Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Az emberi méltóság a kereszténységben
TANULMÁNYOK Gál Ferenc AZ EMBERI MÉLTÓSÁG A KERESZTÉNYSÉGBEN Az ember személyi méltóságának és jogainak emlegetése hozzátartozik korunk szellemi életéhez. Talán azért, mert egyre jobban félünk az eltömegesedéstől, és nem akarunk jeltelen alkatrész lenni egy gépezetben. A modern technika olyan eszközöket adott az ember kezébe, hogy aránylag kis hatalmi csoport nagy tömeget tarthat ellenőrzése alatt. Más részről viszont feltárta az élet elérhető szépségeit, s ezzel megnövelte az igényeket. Mindenki könnyen megfogalmazza a gondolatot, hogy neki is joga van ahhoz, amit más már elért. Állami és államközi dokumentumok stílusához tartozik az emberi jogok említése és biztosításának ígérete. Az „ember alapvető jogairól" először a francia forradalom szellemi előfutárai beszéltek. A kifejezés azóta ment át a civilizált népek alkotmányába. De tudjuk, hogy az írott alkotmány még nem maga az élet. Mindenki magában hordozza a kísértést, hogy az egyetemes jog helyére saját jogát ültesse, illetőleg, hogy saját jogával szemben mások kötelességét emlegesse. Ezért szükségünk van önmagunk ellenőrzésére, és szükség van arra, hogy az emberiség lelkiismerete fogékony maradjon az ilyen értékek iránt. A kornak ez a légáramlata erősen érződik az egyházban is. Az üdvösség hirdetését és munkálását csak akkor tartjuk hitelesnek és hitelképesnek, ha igyekszünk minden téren érvényt szerezni az igazságosság és a szeretet követelményeinek. Aki az Isten szemével nézi az embert, annak egyszerre kell meglátnia a földi és az örök igényeket. A 2. Vatikáni zsinat dokumentumai, továbbá XXIII. János és VI. Pál pápa enciklikái (Pacem in terris, Populorum progressio) ilyen hangnemben készültek. A „Justitia et Pax” nevű pápai bizottság 1975-ben kiadott nyilatkozata azt is megállapítja, hogy „voltak idők, amikor az emberi jogokat az egyházban sem hangoztatták megfelelő világossággal és eréllyel" (nr. 17). Az egyház is alá volt vetve a történelem erőinek, és akárhányszor átvette korának kulturális és szellemi értékelését. Csak később látta meg, hogy azokat felül kell vizsgálnia és helyesbítenie. Az egyház kötelessége az, hogy a kinyilatkoztatásból éljen. De amennyiben az pozitív isteni törvényeket is hangoztat, a korlátolt ember nem mindig találja meg az egyensúlyt az isteni és az emberi jog között. így fordulhatott elő, hogy keresztény uralkodók Isten akaratára hivatkozva erőszakkal akartak népeket betörni az evangélium igájába. Hasonló ellentét támadt sokszor a földi jólét munkálása és az Isten országának aszkétikus elvei között. Az emberi méltóság gyökere A különféle világnézetű társadalmak megegyeznek abban, hogy a jogok és értékek alapja az ember személyi méltósága. A filozófusok és szociológusok a humanizmus emlegetésénél szintén ebből indulnak ki. A legtöbb irányzat csak megállapítja, mint tényt, hogy az ember a maga öntudatával valódi jogalany, és bizonyos autonómiája van. Az egyén és a közösség kapcsolata szintén ilyen gyakorlati adottság és követelmény. A keresztény hivő azonban nem elégedhet meg a tények észrevételével. A tudomány a dolgok meghatározásánál beszél vonatkozási rendszerekről. A Földnek a helyét például a világűrben csak úgy határozhatom meg, ha viszonyítom a naprendszerhez és a tejútrendszerhez. A kinyilatkoztatás ezt teszi az emberrel. Itt a vonatkozási pont a teremtő Isten, aki ezzel az elhatározással jellemezte tettét: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá" (Tér 1,26). Az ember Isten megbízottja a földön. Arra hivatott, hogy uralkodjék és bontakoztassa ki a teremtésben levő erőket. Az élete elleni merénylet is azért bűn, mert az Isten képe (Tér 9,6). A zsoltáros (8,5—7) így elmélkedik: „Mi az ember, hogy megemlékezel róla? Majdnem isteni lénnyé tetted, dicsőséggel és fönséggel koronáztad. Hatalmat adtál neki kezed művei felett.” Az Istenhez való hasonlóságot igazolja az is, hogy az ember szabadságát benső törvény, a lelkiismeret irányítja (Róm 2,15). De jelentkezhet benne a szabadság abszolutizálása is. Ezért szükség volt olyan mértékre, amelyből jogait, kiváltságait, kötelességeit és célját ki2
