Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - KÖRKÉP - Pákozdy László Márton: A "kijelentés theologiája" a mai protestáns theologiában
lemben — ebben a kijelentésben találja feleletét és bocsánatát. Jézus Krisztus az egész teremtés Közvetítője és üdvösséghozója. Ezen a ponton olyan gondolatokat érintek, amelyek a barthi theologia számára horren- dumnak számítanak, de úgy gondolom, hogy a protestáns szisztematikusok egyszer bibliai theologiai fundamentummal kapcsolatban kénytelenek — lesznek — jobban foglalkozni a modern római katholikus rendszeres theologiából azzal, amit egy másik Károly, t. i. Kari Rahner, az embernek kategóriák közé már nem sorolható, eredetében teremtési és kegyelmi jellegű exisztenciájáról mond. Bizonyos, hogy többre lehet vele menni, mint a kierkegaar- di-heideggeri-bultmanni exisztenciális interpretációval és a barthi Feuerbach-adaptáció- val. Az utolsó fejezetemre átmenetül hadd említsem meg a mai protestáns rendszeres theo- logiának azt az általános fogyatékosságát, hogy nem tart a maga részéről szoros kapcsolatot sem a bibliai exegézissel, sem a bibliai vallástörténettel és theologiával. Reformátori régi gondolatok reprodukálásával vagy idegen forrásokból merítéssel próbálkozik. Maga a legnagyobb is közöttük, Barth Károly, elvben tűrte ugyan a Biblia történeti-kritikai exegé- zisét, de a tudományszak összeredményeivel nem élt úgy, ahogyan élhetett volna. Amikor néhány éve először vettem kezembe a rom. kath, Mysterium salutis közösségi munkával készült nagy mű éppen megjelent I. kötetét, egyenesen megdöbbentett, hogy nagyon sokszor idézik benne a protestáns exegetikai és bibliai theologia kutatás legújabb szerzőit, hogy az eredményeket fölhasználják (a forma-, tradíció- és redakciótörténeti kutatás eredményeit) és hogy a 2. Vatikáni zsinat szellemében valami új születik. Ezzel eljutottam összefoglalásom befejező szakaszához, amelyben röviden néhány gondolatot szeretnék elmondani a 2. Vatikáni zsinat Dei Verbum kezdetű De Divina Revelatione című konstituciójáról. A latin szöveg mellett Ratzinger német, kommentárral kísért fordítását, a Cserháti és Fábián püspök urak szerkesztésében kiadott magyar fordítását és a bevezető magyarázatot használtam.3 Ratzinger bevezetéséből vett egy mondatban össze tudom foglalni benyomásom lényegét, mégpedig összevéve pozitív, „500/n-on túl’’ helyeslő értelemben. Aki tudja, hogy ez a Konstitució hány nekifutásban, milyen szövegmódosításokkal, milyen magasszintű theologiai viták után és hogyan nyerte el végleges formáját, az látja, hogy az I. fejezetben (2. p.) idézett és néhány szavában többféleképp is magyarázott hivatkozás (Concilii Tridentini et Vaticani I inhaerens vestigiis) után mennyi új van a konstitucióban, hogy ezt a pontot inkább konzervatív körök biztosításra törekvő hatásoknak lehet tekinteni. Én legalább is annak szeretném és inkább örülök a konstitucióban annak, ami a régi és a megújított egyházakat egymáshoz közelebb hozza. Ratzinger szavai mindenben érvényesek az én egyházamra nézve is: „A zsinat után sem állíthatjuk, hogy tisztáztuk volna a kritikai és az egyházi exegézis, a történeti kutatás és a dogmatikai hagyomány kapcsolatát. Annyi bizonyos, hogy a történetkritikai módszert mellőzni már nem lehet, s hogy ez, úgy ahogy van, megfelel a teológia igényeinek”. A hosszú szövegtörténet során örvendetes változások is történtek. Az első séma szerint De fontibus revelationis lett volna a cím; az I. Vaticanum szerint így három forrást is említhetett volna a cím. A 4. pont erősen hangsúlyozza a Krisztusban tetőző egy kijelentést; iocutio Dei (8. pont), vere verbum Deí-ként (24. pont) a Szentírást jelzi, amely a Szent Lélek által keletkezett egy és csak egyetlen (semel per semper, 21. pont) írásos dokumentuma a kijelentésnek. ,,A Szentírásnak kell tehát táplálnia és irányítani az egész egyházi igehirdetést, mint magát a keresztyén vallást is” (21. pont). Ezért van szükség az eredeti szöveg ismeretére, új fordításokra, — a Vulgata minden megbecsülése mellett— „alkalomadtán és az egyházi hatóság jóváhagyásával" — „még a különvált testvérek segítségével is" (22. pont). A bibliai tudományosság, a theologiai tudományok rendje és az egyházi tanítás együvé tartozik (24. pont) „Ignoratio enim Scripturarum ignoratio Christi est" (mert a Szentírás nemismerése Krisztus nemismerése) (25. pont). Természetes, hogy vannak helyek amelyek nagyon világosan hangsúlyozzák az egyházi hagyomány, illetve a Magisterium Eccle- siae fontosságát és szerepét, mégis ez az értelmezés nincs tőlünk olyan távol, mint a triden- tinumi és I. vatikánumi definíciók. A pozitív új gondolatok biblikusán erősebbek. Konvergenciáról lehet beszélnünk. De konvergenciáról kell becsületes módon vallomást tennem egy másik értelemben is, éppen a „traditio" és a „magisterium" vonatkozásában. A sola scriptura maradandó elve sem lett sohasem egészen és maradéktalanul valósággá a protestáns egyházakban. A könyves vallások fenomenológiájának vastörvényei szerint az ilyen vallásos közösségek a magyarázat egységét hitvallásos iratokba foglalják. A reformáció nagy egyházaiban ezek 240
