Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 3. szám - TÁVLATOK - Cselényi István Gábor: Szempontok a szexuális neveléshez
alább olyan szerepet visznek, mint a testiek (vő. dr. Buda Béla: A szexualitás modern elmélete, Budapest 1974. 66. o.). Nem igazolható tehát az az eljárás, hogy mint állatias, alantas elemet, eleve rossz szemmel nézzük az egész szexualitást. Egyáltalán, nem tűnik helyesnek, ha félünk tőle, ha viszolyogva szólunk róla, ha titokzatos dolgot, tabut csinálunk belőle, egyszóval, ha ellen-nevelésben merül ki minden tevékenységünk. Ügy tűnik tehát, hogy a szexuális etika hagyományos kiindulópontjai legalábbis nem elégségesek. Nagy hiba lenne azonban, ha a dualista vagy természetjogi kiindulást felcserélnénk más, ma divatos elméletekkel, amelyek, mint Andrew Gree/y írja, az egyénközpontú örömhajhászás malmára hajtják a vizet (Erotische Kultur, Graz-Wien 1978. 9. o.). Pedig a - főleg a 2. világháború után bekövetkezett — ún. szexhullám veszélye éppen ez: individualista felfogás uralkodik el világszerte a szexualitást illetően: sok ember kezdi magánügynek tekinteni, hogyan gazdálkodik nemiségével. Sokszor még katolikus pszichológusok is a „szexualitás ideológiájának" csapdájába esnek. Ernst Ell például a nemiség önértékét magasztalja: fiatalít, feszültséget old, büszkévé tesz, életörömet nyújt, a szegények kenyere - mondja — és így tovább (vö. Psychologische Grundlagen einer dynamischen Sexualmoral, a Humanisierte Sexualität c. tanulmánykötetben, Wien 1971. 14—15. o.). Joggal írja azonban Greely: a szexualitásnak efféle „erkölcsi megítéléstől független” megközelítése „csak egy csimpánznak segítene, de nem egy embernek", mert az ember nem szakítható ki a társas kapcsolatokból. Szellemesen felel Eli tetszetősnek tűnő elméletére Gründel: az „egydimenziós szexre" a felsoroltak ellenkezője is igaz lehet: öregít, gyűlöl- kodővé, önzővé, kisebbrendűvé tesz, éppen a szeretet szempontjától való elszakadás miatt (i. m. 70. o.). A merőben „humanisztikus" vagy lélektani jelszavak mögé búvá szexuálmorál — mint Ernst von Xylander kijelentése: „nemi gyönyörszerzés sohasem erkölcstelen" vagy Bertrand Russelé: „Szexuális területen ugyanúgy nem szabad korlátokat felállítani, mint a táplálkozás területén” — képtelenségekhez vezet: a pohárvíz-elmélethez és az orgazmusideológiához, ez a szeretet nélküli, társas vonatkozásától megfosztott „szex" azonban már embertelen (uo. 29. o.). Új elvi alap: a személyes szeretet De hát akkor mit tekinthetünk a szexuális nevelés alapjának? A vázolt lehetőségek — bár ellenkező irányba mutatnak - egy valamiben megegyeznek: elsikkasztják a személyesség szempontját, hiszen az nincs meg sem a csak-tárgyi célnak alávetett házaséletben csakúgy, mint a tisztán sportnak kikiáltott ,,szex”-ben. A szexualitás „új” elvi alapja tehát a személyes jelleg lehet. S ezt azért tettük idézőjelbe, mert férfi és nő társ-voltának eszméje már a Szentírás legelső lapjáról is felénk sugárzik. Ez a személyesség kettes jelentésében is igaz. önmagunkhoz mérten is személlyé („persona”) kell válnunk. Érdekes Tettamanzi elemzése: Aquinói Szent Tamás nem olyan értelemben választja külön a házasság elsődleges és másodlagos célját (Summa Th. I—II. 92,1), mint a későbbi morális, hanem éppen megfordítva: a „modo secundario" nála az „ordo intentio- nalis”-t, az értelmes, szándékkal átszőtt, magasabbrendű létrendet, a kifejezetten-emberit jelenti. Ez a „személyhez méltóan emberi" lehet csak az „eszes természetnek megfelelő" kifejezésnek is igazi tartalma. A szexualitásnak ezt az átemberiesítését pedig — amiben a róla való lemondás vagy alkotó erővé való átformálása is benne lehet! — éppen az teszi lehetővé, hogy — mint láttuk - nem nyers „ösztön" csupán, hanem tudati tényezőknek alávetett, képlékeny, alakítható belső irányulás. Biztos tehát, hogy fontos feladat személyessé tétele, a személyiség belső összhangjába való beépítése. Személy-voltunk azonban a „másikkal”, a többi emberrel való viszonyunkat is felöleli. Létezésünk csak más személyek erőterében kap igazi emberi töltést. Különösen igaz ez férfivagy nő-voltunkra s így nemiségünkre. A szociálpszichológiai kutatások tökéletesen igazolják, hogy a nemi azonosulás (identitás) kialakulásában döntő szerepe van a környezetnek, olyannyira, hogy „Robinson”-ként felnövő emberben egyszerűen ki sem alakul a szexualitás: a nemiség a „szocializációs" folyamatban lesz személyiségünk részévé (vö. Buda i. m. 82. 103. o.). A szexualitás azonban nemcsak a „nemi szerep" (gender role) átvételében — formailag — kötődik a társadalomhoz, hanem tartalmában is. Eli szerint a szexuális fejlődés az „én”-től a „te”-ig tart (ami nem azt jelenti, hogy az énközpontú erotikán mindenkinek át kell mennie): a fiatalok fokozatosan jutnak el a másikat mindenestől vállaló „társ”, a házastárs hivatásáig. A tisztán biológiailag értett szexualitás problémájára ez az egyetlen hiteles válasz: A szeretettel áthatott szerelem, a személyt személlyel összefűző társas viszony, amely — felfogásunk szerint •*- teljes tartalmában csak életreszóló szövetség, a házasság keretében jöhet létre. 154
