Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Önmegvalósítás Krisztusban
(Párizs, 1968). A Krisztusba oltott létforma legalapvetőbb idézetét kétségtelenül János apostolnál találjuk meg: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők — mondja Jézus. — Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz. Hiszen nélkülem semmit sem tehettek" (Jn 15,5). Előtte pedig azt mondja: „Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok", s hogy „őbenne" kell gyümölcsöt hoznunk. A „maradni" szó önmagában nem sokat mond. Azt jelenti az utalás: Krisztusban lakni, otthon lenni, élni, cselekedni. Häring megjegyzi, hogy a „gyümölcsöt teremni” kifejezés visszatérő és középponti jelentőségű kép a Szentírásban. A személyi kibontakozás itt Krisztus áltai az Atyával és az embertársakkal is egybekapcsolja a hívőket. Jézus főpapi imájában ezt olvassuk: „Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk"; továbbá: „hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem” (Jn 17,21). Mit jelent ez a titokkal teljes Krisztusba oltódás? A keresztségben veszi kezdetét, melyben Krisztussal meghaltunk a bűnnek és új életre támadtunk vele, hogy „új emberré”, „új teremtménnyé" legyünk „őbenne" (Gál 3,27; Rám 6,3 stb.). A szentségek vételével ez a kegyelmi élet bontakozik ki bennünk, együttműködésünk arányában. így oltódunk be egyúttal az egyház élő, kegyelmi közösségébe, Krisztus Titokzatos Testébe is (Rám 12,4: 1Kor 12,27). Erre épül például Vospohl, majd később Ermecke teológiai értelmezése, amely a Krisztus-követés szakramentális vonatkozásait emeli ki (Vorbildnachfolge und Beispielbefolgung, 1948). A teológiai reflexió újton újra visszatér Szent Pálhoz ebben a tekintetben is.10 A jellemző páli kifejezésmód: ,,/rr Christo" (2Tim 3,12: Fii 4,7 stb.) nem üres stílusforma, hanem Krisztusba oltottságunk élményszerű nyelvi objektivációja. Az apostol arról ír, hogy a Lélek szerint élők „Krisztus Jézusban" élnek (Róm 8,1). A keresztény szabadság is „Krisztus Jézusban" van, nem csupán Krisztus „mintájára”. Akkor válunk igazzá, ha Krisztus „bennünk van" (Róm 8,10). Nem csupán arról van szó tehát, hogy Krisztust „kövessük", hanem arról is, hogy „öltsük magunkra” (Róm 13,14). Betetőzése ennek, amikor Szent Pál azt mondja: „Amíg Krisztus ki nem alakul bennetek" (Gál 4,19), vagy amikor önmagáról így vall: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem" (Gál 2,20). Péter apostol is ezt a kifejezésmódot használja: „Kegyelem mindnyájatokkal, akik Krisztusban vagytok" (1 Pt 5,14). Mit eredményez a Krisztusba! oltott létezés? Jézus Isten országának „köztünk” és „bennünk" kezdődő új életformájával új létezésmódot hozott. Ez az alapja a keresztény „egzisztencializmusnak". Általa és benne lettünk „új teremtményekké”. A vele való sorsközösségben a keresztény élet a mennyei Atya tökéletességének napfényébe kerül a bűn árnyékából. Jézus azt mondja: „Aki engem követ, nem jár sötétségben” (Jn 8,12). Őt követjük, de egyben ő a mi utunk is, amelyen járunk. „ÉN vagyok az út, az igazság és az élet" — olvassuk szavait (Jn 14,6). Többről van tehát szó, mint arról, hogy Krisztus az erkölcsi cselekvés külső „mintaképe" számunkra, akit követni tartozunk. Krisztus ugyanis úgy cél, hogy egyben létforma. Hitünk, reményünk, szeretetünk vele áll, vagy bukik. A benne megvalósuló élet, a benne és általa kibontakozó létezés pedig bőséges és jó gyümölcsöt terem, amint arra főként a páli levelek utalnak. Gonodoljunk például a „lélek gyümölcseire": a szeretetre, türelemre, kedvességre, jóságra, hűségre, szerénységre, tisztaságra (Gál 5,22). A Krisztusban kibontakozó élet jó gyümölcseit azonban ilyen szűk keretben aligha lehetne megfelelőképpen méltatni, kifejteni.11 Mindössze arra kívánok rámutatni, ami a szekularizált világban annyira érezhető, sajnos többnyire negatív formában: A Krisztusba oltott egzisztencia lehetővé teszi az igazi emberség kibontakozását. A Krisztustól megfosztott lét pedig megteremti az elembertele- nedés esélyeit, ahogy Isten „halála" magával hozza az ember „halálát”. A partra vetett hal csak vergődik az éltető víz hiányában. A fuldokló hirtelen rádöbben arra, mit jelentett eddig számára a levegő. Emberi tapasztalatainkat leltározva elmondhatjuk, hogy a „negatív teológia” időszakát éljük.12 Ez azt jelenti, hogy a kegyelem alapvető értékeit igen sokan csak azok szorongató hiányában élik át. A krisztusi élettől megfosztott ember alapvető élménye, néha már szinte fuldoklásig menő egzisztenciális tapasztalata épp e hiány át- érzése. Pilinszky egyik versében a költő ráérez erre, és szuggesztív szavakkal jellemzi a szekularizált ember gyötrelmes hiányérzetét: „Csillaghálóban hánykolódunk / partravont halak / szánk a semmiségbe tátog, / száraz űrt harap.” (Halak a hálóban) — Oxigénhiány ez, valóban; az Isten országának el nem fogadása révén jelentkező lég ritkulás és levegő-szennyeződés, amiben mi, keresztények is vétkesek vagyunk. Valóban sok jel mutat arra, hogy Krisztus hiányát emberségünk sínyli meg. És erre mindannyian — hívők és nem-hivők — nagyon érzékenyek vagyunk. Mert a következmények mindnyájunkat sújtanak. Gondoljunk csak a világméretű felelőtlenségre s az agresszió égbekiáltó tüneteire. Nem véletlen, hogy 223
