Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Csanád Béla: A hitoktatás megújulásának háttere és célja
2. A vallásosság, az egyházkép és a teológia változásai A vallás- és egyházszociológusok bizonyítják, a pszichológusok pedig megerősítik azt a tényt, hogy a társadalmi és kulturális változások, a tudományos és technikai gondolkodás- mód térhódítása nem semmisíti meg az ember vallási érzékét és igényét, csak esetleg a vallásosság megnyilvánulásai átstrukturálódnak, anonim vagy szekuláris jelenségekbe burkolóznak.26 2.1. A vallásosság változásai arra ösztönzik a hitoktatás művelőit, hogy figyelemmel kísérjék a fiatal nemzedék vallási és egyházi kritikáját és irányulásait. A hit hirdetőinek tudniuk kell: miért utasítanak el hivő emberek is egyes hittételeket és erkölcsi normákat? Miért utasítják el fiatalok az egyházat, mint intézményt? Mi a vonzóereje egyes szektáknak, az ún. „ifjúsági vallásoknak1’27 és mozgalmaknak? (Jézus mozgalom, „Isten gyermekeinek” közössége, karizmatikus mozgalom stb.). Általánosságban észre kell vennünk, hogy az ifjúságnak „jó szeme" van ahhoz, hogy a „hagyományos vallások, egyházak és mozgalmak” hiányosságait, egyoldalúságait vagy éppen korszerűtlen vonásait meglássák. Nem szabad tőlük megtagadni a kritika jogát, amint hogy azt sem, hogy életkérdéseiket másként fogalmazzák meg, mint elődeik. Sokszor nemcsak ők a hibásak abban, hogy tiltakozásuk egyéni és társadalmi konfliktusba torkollik, mint például a „virág és szerelem” mozgalom a technikai civilizáció túlzásaival szemben.28 Főleg milyen hiányosságokat emlegetnek a hagyományos keresztény magatartás kritikájában? Szóvá teszik a formális elemek (külsőségek, jogi elemek) túlburjánzását, a krisztusi szabadság és lelki függetlenség leértékelését a gyakorlatban, vagyis az evangéliumi radikalizmus megtagadását sok keresztény életében, a közösségi (szociális) elkötelezettség hiányát, az érzelmi élet lebecsülését. Aki fiatalokkal foglalkozott mostanában, mindegyik problémával találkozott vitái során, s bizonyára bővíteni is tudná a felsorolást. Kétségtelenül nem könnyű megfelelő választ adni az ifjúság merész, sőt néha „szemtelennek" látszó kérdéseire. Az egész hitoktatásnak kell őszinte, jóakaratú nyitottságot tanúsítania problémáik iránt, Feltétlenül szükség van arra, hogy megmutassuk a hit sokszínű világát' és csodálatos hatását, sőt hasznát az emberi életben. Főleg a hit három vonását kell hangsúlyoznunk: a) a hit személyes istenismeret és élmény, személyiségünket gazdagító és beteljesítő kapcsolat Jézus Krisztusban, b) a hit közösségben (az egyházban) megvalósuló kapcsolat, amely kiteljesíti az ember interperszonális és közösségi életét a szeretet által, c) a hit, mint két irányú és kölcsönösséget feltételező kapcsolat valóban az emberi boldogság, az öröm forrása (emocionális érték is!)23 Mindezekre az utóbbi időben kevés gondot fordítottunk. 2.2. Az egyházkép változása, amely a zsinat után újfajta felelősségérzettel és apostoli buzgósággal töltötte el a hivők lelkét, a hitoktatásban is új szempontokat és feladatokat követel. Az egyház önvallomása és identitása bennünk, felelősség és szolgálat az egyházban, szabadság és testvériség, egység és pluralizmus, apostolkodás és tanúságtétel: mind-mind a keresztény nevelés gyakorlati pontjaivá váltak célrendszerünkben. Mind olyan feladat, amely eddig nem kapott különösebb hangsúlyt hitoktatásunkban. Alois Müller nem sokkal a zsinat után arra is felhívta a hitoktatók figyelmét, hogy terminológiai változásokra is szükség lesz, ha a zsinat szellemében akarjuk a gyermekek egyháztudatát fejleszteni.30 Az egyház egyes tagjainak vagy intézményeinek tevékenységét nem szabad azonosítani az egyházzal. Főleg attól kell óvakodnunk, hogy — akárcsak a szóhasználatban — az egyházat azonosítsuk a közösség szolgáival és vezetőivel: a püspökökkel és a papokkal. Ilyen szóhasználati hibákon is múlhat a zsinati egyházkép megértése és a régi magatartás megváltoztatása, hogy egyházon ne valami rajtunk kívül álló intézményt vagy egyesületet értsünk, amelybe — emberi szabályok, főleg pedig az egyházi adó által — ki- és belépni lehet. A hitoktatás fő feladata az egyházról szólóan mindenképpen az, hogy az egyházhoz tartozás tudatát, felelősségét és gyakorlatát a gyermekekben is elmélyítse. Olyannyira, hogy eljussanak a felnőttkorú, tevékeny, Krisztust és testvéreiket szolgáló keresztény életre. „Az egyházról szóló hitoktatásban a hangsúlyt tudatosan arra kell helyezni, hogy minden ígéret az egyház egészének szól, de ezek az egyes tagoknál különböző mértékben teljesednek” — írja Alois Müller.31 A zsinati egyháztan értelmében különös hangsúlyt nyer a mai hitoktatásban — az elmondottak miatt — az egyház közösségi és szentségi (liturgikus, kegyelmi, megszentelő) jellege, hogy végül is a gyermekek úgy fogják fel az egyházat, mint az élő Jézus Krisztus élő közösségét. 2.3. A teológia fejlődése ismételten új szempontokat és előnyöket jelent a hitoktatásnak, hiszen az Isten igéjére és szólítására válaszoló teológiai reflexió mindig is egyik forrása 71
