Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Cselényi István Gábor: A házasság-gondozás égető kérdései
Csupán két megtörtént eset. Ezek jutnak most eszembe, amikor a házasság-gondozás kérdésére gondolok. Csak két problémás eset a tengernyiből, de talán érzékeltetik, miről is lesz szó. Az első azt a kérdést indítja útra bennünk, mit tudunk tenni a meglévő jogi, pasztorális örökség mellett is, hogy elvált híveink ne csak az elutasítást, kitagadást hallják ki szavainkból, magatartásunkból; sőt esetleg milyen irányban kereshetünk új lehetőségeket. A másik eset még tágabbra nyitja a kérdést: íme, nemcsak a válás jelent problémát. A házasság védelmét, a házasság-gondozást sokkal hamarabb kell kezdenünk: már a házasság előtt és fennállása alatt, minden lehetséges lelki munkával: továbbképzéssel, beszélgetések útján, — s nemcsak a gyóntatószékben. De még a válás, az újraházasodás sem csak a szentsé- gekhez-engedés kérdését jelenti számunkra. Sokkal többről van szó: mit adhatunk az elváltaknak lelki tanácsadás útján, hogyan segíthetjük őket önmaguk újra-megtalálásában. A HAGYOMÁNYOS HÁZASSÁG-GONDOZÁS. Mindenekelőtt idézzük fel a katolikus házasság-gondozás ma is érvényben lévő elveit. Nagy hiba lenne ugyanis ezeknek figyelmen kívül hagyása. A katolikus egyházjog nem ismeri ezt a szót: válás. Két keresztény között létrejött, érvényesen megkötött és elhált házasság felbonthatatlan. A házassági perek adott esetben csak azt mondják ki: valamely házasság létre sem jött (semmis), valamilyen, már a kötés előtt meglévő akadály miatt vagy valamilyen lényeges előfeltétel hiánya miatt (pl. nem volt kielégítő szándék). — A lelkipásztor tevékenységének — ennek megfelelően — arra kell irányulnia, hogy segítse a fennálló kötelék megtartását. Ha az egység már nem állítható helyre, csak az „ágytól, asztaltól való elválasztásra" — mint szükségmegoldásra — nyílik mód, új házasságkötésre nem. Az időközben létrejött második házasságot érvénytelennek kell tekinteni. Ami a szentségekhez-járulást illeti (gyónás-áldozás), a gyóntató csak abban az esetben oldozhatja fel (halálveszélyen kívül) a kiközösítés alól az újraházasodot- takat, ha hajlandók vállalni: testvérként, azaz nem házasfelekként élnek egymás mellett. A válás utáni újraházasodás legutóbbi időkig nemcsak a szentségek vételétől, de az egyházi temetés lehetőségétől is elzárt, ez a tilalom azonban 1973 óta nem áll fenn (1,176). — Ez a hagyományos álláspont jól érthető kialakulásának körülményeiből. Abban a társadalmi-kulturális környezetben, amelyben létrejött, nagy családok voltak, egyszerűen alig volt válás, egészen természetes volt tehát a közvélemény válás-ellenes magatartása. A házasságban nem annyira a személyes szereteten volt a hangsúly, hanem a fajfenntartás szempontján. A házasságjog is erre a család-képre, a gyermek védelmére épített: a házasság feltételei között arról esik szó, az illető biológiailag érett-e, képes-e házaséletre (biológiai potencia), elhálták-e a házasságot (2,159). Ebből az alapfeltételből kiindulva nagyonis érthető, hogy a házasságjog azt tekinti a házasság „teljessé válásának”, ha megtörtént a házas egyesülés. A hagyományos álláspont tehát igen logikusan épül fel. Még bírálói sem feledkezhetnek meg arról, hogy jól szolgálja ez az alapszempont a felbonthatatlanság követelményét, amelyet a Szentírás állít fel. Mielőtt távolabbi, esetleg irreális lehetőségeket keresnénk, először is azt érdemes összefoglalnunk: milyen lelkipásztori feladatokat követel ez a ma is érvényben lévő egyházjogi keret? A MEGLEVŐ HÁZASSÁG VÉDELME. A házasság védelmét — mint már bevezetőben is megjegyeztük — a jegyesoktatással kell elkezdenünk. Reálisan fel kell hívnunk a fiatalok figyelmét a kor veszedelmére: a sokakban élő szexuális túlfűtöttségre, a hűséget veszélyeztető csapdákra. El kell mondanunk azt is, milyen eszközök segítik őket a hűség megőrzésében: elsősorban a kiegyensúlyozott, harmonikus házasélet, — ezért nemi kultúra terén is előre kell haladniuk; de nem kevésbé segíti őket az igazi keresztény lelkiélet: imádság, gyónás (úgy is, mint lelki tanácsadás), áldozás (épp áldozatkészségük felkeltésében). — A megelőzés szempontjának érvényesülnie kell a házasság megkötése után is, mind a gyóntatási praxisban, mind egyéni beszélgetésekben, mind házasoknak tartott beszédek, lelkigyakorlat, kurzus során. Mihelyt problémák merülnek fel, lelki tanácsadással kell segítenünk a fiatal házasokat: hogyan tehetik teljesebbé házasságukat, mivel kerülhetik el a flört, a házasságon kívüli kapcsolat kísértését. Külön figyelmet érdemel a „változás kora” ill. az azt megelőző időszak, amikor sok házasság felborul. Ahol már a válás is szóba kerül, védenünk kell a meglévő házasságot. Békítenünk kell; kérnünk kell, hogy a felek bocsássanak meg egymásnak — amíg csak lehet. Sokszor apró félreértések juttatják el a házastársakat válságokig. Legfontosabb tehát a párbeszéd, az őszinteség, a problémák kölcsönös feltárása (3,38). A házastársak nem érezhetik úgy: gondjaikban egyedül vannak. Egy házasság kudarca valamennyiünk számára vereséget jelent (1,178), Ezért kell még több gondot fordítanunk a nehézségekkel küzdő házasok lelki támogatására, különösen ma, a válás „divattá” válásának korában. — Az összeomlással fenyegető problémák mögött sokszor jól kimutatható lélektani háttér lappang: valamelyik fél 120
