyház életét megújító zsinati határozatokban. Teilhard számos paleontológiái és geológioi eredménye közül most csak azt emeljük ki, amikor neki is igen jelentős szerepe volt a kínai előember (Sinanthropus Pekinensis) fölfedezésében: a Peking melletti Cho-Kou-Tien kőfejtőiben több százezer éves, már kőeszközöket használó, az értelem fokára eljutott ember maradványaira találtak. Teilhard felodata ebben a munkában az volt, hogy meghatározza azt a geológiai kort, amikor lakott volt a barlang. Számos tanulmányban számolt be ennek a kínai—angol—francia csoportmunkának tudományos jelentőségéről. Szerencse, hogy minden egyes leletdarabról pontos gipszmásolatokat is készítettek, mert a második világháború során, amikor a japánok szállták meg Kínát, nyoma veszett mind a harminc-egynéhány hatalmas ládának, amelyek az eredeti leleteket tartalmazták.— Teilhard biztosra tartotta, hogy a pekingi előember olyan lény volt, akiben már — bizonyára régóta — felgyulladt a gondolat lángja, tehát homo faber (eszközkészítő, értelmes) volt, két lábon járt és úgy használta kezeit, mint mi. „Valamiféle, éppen átmeneti, lény volt a Pitekantroposz és a Neandervölgyi ember között", vagyis olyan alsónegyedkori régi emberi csoportot képvisel, amely Délkelet-Ázsióban lakott. Az a négy év, amely az 1926-os Kínába érkezése óta eltelt, bizonyára egész életének legkritikusabb évei voltak. Ha valaha is elhagyta volna a Jézus Társaságot, hát akkor tehette 35
