Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Az öregkor szociológiája és a lelkipásztorkodás
sadalom tudatának széleskörű alakítását (az öregekről való kép korrigálását) éppúgy, mint az idősek és fiatalok konkrét felkészítését az öregkorra; feltételezi az öregek anyagi helyzetének javítását éppúgy, mint hátrányos társadalmi helyzetük, elkülönülésük megszüntetését; s végül feltételezi az öregkor egyes korszakainak megfelelő támogatást. Az öregkorra vonatkozó vizsgálatok egyik alapvető felismerése volt az, hogy az időskori összeroppanások nagyobbrészt pszihés eredetűek. Megoldásuk gyökerét az öregek szükségesség-tudatának, társas kapcsolatainak kiegyensúlyozott rendezése jelenti. Ezért az orvosi, illetve a gerontológiai rehabilitáció alapvető céljának tartja, hogy a felerősödött idős embert visszahelyezze eredeti, megszokott környezetébe, korábbi emberi kapcsolatainak közelségébe, saját lakásába, családjába, esetleg csökkentett munkával munkahelyére. — A szociális otthon csak végső megoldás lehet; és nem megoldás az egyesek által elképzelt „öregek városa” sem, hiszen ez minden kényelme és ellátottsága ellenére is az öregek teljes elkülönítését hozná létre, ami az idősek lélektani halálát jelentené (9,249). Az eredeti környezetben való megmaradás biztosítása az idős kor egyes korszakaiban különböző feladatokat jelent. Az öregedés szakaszában, amikor az egyének még erejük jelentős részét birtokolják, elsősorban az igényüknek megfelelő felelős munkákban való részel- tetés a cél. Az öregedés előrehaladtával különös jelentőségük van az olyan intézményeknek, mint az „öregek klubja”, a „nyugdíjasok háza” vagy az „öregek napközije”, amelyek közösséget, kapcsolatokat, illetve ellátást biztosítanak az időseknek. Végül a gyengülés korában a „területi ellátás”, illetve a „házi gondozás” volna hivatott biztosítani azt, hogy a gondozottaknak ne kelljen elhagyniok megszokott környezetüket. (Amint a védőnők eqy- egy terület fiatal anyáit látogatják, úgy a területi gondozónők az idősekről gondoskodnak.) OREGSÉG-OREGEDÉS ÉS A LELKIPÁSZTORKODÁS Világviszonylatban a lelkipásztorkodás is régóta felfigyelt már az öregség kérdésének új jelentésére, az új feladatok kihívására. A gerontológiai kutatások eredményei, illetve a társadalmi kezdeményezések gyakorlata megadják az idős kor lelkipásztori ellátásának természetes alapjait. A lelkipásztori feladatokat három területre oszthatjuk: 1. Az öregkorról való helyes szemlélet kialakítása, 2. a keresztény közösség és a lelkipásztor kapcsolata az idősekkel, 3. az evangélium hirdetése az öregedők és idősek számára. Helyes szemlélet kialakítása Korunkban az öregkorról kialakult kép — a korábbiakhoz viszonyítva is — negatív. Egyrészt mert — a patriarkális korral ellentétben — az idős ember már nem a legelső, a legtekintélyesebb a családban, hanem mind anyagi, mind tekintélyi szempontból hátrányosabb helyzetben van, mint a fiatalok. Másrészt rohanó, változó, folyton új ismereteket, új alkalmazkodást igénylő korunk ideálja a gyorsaság, a teljesítmény, a naprakész informáltság, a legújabb tudásanyag ismerete stb. — Következőleg, aki árnyalás nélkül ideáljává tette ezeket a tulajdonságokat, az nehezen fogadja el az öregséget, — az őt körülvevő öregeket és a saját életének távlatában megjelenő öregséget is. A történelem folyamán a különböző korokban, társadalmakban különféle véleményekkel találkozunk az öregségre vonatkozóan, bizonyos azonban, hogy az emberiség megszokta, hogy gyönyörködjék az ifjúkori erőben, szépségben, és legfeljebb csak részvéttel tekint az öregekre. Max Frisch ezt élesen így fogalmazza naplójában: Ha olykor azt állítjuk, hogy tiszteljük az öregeket, ha olykor „nagy öregekről" beszélünk, tiszteletünk valójában nem az öregeknek szól, hanem azoknak, akik éveik száma ellenére is fiatalok tudtak maradni. (Ezt a szemléletet többnyire csak táplálják azok az öregedő írók, költők, filozófusok, akik — hacsak a hit fénye reményt nem ad nekik — csak a tiltakozás, Illetőleg legfeljebb a keserű beletörődés vagy az öngúnv hangján írnak saját öregedésükről, vagy haláluk közeledtéről.) Ami pedig az öregek önmegitélését illeti: Amíg pl. a patriarkális társadalomban a közösség részéről jövő megbecsülés biztosította az idősek pszichikai egyensúlyát, addig napjainknak az idős korról kialakított negatív vagy szkeptikus szemlélete tükröződik az öregek tudatában is — hiszen a közösségnek az egyénről alkotott képe mindig lényegesen befolyásolja az egyéni tudatot, az egyén önmegítélését —, s így fokozza az öregek hátrányos lélektani helyzetét. — Az öregség pozitív bemutatása és tisztelete — a vallás iránt közömbös kutatók 58
