Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Önmegvalósítás Krisztusban
Katholische Bibelwissenschaft und historisch-kritische Methode. Bibelauslegung im Wandel, Vlg. Josef Knecht, Frankfurt/M és Theologisches Jahrbuch 1969. St. Benno Vlg. Leipzig. — 2. Die Christologie des Neuen Testaments4 J. C. B. Mohr, Tübingen, 1966; Christologische Hoheitstitel (Ihre Geschichte im frühen Christentum) FRLANT, 1962. és Evangelische Verlagsanstalt, Berlin, 1965. — 3. J. A. Fitzmyer: Der semitische Hintergrund des neuestestament- lichen Kyriostitels. Jesus Christus in Historie und Theologie. J. C. B. Mohr, Tübingen, 1975. (Neuestestamentliche Festschrift für Hans Conzelmann zum 60. Geburtstag. Szerk. G. Strecker) — 4. Zum religionsgeschichtlichten Hintergrund der „Sendungsformel’'. ZNW 57. (1966) 207 skk. az idézett mondat a 208. o. — 5. H. Leroy: Jesus von Nazareth — Sohn Gottes (Zur Verkündigung des Apostels Paulus und der Evanaelisten. ThQ. 154. (1974) 231 skk. A témát illetően a legújabb irodalomból Id. még: P. Hoffmann: Die Offenbarung des Sohnes. KAIROS 12 (1970) és P. Hünermann: Gottes Sohn in der Zeit. Entwurf eines Beqriffs. Grundfragen der Christologie heute. Quaes. Disp. 72. Herder. 1975. (Szerk.: L. Scheffczyk). F. Mussner: Ursprünge und Entfaltung der neutestamentlichen Sohneschristologie. Versuch einer Rekonstruktion. Ugyanott. — 6. Les miracles de Jésus selon le Nouveau Testament. Ed. du Seuil, 1977. — 7. Der verkündende und verkündigte Jesus „Christus”. Wer ist Jesus Christus. Herder 1977. Szerk.: J. Sauer. 32. o. — 8. Zur Interpretation des Alten Testaments im Neuen Testament. ThLZ 99. (1974) 29. idézi A. Vögtle i. m. — 9. Ezekre mutat rá például P. von der Osten-Sacken: Streitgespräch und Parabel als Formen markinischer Christologie. FS. Conzelmann 375 skk. —• 10. A témának részletes földolaozását Id. R. Schnackenburg: Christologie des Neuen Testaments. 1. Feiner — M. Löhrer: Mysterium Salutis III. 1. Einsiedeln, 1970. 277—388. Boda László ÖNMEGVALÓSÍTÁSUNK KRISZTUSBAN Kierkegaard eszméié, az „önmegvalósítás” a nyugati etikai szakirodalomban eavre gyakrabban felbukkanó foqalom (a német nyelvben a Selbstverwirklichung; vő. K. Hörmann: Lexikon der Christi. Moral, Tyrolia Vlg. 1976. címszó). Ügy hivatkoznak rá, mint az ember alapvető erkölcsi törekvésére. Valóban olyan alapelv ez, amely — bár a szenttamási erkölcstan nem beszél róla kifeiezetten, csupán burkoltan (B. Thum)1 — emberi természetünk eave- temesen tapasztalt belső igénye és törekvése. Tulajdonképpen embervoltunk megvalósításának Istentől belénk oltott ösztönéről van itt szó, amely öntudatlanul is arra irányul, hogy a Teremtő képmását lényünkben kibontakoztassuk. Az önmegvalósítás elve igen jelentős a szekularizált világ emberével való párbeszédben is. Mert ha a mai ember figyelmét rendeltetésére hivatkozva transzcendens irányba kívánjuk fordítani, az önmegvalósítás lelkiismeretben figyelmeztető belső törekvésére lehet rámutatni, mint egyetemesen átérzett emberi feladatra. Az önmegvalósítás ugyanis szerves kapcsolatban van az embertársak felé irányuló megnyitottsággal és az élet végső értelmével, magával az emberi rendeltetéssel. Nem véletlen tehát, ha az újra értelmezett természetes erkölcsi törvény alaptételei között is első helyre tesszük a „humánum törvénye" keretében, ilyen megfogalmazással: „Törekedj önmagad értékekben való kibontakoztatására!" Ez az etikai elv, ha más erkölcsi vonatkozású alaoelvekkel együttesen értelmezzük, nem alapoz meg semmiféle önző és individualista életvitelt.3 Vele együtt érvénves az is, hogy „Tiszteld az emberi személyt!”, „Add meg mindenkinek azt, ami megilleti!", ..Ébredj közösségi voltod tudatára!"3 Mindez azonban csupán etikai megalapozás. A kérdés erkölcs-teológiailag így vethető fel: mit jelent az önmegvalósítás a kegyelemben? Más szóval: mit értünk a keresztény ön- meavalósításon? A válasz így fogalmazható: MEGVALÓSÍTANI ÖNMAGUNKAT KRISZTUSBAN — MASOKÉRT. A szabálytól a személyig Hans Urr. von Balthasar kifejti, hogy a keresztény erkölcsi magatartás nem elvont szabályokhoz igazodik, hanem Krisztus konkrét, élő személyes normájához. Az Atya akarata ugyanis Jézus személyében és tanításában konkretizálódik számunkra.4 Ez nem azt jelenti, 220
