Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 3. szám - KÖRKÉP - Bozóky Éva: A nők a történelem útjain
KÖRKÉP A NŐK A TÖRTÉNELEM ÚTJAIN Milyen lett volna a világ a bűnbeesés nélkül? Csak karácsony éjszakáján, amikor legközelebb vagyunk a megváltottság átéléséhez, sejtjük meg halványan, milyen is lehetne az ember bűn nélkül. A bűnt az ördög biztatására Éva követte el, a megváltás művét Isten szándékából Mária szolgálta. Éva társalkodott a kígyóval, hallgatott rá, és világrahozta Káint. Mária a kígyó fejére lépett, és megszülte Jézust. — Még aki mítosznak tekinti is a keresztény tanítást, az is át kell érezze e két jelenség mély, jelképes értelmét. A női lélek két szélső pólusát. És a nők jelenlétét a legfontosabb dolgokban. A bűnbeesés azonban megtörtént, az Éden békéjét visszaálmodó ember pedig az örökös küzdelem állapotába jutott, s elkezdődött a harc ember és ember, osztályok, népek és nemek között is. Az isteni szót: „Hajtsátok uralmatok alá a földet" — az ember megváltoztatta, s uralma alá akarja hajtani a másik embert. A történelem útját örökös harcok véres betűi jelzik, s a nyugalmasabb korszakok sem nélkülözik a csendes küzdelmeket, amelyek az emberi lét belső szféráit is áthatják, szembeállítva sokszor a nagyon is összetartozókat, a férfit és a nőt, akik együtt alkotják az emberiséget, és embervoltukat csak közös erőfeszítéssel, együtt, s nem egymás ellenében élhetik meg. • * • Ha a mai, a frissen felszabadult nő társadalmi szerepéről akarunk beszélni, nem nélkülözhetjük a történelmi visszapillantást. Jövőt nem kémlelhetünk, jelent nem érthetünk, ha nem látjuk tisztán, honnan jöttünk? Hogy a világ mindig a „férfiak világa” lett volna, — miként Simone de Beauvoir állítja (A második nem c. művében) —, s addig az is marad, míg az izomerőnek, amellyel a férfiak nagyobb mértékben rendelkeznek, egyáltalán szerepe lesz —, feltevés. Hogy a matri- archátus — melyről mítoszok és mondák tanúskodnak — a nők valóságos hatalmát jelentette-e vagy csak a nők tiszteletét, és az utódok leányágon való származtatását —, nem tudjuk. Ismerjük azonban a nők helyzetét a különböző korokban, társadalmakban, kultúrkörökben, és a csaknem mindig elnyomott helyzet sokféle változatát, amelybe olykor (mint az egyiptomi fáraók idején és a római császárkorban) a nők viszonylagos egyenjogúsága is belefért. Ha a társadalmi, családi berendezkedés sokszínűségében törvényszerűséget keresünk, két tendencia tűnik a szemünkbe. A földműves társadalmakban a nőt — mint a termékenység jelképét — tisztelik, tevékeny társa férjének a munkában, ám szabadságát szigorú szokások korlátozzák; míg az urbánus társadalmak általában csökkentik a tiszteletet és kisebb vagy nagyobb mértékben növelik a szabadságot. Általában, de nem mindig. Mert a második tendencia olykor keresztezi az előbbit: az adott társadalom békés vagy harcias beállítottsága, esetleg kényszerültsége. A sokat háborúskodó társadalmaknak szükségük van a nőkre, a gazdasági élet egész terhét ők viselik, mozgásterük tehát tágasabbá válik. Beauvoir helytálló megállapítása szerint: „A nő valóságos helyzetét nem jogi státusa határozza meg, hanem gazdasági szerepe. Megesik, hogy jogi szabadsága fordított arányban van tényleges szabadságával." Jellegzetes példa erre Athén és Spárta életmódjának különbsége, noha mindkettő város, a békés Athén „günekaionba” zárja a nőket, míg a harcias Spárta teljes szabadságot ad nekik. Fordított esetben: a magyar XVI—XVII. század vérzivataros évtizedei a nők gazdasági jelentőségét nagyon megnövelték, mert a férfiak fegyverforgatást tanultak, harcoltak, haltak, közben a munka végzése és irányítása a nőkre maradt, és bár a gazdálkodás alapja a földművelés volt, a nők magabiztos öntudata úgy megerősödött, hogy lánynevüket viselték, önálló véleményt formáltak, s azért síkra is szálltak — olykor a férj mellett, mint a várvédő Zrínyi Ilona, máskor a férj ellenében, mint a presbiteriá- nus Lorántffy Zsuzsánna. — A kétféle tendencia egybeesésére viszont a római császárkor ad jellemző példát: urbanizált életmód, milliós metropoliszban, de közben örökös hódítások, háborúk, s az eredmény a római jogban kodifikált, s a történelmi múltban talán legteljesebb női szabadság biztosítása. 165
