Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám - KÖRKÉP - Vasadi Péter: Egyház és nőiség
kozzék. Hozzájárulnak ahhoz, hogy „kialakuljon bennünk Krisztus" (vő. Gál 4,19) és meg- érezzük, megértsük: a mennyei Jeruzsálem a mi anyánk (vö. Gál 4,26), egyúttal a Bárány „felékesített menyasszonya” (Jel 21,2), a Napba öltözött asszony, lába alatt a hold, fején tizenkét csillogó korona" (vö. Jel 12,1), „teste és teljessége annak, aki mindenben mindent teljessé tesz” (Ef 1,23). Kiss László EGYHÁZ ÉS NÖISÉG Amiről írni — helyesebben, amihez hozzászólni — szeretnék, az nem a nő problematikája az egyházban, hanem maga „a női", mint tulajdonság, mint jellemző, mint „a férfiúi”-nak —• nem okvetlenül az ellentéte, hanem — a párja. Felmerült bennem ez a téma, ez a cím is: A nő szerepe az egyházban; elvetettem. Mi az, hogy „szerepe”? Mintha az egyház afféle előírás-regiszter lenne, jól, aránylag pontosan mozgó, összeműködő alkatrész-tömeg, mely kiad egy szerkezetet, benne női megbízásokat. Az egyház nem előírás-regiszter, hanem konkrét misztérium. A nőknek éppen úgy, mint férfiaknak nem szerepük van benne, hanem részesedésük, ebből származóan föladatuk; nem megbízottak, hanem tagok, ők az egyház. Föladatuk Krisztus titokzatos testének meghirdetéséből, fönntartásából, átéléséből áll. Ezt a föladatot az egyház sok nő tagja bámulatos módon teljesíti. Azután megérintett a manapság divatos nő-felszabadítási program is, de csak egy pillanatra, mert — őszintén szólva — terméketlennek, biztatgatónak, sikerületlennek érzem inkább, mint valóságosnak. A tény az, hogy egyházi magatartásunk fölényesen elférfiasodott, ennek következtében ridegebb lett, tehát sokszor igazságtalan a nőkkel; a női-vel szemben viszont félszeg, darabos vagy túlságosan visszafogott, történelmileg gyanakvó és föloldatlan, s most a nő-fölszabadítási program szellőztetésével próbál „kiegyenlíteni.” Ez így nyilvánvalóan méltatlan. Ott, ahol igazán él a szeretet, szó sem lehet a nők, a női alá-utasításáról, még a megkülönböztetéséről is nehezen, noha van és kell szükséges megkülönböztetés. Ott, ahol állig állnak a munkában, sem kedv, sem idő, sem szükség nincs a nemek közti akkurátus különbségtételre, mert a felelősség szétszórja a közhelyes ítéleteket a nemek tulajdonságairól; kérdezem, kell-e bizonyítani, hogy — jelenleg! —• igen kevés nő lenne alkalmas arra, hogy II. János Pál pápa helyét és föladatát jól betöltse? Gondja-e a kalkuttai Teréz anyának és nővéreinek a nő-fölszabadítása az egyházban? Nevezhetők-e ők a gyöngébb nem tagjainak? Hány férfi volna képes egy rákkórház elfekvő osztályán dolgozni 55 éven át egyfolytában, mint P. L. magyar betegápoló nővér? Minden meglévő, természetadta különbözőség ellenére is úgy tűnik föl, hogy annak az egyháznak a titka, amely Krisztusra, a Szentre épül s az üdvösséget készíti elő, nem a nemekben, hanem a szentségben van. A szent-ség pedig magasan nemek fölötti, mert „Isten-közeli”, bár éppen a szentekben virágzik a legcsodálatosabban a nem-beliség minden szépsége. * * * A továbbiakban ilyen alcím alatt is lehetne folytatni: „tisztelet a nőnek”, a „női”-nek az egyházban. Ez ugyan éppen úgy nem vezet a nők fölszabadításához, mint a program, de — mivel szeretet az indítéka — legalább világosságba vonja azt, ami nélkülünk, férfiak nélkül is világít, ha el nem takarjuk érzéketlenséggel vagy nagyképűséggel. A jelentős nőknek az életben tanúsitott nagysága az egyházban is nagy marad, sőt nagyobbá, mert mélyebbé lesz. 1. Az egyház legősibb nője, nagyasszonya, szülőanyja, szoptatós dajkája, bölcsőringatója, járni tanítója, őrzője, Égi Cselédje Mária, a Szűzanya. A Világanya. Az emberiség kézen vezetője. Halottak ölben-hordozója. Könyörgő örök Anya. Anyáink Anyja. Dolgaink elren- dezője. Káromló nyelvünk elnémítója. Imádságra serkentőnk. Lebírhatatlan Szelídség, Istenfiúi titkok ismerője, haldoklók gyertyalángja, gonoszságaink csöndes-makacs figyelője, Mianyánk. Nemcsak oltárainkon van a helye, nemcsak hittitkainkban, nemcsak imádságainkban, hanem a tekintetünkben, a mérlegelésünkben, hogy fölfogjuk és észrevegyük nő-követőiben, nőtársaink, feleségünk, leányaink, nő-barátaink lényében, mozdulataiban, törekvéseiben, életáldozatában az ő önfelmorzsoló odaadását. 2. Ó, mi „férfias” férfi-keresztények! Kezet a szívre. Igazán tudjuk-e, megpróbáltuk-e legalább átélni, hogy nagy, fényes szavakon kívül — amiket akár el is hagyhatnánk — mit 179
