Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Lehotay Mária: Szemléletváltozás a nőkről, - egyházunkban
engedjenek az alacsonyabbrendűség kísértésének, hanem identitásukat megőrizve tudatosítsák nemük pótolhatatlan értékeit, amelyek beépítése az elszemélytelenedő világba mindinkább lényegesebb feladatuk. „A nő figyelmeztesse az emberiséget, hogy a világ szörnyűvé válik, ha semmibe veszi a lelket, s hogy maga az emberi szellem sem képes tökéletessé tenni a világot, ha nem fogadja be az istenit." — „A nő emancipációja annyit jelent, hogy tudatára ébred felelősségének a világ építésében és vállalja is, hogy részt vesz ebben, s betölti a maga sajátos hivatását minden téren: gazdasági, politikai, társadalmi síkon, a legkisebb sejtekben és a legnagyobb közösségekben egyaránt” (M. Quoist: így élni jó. 46. o.). A hívek kb. kétharmad része nő. A társadalomban szerepük fokozódik, iskolázottságuk is egyre növekszik. A közélet sokrétű problémáiban az intellektuális egyenlőség alapján együttműködnek a férfiakkal. Ha a férfiak a tárgyi világhoz, hódításhoz inkább hajló racionális gondolkodása kiegészül a nőknek inkább személyek iránti gondoskodásával, beleérző képességével, az élet iránti tiszteletükkel, ha egymásban ezeket az értékeket kölcsönösen elismerik és felhasználják, csak javára válhat a világi közösségnek, és az egyháznak is. A magányos nő könnyen férfiassá válik. Ez természetes is, hiszen egy személyben kell önmaga segítő társának lenni. Hogy ez csak a szükséges mértékben történjék meg, tudatos önneveléssel kell önmagát alakítania, hogy női értékeit későbbi korban is megőrizhesse. Ugyanez áll természetesen a férfiakra is (vö. Dr. Gyökössy: Magunkról magunknak, 67. o.). A zsinat az idők jeleinek a fölismerésével széles távlatokat nyitott meg a világiak előtt. Vajon a nők milyen fontos területeken hasznosíthatnák tehetségüket, értékeiket? A házas nőknek rendkívül fontos szerepük van az egyházközségben. A lelkipásztori munkában szinte nélkülözhetetlenek a családok problémáinak a megoldásánál, hiszen ők mint a „kis egyháznak", a családnak tagjai élik a keresztény családi életet. Gyermekeik első hitre vezetői ők és egyben idős hozzátartozóik felelős gondozói is. De saját családi életük keresztény megélésén túl is különleges feladatuk van. A korszerű jegyesoktatásban a lelkipásztor hathatós segítői lehetnének, mivel nem könyvből, mások elbeszéléséből, hanem saját maguk megélt és megoldott keresztény családi életükből ismerik a felmerülő kérdéseket. A lelkipásztori előkészítés így a hittani és szentségi részre korlátozódnék, s egyben jobban el is mélyülhetne. — Részt vehetnének a nők az ifjúság és az elvált házasok tervszerű lelki gondozásában, és tanácsadó szolgálatot is tarthatnának. Otthoni hitoktatási módszereik, tapasztalataik, imamódjaik átadásával más keresztény családoknak is segítségére lehetnének. A család nyitottsága, a magányosok felé is megnyilatkozó őszinte vendégszeretete lehetővé tenné azok bekapcsolását is a segítésbe. A dolgozó édesanyák megváltozott szerepe anyatársaik, munkatársnőik irányában nyújtana újabb lehetőséget az apostoli munkára. Ehhez szükséges, hogy nyitott és készséges befogadó lélekkel figyeljék a Szentlélek indításait. A kölcsönös segítés, a baráti érintkezés, a szép családi élet jóakaratú érdeklődésre való bemutatása éppen úgy, mint az iskolai szülői munkaközösségben való részvétel, más világnézetű szülőkkel való jó kapcsolat kialakítása: mindmegannyi modern formája az apostoli munkaterületnek. A gyermekek bekapcsolásához a templomi liturgikus szolgálatba, a hitoktatásban való buzgó részvételre feltétlenül szükséges a szülői, talán elsősorban édesanyai példa és biztató szó. Áldozatot kíván, de megéri, ha ők is néha részt vesznek ezeken a foglalkozásokon és együtt haladnak gyermekükkel. A vasárnapi szentmisén való közös részvétel egész életre maradandó nyomot hagy az ember lelkében. Szótlanul is irányíthatják gyermekeiket istenszolgálatra, segíthetik ilyen irányú hivatásuknak kibontakozását, mindenek előtt pedig példát mutathatnak a keresztény családi életre. A családos nők az egyházközségi tanácsokban való tevékeny részvétellel, vagy ezen kívül is okos ötletekkel, jóakaratú bírálattal, problémák fölvetésével szorosabban állhatnak papjaik mellé. Ez az érdeklődő, felelősségteljes magatartás nagy lelki segítséget nyújthat a lelkipásztornak: emberi síkon sem érzi üresnek, hiábavalónak munkáját és nem veszi körül a minden energiát fölemésztő közöny. — A laikus nők másik része nem házas. Legtöbben bizonyos kényszerűségben élnek ebben az állapotban. Ide sorolhatjuk az özvegyeket és a hitükben élő elvált asszonyokat is. Elsősorban vallásos nő-társaik lehetnének segítségükre abban, hogy megtalálják életük értelmét és adottságaiknak megfelelő célban, munkakörben feloldják magányosságukat. Jóindulatú és igen jól felhasználható munkaerőtartalékot jelenthetnek, pl. a Karitász keretében, az elfekvőben, vagy otthon élő idős emberek segítésében, pótmamaság vállalásában „tehetnek valami szépet és nagyot Istenért.” Gyermekek örökbe fogadása, fiatalok patronálása stb. .. mind egy-egy módja és lehetősége annak, hogy ők is szükségesnek, fontosnak érezzék magukat Isten népe közösségében. — Nem hanyagolható el az a szűk női réteg sem, amely kezdettől fogva tudatosan mondott le a házasságról anélkül, hogy szerzetesi hivatást választott volna, s amely életét Isten és az egyházban élő testvérek szolgálatára kívánja szentelni. Szerepük és helyzetük az első századok diakonisszáihoz, vagy a közelmúlt hitoktató nőihez, vagy a ma is közvetlenebbül egyházi szolgálatot teljesítőkéhez hasonlítható. Sokan közülük egyházi szolgálatban állnak, 193
