Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)

1978 / 1. szám - KÖRKÉP - Paleta Éva: Ötszáz éve született Morus Tamás

ebben csak Istent nézem, nevezzék az emberek, aminek akarják, hogy nem is lelkiismeret, csupán őrült aggályoskodás, — nem érdekel. — És úgy vélem, Margaret — ahogy te éppen az imént mondottad nekem —, hogy sokan mások ugyanazt gondolják, mint én, egyházi és világi emberek egyaránt, akiket műveltségük és erényük miatt magam is nagyra tartok, de nem mindenki, aki így gondolkodik, beszél is így. De még ha így is lenne — leányom — számomra ez nem jelentene sokat. Őszintén mondom, nincs élő ember, akiben biztos lennék. Némelyek jóindulatból tennék, mások félelemből s így rossz útra vinnék telkemet. Lenne, aki azt hinné, hogy mivel félelemből cselekszik, Isten megbocsájtja tettét. Egyesek úgy gon­dolnák, hogy majd megbánják és Isten elnézi nekik. Mások meg az ellenkezőjét gondolnák, mint amit mondanak, azt tartva, hogy Isten inkább a szívüket nézné s esküjük inkább azon állna, amit gondolnak és nem azon, amit mondanak. De hitemre, csak nem járhatok ilyen utakon egy ekkora dologban! Ha lelkiismeretem megengedné, nem mulasztanám el megten­ni, mégha mások megtagadnák is, de így, ha mások nem tagadják meg, én akkor sem te­hetem meg, mivel saját lelkiismeretem ágál ellene. — Isten Lelke, amely az egyházat kormá­nyozza, még nem változott meg, s nem fog azután sem, ha általános zsinaton, egész ka­tolikus egyháza törvényesen összegyűlik —, ahogyan azt Krisztus a Szentírásban megígérte. — Vigasztalásodra mondom — leányom —, ami engem illet, lelkiismeretem ez ügyben jól áll és ebben biztos vagyok, mint amilyen biztos vagyok abban, hogy Isten van az égben. Margaret azt kérdezte: „Miért is tagadnád meg az esküt, amikor én magam is meges- küdtem?" — Mire atyja nevetve mondta: Ez úgy hangzott, mint Éva szava, amikor nem ajánlott Adómnak sem rosszabb gyümölcsöt, mint amilyent ő maga is megevett. — Nem felejtettem el a krisztusi tanácsot az evangéliumból, hogy mielőtt a lelkem védelmére elkez­dek várat építeni, le kell ülnöm és számot kell vetnem arról, hogy mi lesz az ára. Számol­gattam még otthon, egy nyugtalan éjszakán át, amikor feleségem aludt és azt hitte, én is alszom, hogy milyen veszedelem érhet — és nagyon nehéz lett a szívem. De köszönöm az Úrnak, hogy sohasem gondoltam rá, hogy megváltozzam, mégha a legvégső is történnék velem. — Jó leányom, sohase aggódj semmiért, aminek velem ezen a világon történnie kell. Semmi más nem jöhet, csak amit Isten akar. S egészen biztos vagyok benne, hogy bármi is lesz, bármily rossznak is tűnik, valójában az lesz a legjobb. Margaret most már tudta, hogy apjának meg kell halnia. — Nagyon félénk lettem — írja Margarethez írt negyedik levelében. — Isten kegyelméért könyörgök, testem sokkal jobban húzódozik a kíntól és a haláltól, mint ahogyan azt egy hivő keresztényről gondoltam volna. De hálát adok az Istennek, hogy ebben a konfliktusban végülis a lélek maradt felül. Ez olyan eset, amikor az ember elveszítheti a fejét és mégsem esik rajta sérelem, sőt, sérelem helyett mérhetetlen jó éri Isten kezében. — Sohasem kértem Istent, hogy eddig juttasson el, sem pedig, hogy szabadítson meg a haláltól, hanem, hogy minden csakis az ő tetszésére legyen, hiszen jobban látja, mi válik javamra, mint énmagam. — Boldogan beszélgetnék barátaimmal, különösen feleségemmel, de Isten másként rendelkezett s én mindent az ő jóságára bízok. — Köszönöm Urunknak a nyugalmat és vigasztalást szívemben s bízom Isten jóságában, hogy megkapom a kegyelmet továbbra is. — A király hű alattvalójaként akarok élni és halni, és őszintén imádkozni érte, itt és a másvilágon is. — Mindannyiótokért imádkozni fogok, s bármit hallanátok, ne gondoljatok rám, hanem legyetek vidámak Istenben. Ötödik levelében Margarethez így ír: — A mennyei Atya erősítse gyöngeségedet, jó leá­nyom, és elgyengült atyád gyöngeségét is. Sohasem egyeztem bele tudatosan semmibe, —• még akkor sem, ha ezért a végsőket kell elszenvednem —, semmibe, amit lelkiismeretem­ben kárhoztatnék és nem tetszenék Istennek. — A király hű és hivő alattvalója vagyok s na­ponta imádkozom őfelségéért, övéiért és birodalmáért. Senkit sem bántok meg, senkiről sem mondok rosszat, senkiről sem gondolok rosszat, mindenkinek csak jót kívánok. És ha ez nem elég ahhoz, hogy egy ember éljen, hitemre mondom, nem vágyom élni. Haldoklóm én máris, és amióta itt vagyok, több esetben azt hittem, egy órán belül meghalok. De hála az Úrnak, soha nem voltam szomorú emiatt, inkább csak akkor, ha a múlt gyötrelmeire gondoltam. Június 3-án ismét kihallgatták. — Úgy gondolom, szükséges, hogy értesítselek a dolgok ál­lásáról, drága szeretett leányom — írja. Hogy rövid legyek, nem látok különbséget a múlt­kori és a mostani alkalom között. Ahogyan én látom, minden szándékuk, hogy rábírjanak, hogy pontosan vagy az egyik utat járjam, vagy pedig a másikat. A király őfelsége nem volt megelégedve válaszommal, úgy vélvén, hogy magatartásommal rossz hatást keltek, és kárt okozok az államnak. És makacs fejem van, ami gonoszul ellene szegül, pedig az a köte­lességem, hogy alattvalója legyek. Így újra elküldte őket, hogy nevében rámparancsoljanak: engedelmeskedjem és egyenes, meghatározott választ adjak, hogy törvényesnek tar­tom-e a helyzetet, vagy sem; hogy elfogadjam és megvalljam, hogy őfelsége az angol egy­ház feje, vagy pedig nyíltan fejezzem ki rosszallásomat. Mire én azt feleltem, hogy bennem nincs rosszindulat, és ezért nincs mit kifejeznem. Nagyon szomorú voltam, hogy a király 37

Next

/
Thumbnails
Contents