Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)

1979 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Kapótsy Béla: Tizenkét érv az öngyilkosság ellen és hét tanács az öngyilkosság elkerülésére

a hívőknek. Az igazság ugyanaz mind a hívők, mind a nem hívők részére. Isten létezése egyáltalán nem függ attól, hogy az emberek elismerik-e azt vagy sem. Túl sok forog kockán az ember földi létében. Talán már hallottad Pascal, a híres francia filozófusnak tulajdonított „fogadást": Jobb hinni Istenben és az öröklétben, mert ha Isten nem létezne, semmit sem vesztünk, viszont ha Isten létezik, mindent elveszthetünk hitetlen­ségünkkel. — Főleg az öngyilkos cselekedettel! — Ezért cselekedj józanul, ésszerűen a saját jól felfogott érdekedben. HARMADIK ÉRV. Az „öngyilkosság" magyar szó igen szabatos: sajátmagunk meggyilko­lása. „Gyilkosság" jelenti valaki más életének kioltását, földi létezésének megsemmisítését. — Viszont ha önmagadat ölöd meg, nemcsak földi életedet oltod ki, hanem az örök élettől is megfosztod magad. — Ne büntessed tehát önmagadat igazságtalanul és könyörtelenül! Tehát a te saját választásodtól függ: örök élet és boldogság lesz a sorsod a mennyország­ban, vagy örök büntetés a pokolban. — Válaszd a jobbat, élj érte és bátran nyerd azt el! — S ha segítségre szorulsz, bizonnyal meg is fogod azt találni: rokonaid, barátaid, egy pap, lelkész, orvos vagy pszichológus nyújthatja azt neked. — De ezt önmagadnak kell kérned. Tedd meg tehát! NEGYEDIK ÉRV. Vajon tudod-e azt, hogy sok súlyos nyomoréknak van bátorsága, hogy rendesen dolgozzék, komoly tanulmányokat folytasson, sőt még sportoljon is, tehát normá­lis életet akar élni. Végy bátorságot példájukból, mert valószínűleg neked jó az egészséged, ép testben élsz, de nagy problémát kell megoldanod — egyszer s mindenkorra. Légy tehát bátor! Élni bátrabb és nemesebb dolog, mint egyszerűen csak meghalni. ÖTÖDIK ÉRV. Könnyen lehetséges, hogy problémád, amelyet most megoldhatatlannak találsz, egyszerű változtatással megoldhatóvá lesz. — Talán meg tudod változtatni személyi körülményeidet, például állásodat, lakhelyedet és egyebeket. Egy ilyen lényeges és hirte­len változtatás igen sokat segíthet az alap problémád megoldásában. — Sokkal ésszerűbb gyökeres változtatást tenni életedben, mint örökké viselni az öngyilkosság megváltoztatha­tatlan következményeit. HATODIK ÉRV. Amikor az öngyilkosság gondolatával foglalkozol, lényegében olyan va­lamit szeretnél elérni, ami pillanatnyi enyhülést okoz: szenvedéseidet megszünteti vagy megszabadít valami nehézségtől, problémától, kötelezettségtől vagy egyébtől. Igen sokszor a módszer határozza meg a cselekedet erkölcsi értékét és nem a keresett cél. — Vedd egyszerű példaként a lótolvajt: ő nyilván jónak találja a ló megszerzését. De a cselekedet értékét a módszer határozza meg, ez pedig az ő esetében a tolvajlás. így van pontosan az öngyilkossággal is. Bizonnyal nevetni fogsz az összehasonlításon, de az erkölcsi hason­lósága vitathatatlan. A remélt cél, amit el akartál érni, talán először jónak látszott, de maga a módszer — pl. önmagad megölése — határozza meg Isten és az emberek előtt a cselekedeted igazi értékét. Ne tévesszed tehát össze a látszólagos jót az erkölcsileg elfo­gadhatatlan módszerrel: csak az erkölcsileg elfogadható módon elért célnak van értéke. Ez az alapvető erkölcsi törvény határozza meg cselekedeteink értékét. HETEDIK ÉRV. Próbáld meg még egyszer az életet, melynek oly sok lehetősége van, s melyben oly sok a változás — a jóra, vagy jobbra használni —, mert a halál megváltoztatha­tatlan. És mekkora következményei lehetnek annak, ha magadat megölnéd. — Biztosra vehető, hogy már te is tapasztaltál olyan változást életedben, amikor valami jóra fordult. Több mint közmondás az, hogy „Mindig számíts arra, ami kiszámíthatatlan: a váratlanra!" —• Valami ilyesmi megeshet a te életedben is. De a lehetőség tőled függ azzal, hogy élet­ben maradsz. Talán egy napig, egy hétig, vagy csak egy hónapig kell majd várnod. Em­lékezz arra, mi történt veled, amikor türelmes voltál. Várakozz újra józan reményekkel, de állhatatos, nyugodt türelemmel. NYOLCADIK ÉRV. Milyen nagy szomorúság, fájdalom és tragédia hárul azokra, akiket az öngyilkos hátrahagy: a házastársra, a gyermekekre, a közeli rokonokra és a barátokra. És ez a nyomasztó fájdalom életük végéig elkíséri őket. Légy tehát könyörületes irántuk! Ne okozz ilyen bánatot, szenvedést és tragédiát azoknak, akik ily közel állnak hozzád, akik most is törődnek veled és midvégig szeretnek téged. KILENCEDIK ÉRV. Mindannyian tettünk már bizonytalan döntéseket, életünk során. Pedig egy kis bátorság oly sokat segíthetett volna. — Az öngyilkosság, lényegét tekintve igen gyáva, önző tett; kibúvás az alól, hogy komolyan, éretten szembenézzünk az élettel. Emlé­258

Next

/
Thumbnails
Contents