Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 4. szám - KÖRKÉP - Rahner, Karl: A szabadság Krisztus útján jön közénk
Szabadság a bűn-szituációban Az ember szabadsága, bár a végérvényesség felé tart, csak teremtményi szabadságként élhető meg. Az ember gyakran mégis úgy érzi, mintha ő alkotná meg a szabadságát, a szellem erejét, mintha célját önmagából létesítené és vetítené ki. Mi, keresztények a célunkat a szellemi lét kibontakoztatásában éljük meg, ott, ahol feltárulunk olyan Cél előtt, amely fölött az emberi szellem már nem rendelkezik, csak szabadságának transzcendenciájával irányulhat felé. Ennek felismerése szabadságunk teremtett- ségének átélését jelenti. Úgy tapasztaljuk, mint valami kegyelmi felhatalmazás ajándékát az abszolút Cél megközelítésére. Szabadságunk teremtettségének megtapasztalása még abban is megnyilvánulhat, hogy ezt a szabadságot az alany végérvényes kibontakozásának fogjuk fel, amelyet a tőlünk meg-nem-tervezett környezet és társadalmi valóság közvetít. Az ember a szabadságát csak saját történetét tudatosan elfogadó fejlődésben bontakoztathatja ki és ez a történet nemcsak ,,adott”, hanem „feladott”, azaz feladat lett számára. A szabadság, az ,,igen" és „nem" szabad válasza egy adott szükségszerűségben, még jobban megnyilvánítja teremtményi jellegét. A teremtett szabadságnak ezen szituációs feltételezettségé- ben kell az embernek elnyernie önmagát és ezt csak mások szabadságával együtt, - a közösséggel és a világgal érintkezve — teheti meg. A keresztény tanítás szerint azonban a szabadság fejlődésébe kikerülhetetlenül beleszól a bűn. A világ és az emberiséq történetének kezdetén a bűnről és a rendezetlen vágyakról szóló tanitás azt jelenti, hogy az emberi szabad elhatározásnak nem lehet olyan „helyzete” és „anyaga", amely ne lenne egyaránt alkalmas akár pozitív, akár negatív erkölcsi döntésre. Amennyiben a szabadságnak mindig valami külső tárgyban kell megvalósulnia, hogy az ember önmagára találjon, — gyakran éppen elidegeníti önmagától, mivel nem képes döntésében egyértelműen és abszolút biztonsággal felismerni, melyik az a helyzet, amelyben ,,igen”-je vagy „nem”-je önmagához és Istenhez kapcsolja. Ez azért is van így, mivel nincs olyan tárgyi törekvésünk, amelyről abszolút biztonsággal elmondhatnánk, hogy tisztán a szellemi szabadságból forrásozik. A teremtményi- leg közvetített szabadság mindig kettős jellegű, - szellemi és természeti —, és ezért végsősorban titok marad számunkra. A szabadság kettős jellegét az adja, hogy kezdet óta belejátszik a szellem történetébe a bűn, döntéseinket is mindig vele együtt határozzuk meg. Az egyes ember szabadságában képes arra, hogy már a mások bűnétől is megfertőzött döntési tárgyban saját bűne alapján ,,nem”-et mondjon Istennek — vaqy „igent” válaszolva részesedjen Krisztus keresztjében, és az Ő erejében végigszenvedje a nehezebbet, és legyőzze az akadályokat. Az adott szabadsághelyzeteink ezen kettősségük miatt sohasem gondolhatok át világosan és így az egyéni életnek épp úgy, mint az emberiség történetének a titkai maradnak, ezért az Isten kifürkészhetetlen ítélete alá tartoznak. Amennyiben szabadságunk Isten titkának a függvénye, az embernek önmagát is Isten rendelkezésére kell bocsátania, önkéntes átadással. így lesz a szabadság lényegében az Istenben bizakodó ember merész vállalkozása. A szabadság története folyamán csak lassan bontakozott ki, hogy az ember hogyan, milyen mélységben bízhatja magát Istenre. A katolikus tanítás szerint az eredeti bűn nem rombolta le az emberi szabadságot, de mélyen „megsérült”. Ha nem is volt szükség arra, hogy az isteni ígéret teljesen újjá teremtse, mégis az embernek feltétlen igénye van az Ö szerető támogatására. A megsérült emberi szabadság ezt a segítséget elvárja. Már ehhez az elfogadáshoz is szüksége van felszabadító és „megelőző kegyelemre”, mert Isten „azon könyörül, akin akar, és megkeményíti azt, akit akar" (Róm 9,18), de ugyanarról az Istenről hittel valljuk, hogy „azt akarja, hogy minden ember üdvözöljön” (1Tim 2,4). A szabadság Krisztus által jött közénk Az Isten az ember szabadsága felszabadításának végérvényes döntését Fiában adta hirül. Az ember szabadságélményének a története Isten akaratából üdvösség- és kinyilatkoztatás-történet lett. Jézus Krisztusban ébredt annak a ténynek a tudatára, hogy Isten önmagát adta nekünk. - Ez a felismerés az, amit „megszentelő kegyelemnek” nevezünk. (gy Isten, mint az önmagát rendelkezésünkre bocsátó Szabadság, nem csupán távoli horizont maradt, hanem a mi szabadság-beteljesedésünk „helye” és „tárgya" lett. Ez a Krisztusban felemelt és megvalósult szabadság: megszabadított szabadság, Szent Pállal mondva: „Isten gyermekeinek a szabadsága” az igazi keresztény szabadság. „Fiúban (Jn 8,36) — aki testté lett, megnyilvánul az Atyának a sze- retete, amely szabaddá tesz (Jn 8,32), — mert ott, ahol az Ű Lelke van, ott van a sza234
